Ezt a nyulat nem a szent kézigránát öli meg
További Kultúr cikkek
- Bemutatták Alec Baldwin westernfilmjét, amelynek forgatásán lelőtte az operatőrt
- Rácz-Gyuricza Dóra összegyűjtötte nyerő receptjeit
- 12 milliárd forintot ér a váratlanul előkerült műalkotás
- Ezek a tárlatok voltak idén a legjobbak
- Egy diáklány szexuális zaklatással vádolja a tanárát, pedig az csak segíteni akart neki
Mary Chase színművét az 1944-es ősbemutató után négy és fél évig le se vették a műsorról, ez idő alatt 1775 alkalommal hajoltak meg a színészek az előadás végén. A szerző Pulitzer-díjat kapott művéért, és több Oscar-jelölésig jutott a láthatatlan fehér nyúllal barátkozó Elwood P. Dowd és környezete kalandjainak filmes adaptációja is. A premier dátuma és a darab frenetikus sikere talán nem függetlenek egymástól, hiszen még javában tombolt a második világháború őrülete.
A darab főhőse, Elwood P. Dowd egy végtelenül barátságos, jóindulatú, optimista, művelt és intelligens, bár kissé bohém férfi,
akit elválaszthatatlan barátság fűz egy két méter tizenhét centis, szivarozó és láthatatlan fehér nyúlhoz.
Családját meglehetősen idegesíti ez a kapcsolat, szégyenkeznek miatta, és elhatározzák, hogy elmegyógyászatban jártas szakemberre bízzák a helyzet megoldását. Tévedések, félreértések, békebeli vígjátéki jelenetek során derül ki, hogy talán a Harvey nevű láthatatlan nyúl barátja az egyetlen boldog és egészséges ember a történetben.
A nyúl alapján nagy reményeket fűztem az előadáshoz, mivel imádom Lewis Carrol meséjét, rajongok a Jefferson Airplane White Rabbit című számáért, és a Monty Python Gyalog galopp című klasszikusában megjelenő, kizárólag az Antióchiai Szent Kézigránáttal eliminálható vérnyulat is igen jelentős szereplőnek tartom. Ráadásul ezt a darabot a kiváló Valló Péter rendezte, és a szereposztás is parádés.
A nyúllátó Elwood O. Dowd szerepében Rudolf Péter brillírozik, unokahúgát, az özvegyi sorra jutott, kicsit sérült Veta Simmonsot Balázsovits Edit formálja meg, és rajtuk kívül is többnyire atombiztos színészek játszanak az előadásban. Ilyen például a nagy tudású, de elidegenedett pszichiáter feleségét alakító Nagy-Kálózy Eszter, és a család kicsit merev – Vetába reménytelenül szerelmes – ügyvéd barátját megformáló Fesztbaum Béla is. Egy kisebb, de általa jelentőssé váló szerepben Kútvölgyi Erzsébet is láthatjuk.
A főnővért játszó Szilágyi Csengétől számos nagyszerű alakítást láttunk már, bizalmat kelt a színlapon a kezdő pszichiáter szerepében Brasch Bence és a főnökét alakító Kőszegi Ákos neve is.
Az is izgalmas ötletnek tűnt, hogy Termes Rita egyetemi tanár, zongoraművész és korrepetitor egy csellista és egy klarinétos társaságában míves élő zenével gazdagítsák a színházi élményt. Nem az ő hibájuk, hogy ez az ötlet mégsem működött igazán, hiszen kiváló művészek.
Rudolf Péter hibátlan. Természetes, profi, emberi és szerethető. Rengeteg poénja van a darab folyamán. talán csak akkor lehetne még jobb az alakítása, ha párat elhagyna közülük.
Balázsovits Editnek sikerül nagy ívben megrajzolni egy megkeseredett, bolondos, kétségbeesett, de belül mégis élni vágyó nőt. Veta jól kidolgozott, életszerű karakterében kiválóan érvényesítheti humorérzékét és drámai érzékenységét is.
Karakteres figurát jelenít meg Wilson, a militarista ápoló megformálója, Orosz Ákos, és ügyesen csinos a lázadó bakfist alakító egyetemista, Koós Boglárka. Minden hozzávaló adott tehát egy kiváló előadáshoz, a végén a közönség vastapssal köszöni meg a sok vidám jelenetet, de valami erős hiányérzet mégis maradt bennem a ruhatár felé ballagva.
Ami ráadásul sokkal jobb volt, mint amit az első felvonás utáni szünetben éreztem. Akkor ugyanis kifejezetten nem értettem, mit is nézek. Teljesen összezavartak a gyerekkorom szilveszteri műsorainak a világhálón ma is gyakran felbukkanó vidám produkcióit idéző jelenetek. Salamon Béla nagyszerű humorista volt, a kabarészámok igen jól álltak Kibédy Ervinnek, kedveltem a „kis” Kabost, Balázs Péter is vicces volt akkoriban, de még most sem értem, mire gondolt Valló Péter, amikor 2022-ben retrokabarévá alakította a Vígszínházban az első felvonást. Határozottan nem a színészek tehetségén múlt, hogy az egykori Vidám Színpadon éreztem magam.
A szünet után már elindult valami,
Rudolf Péternek többször is sikerült katartikus csendbe burkolni a hatalmas nézőteret.
Az előbb még önfeledten kacagó publikum tagjai egy pillanatra rádöbbentek, hogy a színpadon – a vicceken túl – rólunk is szó esik. Arról a világról, amiben mindannyian élünk: értelmetlen háború tombol a szomszédban, mindenki utál mindenkit, a hírek fele a közelgő és elkerülhetetlen világvégéről szól, és a sok normális ember között mégis alig jut valakinek az eszébe, hogy talán megpróbálhatnánk tenni valamit végre azért, hogy emberhez méltóan élhessünk véges jódolgunkban.
Mert megszoktuk, hogy aki jól érzi magát, és nem haragszik másokra, az nem normális, és talán még óriási fehér nyulakkal is beszélget. Eszünkbe se jut, hogy ha őt is meggyógyítják, végleg magunkra maradunk normává vált szomorú elmebajainkkal. Nagyon fontos üzenet, csak ne rettegtem volna végig, hogy valaki a hangulatot felrázandó elrikkantja magát a színen Harveyt keresve: Lepsénynél még megvolt!
(Borítókép: Rudolf Péter (b) Elwood P. Dowd és Nagy-Kálózy Eszter (j) Betty szerepében Mary Chase Barátom, Harvey című vígjátékának próbáján a Vígszínházban 2022. április 6-án. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)