Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- magyarország
- budapest
- színház
- kultúra
- nemzeti színház
- előadás
- vidnyánszky attila
- színész
- oroszország
- ukrajna
A Nemzeti Színház tíz bemutatót tervez a következő évadban
További Kultúr cikkek
- Tapsolunk, pedig zokognunk kellene, és ebbe szinte mindenki belehal
- Majdnem műkincségetés lett a vége, de szerencsére valaki észbe kapott
- Az ő kezükben a jövő nemzedéke, munkájuk most mégis másfajta gyümölcsöt hozott
- Az államtitkár még a Bibliát is átíratná
- Se pénz, se párbeszéd, kifakadt a 75 éves szakmai szervezet
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója kiemelte: a premierek sorát egy közös előadás már megnyitotta, hiszen a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal pár napja Pécsett bemutatták A helység kalapácsa című produkciót, amely nyáron az országban több helyen, Budapesten pedig ősszel lesz látható. Elmondta:
a beregszászi társulatot befogadta a Nemzeti Színház, de befogadta az egész magyar színházi szakma.
Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója kiemelte: Vidnyánszky Attila, a színház alapítója, főrendezője a társulattal is munkába kezdett. Kilenc hétig tartó próbafolyamat során jött létre közös előadásuk, A helység kalapácsa.
Kiemelte:
hamarabb volt színházi tervük, próbarendjük, mint a gyakorlati élethez szükséges feltételeik.
A beregszászi színészek részt vesznek a Tündöklő Jeromos című előadásban is. Vidnyánszky Attila elmondta, már zajlanak a próbái a Tamási Áron-év alkalmából készülő Tündöklő Jeromosnak, amelyet nyáron Gyulán mutatnak be a Gyulai Várszínházzal közös produkcióként. Augusztus 20-ára a kolozsvári színházba készül Csíksomlyói passió című produkciójuk, ezzel megnyitva a társulat külföldi útjainak sorát.
Az első őszi nagyszínpadi bemutató Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör (rendező: Avtandil Varzimasvili) című darabja lesz, amelyet Kodály Zoltán Székely fonója (r.: Vidnyánszky Attila), Molière Don Juanja (r.: Alekszandar Popovszki) és Katona József Bánk bánja (r.: Vidnyánszky Attila) követ.
Vidnyánszky Attila elmondta: régi álma színpadra állítani a Székely fonót, amelyet gyerekszereplőkkel, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola és két színész, Söptei Andrea és Rátóti Zoltán közreműködésével mutatnak be. A darabnak egy nagyszabású változatát is létrehozzák, amelyet terveik szerint december 9-én az MVM Dome-ban adnak elő.
A Nemzeti Színház Kaszás Attila Színpadán Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem (r.: Rátóti Zoltán), Lukácsy György Hazatérés (r.: Rubold Ödön) és Petőfi Sándor A helység kalapácsa (r.: Vidnyánszky Attila) című művét láthatja a közönség a következő évadban.
A Gobbi Hilda Színpadon mutatják be Tamási Áron Tündöklő Jeromosát, és a Bethlen Téri Színházban Blaskó Péter szereplésével létrehozott GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán című produkciót is, amelyet befogad, és ősszel tűz műsorra a Nemzeti Színház.
Kortárs ukrán és orosz rendezők is közreműködnek
Szintén a Gobbi Hilda Színpad ad otthont Klim (Volodimir Klimenko) Zavaros idők című darabjának, amelyet a kortárs ukrán színház színes egyénisége, Vlad Troickij rendez, valamint Kirill Fokin REX című kortárs orosz darabjának, amelyet Valerij Fokin állít színpadra.
Annak kapcsán, hogy kortárs ukrán és orosz művet is műsorra tűznek, és ukrán és orosz rendező is dolgozik a színházban, Vidnyánszky Attila úgy fogalmazott:
hiszünk abban, hogy a kultúra területén a párbeszédet fenn kell tartani, mindenen túl és mindenekelőtt és minden ellenére is.
Jövőre a MITEM-et a Nemzeti Színház koordinálásában megvalósuló Színházi Olimpia részeként rendezik meg. Vidnyánszky Attila hangsúlyozta, már javában készülnek az évad második felében, áprilistól három hónapon át tartó nagyszabású eseményre, amelynek egyik központi helyszíne a Nemzeti Színház lesz.
A világban élen álló 30 rendezőből húsz már biztos, hogy jelen lesz a rendezvényen, a figyelmet a színházi világra irányítva. A programot több fesztivál gazdagítja, és olyan kiemelkedő események, mint a Csíksomlyói passió előadása a Szent István-bazilika előtt vagy Az ember tragédiája bemutatója külföldi egyetemistákkal a Hajógyári-szigeten – írja az MTI.
(Borítókép: Kozma András dramaturg (b4) beszél, mellette, Szász Júlia (j2) és Bordás Roland színművészek (j), Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója (b3), Berettyán Sándor színművész (b2) és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a Nemzeti Színház 2022/23-as évadhirdető sajtótájékoztatóján a színház Kaszás Attila Termében 2022. május 30-án. Fotó: Soós Lajos / MTI)