Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBereményi Géza kapja az Artisjus Irodalmi Nagydíjat
További Kultúr cikkek
A fődíjas mellett G. István László, Fenyő D. György, Keresztury Tibor és Gyimesi Emese vehet át elismerést egy-egy kötetéért, összesen négy kategóriában. Alapítása óta összesen 79 kitűnő költő és író kapott Artisjus-díjat.
Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat. Az elismerés célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek munkájához. A díjazottakról irodalomtörténészekből és írókból álló bizottság dönt, a testületben idén Báthori Csaba, Bazsányi Sándor, Grecsó Krisztián, Margócsy István, Reményi József Tamás, Szilágyi Zsófia, valamint az idén márciusban elhunyt Szkárosi Endre vett részt
– írja az MTI.
Az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Azóta is élek című kötetéért, valamint teljes írói életművéért kiérdemlő Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, a nemzet művésze 1946-ban született Budapesten. 1970-től Cseh Tamás dalainak szövegírója, az énekes élete végéig állandó alkotótársa. 1978-tól szabadfoglalkozású íróként él, 1985-ben készítette első önálló játékfilmjét, majd több egész estét betöltő filmet készített saját forgatókönyv alapján. Számos színmű, novelláskötet és regény, köztük a Legendárium (1978), a Vadnai Bébi (2013) és a Magyar Copperfield (2020) szerzője.
Tovább bővül a díjazottak listája
G. István László Úgy felejti nyitva című verseskötetéért részesül a szerzői egyesület elismerésében. A József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista 1972-ben született Budapesten, 1993 óta rendszeresen publikál hazai folyóiratokban, 1996 óta a József Attila Kör tagja. 2004-től a Károli Gáspár Református Egyetem Összehasonlító Irodalomtudományi és Irodalomelméleti Tanszék adjunktusa, 2019-től docense, kreatív írás specializációjának egyik vezetője. Tizenhárom önálló verseskötete jelent meg.
Keresztury Tibor a Hűlt helyem című regényéért kapja az elismerést. A József Attila-díjas író, szerkesztő, újságíró, irodalomtörténész, irodalomkritikus 1962-ben született Debrecenben. 1987-ben végzett a Debreceni Egyetem magyar–történelem szakán, 2012-ben a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolában szerzett doktori fokozatot. 1984-től publikál, tizenegy önálló kötete, kétszáz kritikája, tanulmánya, esszéje országos folyóiratokban, és mintegy háromszáz tárcája, publicisztikája jelent meg országos heti- és napilapokban.
Gyimesi Emese Szendrey Júlia irodalmi pályafutása – Társadalomtörténeti kontextusok című monográfiájáért kapja a díjat. Az irodalom- és társadalomtörténész 1990-ben született Egerben. 2012 óta publikál különböző szakfolyóiratokban, tanulmánykötetekben, ismeretterjesztő lapokban, kutatói blogot vezet és négy önálló kötete jelent meg. 2017-ben megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének Martinkó András-díját Szendrey Júlia gyermekeinek írásait, családi használatra készült folyóiratait elemző tanulmányáért. Doktori fokozatát 2019-ben szerezte meg, disszertációja alapján készült a most díjazott monográfia. 2021 óta a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa.
Fenyő D. Györgyöt az Útikalauz a vershez című kötetéért díjazzák. Gimnáziumi tanár, egyetemi oktató, irodalomtörténész, pedagógiai szakíró. 1958-ban született Budapesten. 1981-től tanít, 2004 óta az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola vezetőtanára. 2002-től a Magyartanárok Egyesületének alelnöke. 263 publikáció, közte öt önálló könyv szerzője.
A díjakat június 13-án, a Magyar Zene Házában adják át a zenei Artisjus-díjakkal együtt.