Rengeteg eső és földigiliszták tragikus élete a könyvhét első napján

Viharosan indult a 93. Ünnepi Könyvhét Budapesten a Vörösmarty téren és a Duna-korzó területén. A kiadókat már kipakolásnál gyorsaságra ösztönözte a városon átrohanó zápor és zivatar, mindenki menteni próbálta portékáját. Bár a fő érték az, amit a lapokon a betűk rejtenek, ám a papír drágulásával már a matéria is túlságosan nagy értékké vált ahhoz, hogy a nyomdából kikerülve eső áztatta, hullámos lapokkal kockáztassák a könyvek eladhatóságát.

Ha már évek, s ha már rutin: az Ünnepi Könyvhét ötletét Supka Géza újságíró és művészettörténész terjesztette elő 1927-ben. Közgyűlési indítványt fogalmazott a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületnek a magyar könyv, a magyar irodalom népszerűsítésére. Két évvel később a gondolat formát öntött, és 1929. május 12-én az Akadémia dísztermében Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter megnyitotta az első magyar könyvhetet.

A Budapesti Hírlap az esemény előtt azt írta, hogy a rendezvény a magyar könyvet akarja uralomra juttatni. Mint 1929. április 24-én írták:

A Magyar Könyvhét nem az olvasásra akarja rászoktatni a magyar közönséget, mert Magyarországnak amúgyis nagy könyvkultúrája van, vagyis, ami ugyanazt jelenti: Magyarországon szívesen és sok könyvet olvasnak. A magyar könyv iránt való szeretetet és vonzódást akarja ez az országra szóló propaganda lángra lobbantani.

A láng pedig belobbant, olyannyira, hogy azt a kitartó nyári zivatar sem tudta elfojtani.

Nincs eső könyvhét nélkül

A Vörösmarty térről az elázás félelme egy emberként terelte a Gerberaud Kávéház Átrium-termébe, ami üvegtetejével bár megóvta a tömeget a csapadéktól, nem fosztotta meg őket a könyvhéthez már szinte szorosan kapcsolódó eső borongós, mégis meghittséget teremtő hangulatától.

Nincs eső könyvhét nélkül

– hangzott a mondat több szervező szájából is, és valóban.

Ha emlékeinket felelevenítjük, ehhez az eseményhez nemcsak a pavilonok, a csábító könyvhalmazok, de a zörgős műanyag fóliák is ugyanúgy hozzátartoznak. A fóliákkal egyetlen óvó mozdulattal le lehet takarni azt, amit igazából minden kiadó büszkén mutogatna.

Ki tudja, meddig csinálhatjuk még ezt?

– válaszolta Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke kérdésemre, hogy mi lehet az oka az idei magasszámú könyvkínálatnak. Szerinte ez a kérdés áll a háttérben, ez hajtott mindenkit: „Papírhiány van, a papír duplaannyiba kerül, a könyvek már most drágábbak, a kiadók mégis teljes lendülettel vetették bele magukat a munkába. Csak a szigorúan vett könyvheti listán több mint háromszáz cím van. Háromszáz könyv, amit magyar író írt, magyar nyelven, és magyar kiadó adott ki.”

Az MKKE elnöke szerint ugyanolyan sok könyvet vásárolnak, mint eddig, a szépirodalom nem ment ki a divatból, viszont ami szembetűnő változás, hogy

Ebben a standok között sétálgatva több érdeklődő és több kiadó is megerősített. Arra is rákérdeztünk, hogy a dráguló könyvárak mennyire veszik el a kedvet a vásárlástól. Itt a válaszok legalább annyira eltérőek voltak, mint amilyen széles a választék a könyvek között.

• Volt olyan, aki észrevette magán, hogy megfontoltabban vásárol. Bár eddig jellemző volt rá, hogy impulzívan pakolja tele a kosarát, most már kétszer is átgondolja, mit vigyen haza, jobban utánanéz egyes regényeknek.
• Akadt, akinek fel sem tűnt a drágulás, de állította, hogy lehet akármennyire drága egy könyv, ez nem egy olyan luxuscikk az életében, amiről lemondana, mert elengedhetetlen szellemi tápláléknak jellemezte a könyveket.

Az esőkabátokba bújt, vászonzsákkal felszerelt emberek forgatagában egyre több a fiatal. Sok kiadó nagybetűkkel hirdetett akciót, így kedvezményes, vagy egyéb visszautasíthatatlan ajánlatokkal ellátott könyvek közül szemezgethettek azok, akik nem szerettek volna üres kézzel hazamenni.

Giliszták és giliszták

A 93. Ünnepi Könyvhét nyitóbeszédét Nádas Péter író mondta. A Gerberaud Kávéház terme a beszéd előtt fél órával kezdett megtelni, a morajlás egyértelművé tette, hogy sokan célzottan azért jöttek el, hogy élőben hallják a magyar irodalom rocksztárját.

Nádas Péter komótosan sétált a színpadra, a tömeg tapssal kísérte lépteit. Az író magáról úgy fogalmazott, hogy nincsenek szónoki képességei, ezért inkább felolvasott egy mesét a földigiliszták veszélyes életéről. 

A természeti egyenlőség elvét ki sem lehetne belőlem verni. Embertani állandóm. Így aztán tudhatom és tudatom, hogy a termékeny talaj alfája és ómegája, mércéje nem én vagyok, hanem a közönséges földigiliszta léte, jóléte.

A közönség egyes mondatokon fel-felnevetett, ezzel hozták az író tudtára, hogy a hallott képeket sikerült magukban lefordítani az aktualitásokra. 

A terem szőnyegén egy kisgyermek törökülésben foglalt helyet, öléből a földre lógott a súlyos képeskönyv, amit sejthetően nemrég szereztek be, neki írták. Láthatóan egy pillantásra sem zavarta meg Nádas beszéde. Megfontoltan nézte végig a rajzokat, türelmesen lapozgatott. Reményt ébresztőn ült a hozzá képest aránytalanul nagyméretű könyvvel. Kilencvenhárom éve ünnepeljük a könyvet, a tárgyat, ami történeteket, ismereteket és nagy koponyák tudásait  terjeszti, és őrzi meg. Ha ilyen kisfiúkon múlik, akkor a következő kilencvenhárom évben is lesz mit ünnepelnünk.

Nélkülük a föld halott

− mondta közben Nádas Péter a földigilisztáról. Ugyanez átvitt értelemben a könyvekről is igaz.

(Borítókép: Az eső elől fóliával eltakart standnál válogat a könyvek között egy érdeklődő a 93. Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren 2022. június 9-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)