Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTarolhat a marxista kapitány és az alkoholista oligarcha a cannes-i filmfesztiválon
További Kultúr cikkek
Az előző filmjével, A négyzet című tragikomédiával 2017-ben fődíjat nyert Ruben Östlund svéd rendező ismét kortárs társadalmi szatírával érkezett a Croisette-re.
A szombat este bemutatott, Triangle of Sadness (A szomorúság háromszöge) című vígjáték helyszíne egy luxusjacht, amelyre meghívást kap az influenszer-manöken Yaya és barátja, a szintén manöken Carl. Együtt utaznak dúsgazdag emberekkel, köztük egy alkoholista orosz oligarchával és egy brit nyugdíjas házaspárral, akik taposóaknák és kézigránátok eladásából gazdagodtak meg, valamint az állandóan részeg, marxista amerikai kapitánnyal – írják a filmről.
Egy hatalmas viharban a hajó felborul, és a katasztrófa túlélői egy görög szigeten kötnek ki, ahol az emberek közötti korábbi viszonyrendszerek az ellentétükbe fordulnak, s a tragikomédia ennek minden változatát kiaknázza: a szegények és gazdagok, a nők és férfiak, a fekete és fehér bőrűek közötti konfliktusokat. A gyengék pedig ugyanolyan kegyetlenné és középszerűvé válnak a hatalom által, és ugyanúgy visszaélnek a megszerzett hatalmukkal, mint korábban az erősebbek.
Úgy vélem, hogy az emberek nagyon érzékenyek a hierarchiára, a társadalmi szerepek határoznak meg minket a születésünktől kezdve, és a kérdés mindennap felmerül, hogy kinek hol a helye a társadalmi hierarchiában
– mondta a rendező Cannes-ban.
Kitiltották az országból
A másik svéd versenyfilm, a 2017-es A kairói eset rendezője, Tarik Saleh legújabb filmje a Boy from Heaven. Az egyiptomi apától és svéd anyától Stockholmban született, 50 éves filmes ismét egy politikai-vallási krimit forgatott, amely leleplezi Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök rendszerének vallással kapcsolatos visszaéléseit, és az iszlám többségi, szunnita világán belüli doktrínákba vezeti be a nézőt. A legfontosabb szunnita intézmény, a kairói Al-Azhar-mecset imámjának kiválasztási folyamatán keresztül – amelybe a titkosszolgálatok az egyik diák beszervezésével beavatkoznak – belülről mutatja meg a film ezt a konfliktusokkal teli világot.
A rendező nem forgathatott Egyiptomban, a film Törökországban készült.
„Nem jártam Egyiptomban 2015 óta, A kairói eset forgatása óta, amikor is az egyiptomi titkosszolgálatok felszólítottak arra, hogy hagyjam el az országot. Azóta nemkívánatos személy vagyok Egyiptomban. Ha betenném a lábamat az országba, valószínűleg azonnal letartóztatnának” – nyilatkozta a rendező Cannes-ban.
Tarek Saleh hangsúlyozta, hogy a fiatal főszereplőt – akit az izraeli arab Tawfeek Barhom alakít – a nagyapjáról mintázta, aki szintén egy kis faluból származó halászként lett a legjelentősebb kairói egyetem diákja.
A harmadik skandináv versenyfilm rendezője a dán Ali Abbasi, aki Határeset című filmjével 2018-ban elnyerte az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatás fődíját. Vasárnap ezúttal a hivatalos versenyben mutatják be a Holy Spider című alkotását, amely Iránban játszódik, és egy sorozatgyilkosról nyomozó újságíróról szól egy iráni szent városban.
A filmet a rendező Jordániában forgatta, ahol nagyobb művészi szabadságra volt lehetősége, mint Iránban.
Az Un certain regard válogatásban egy norvég filmet is bemutatnak: Kristoffer Borgli Stick of Myself című, valamint a dán–izlandi Hlynur Pálmason Godland című alkotását.