A plasztika, a márvány és a fény eszmeisége
További Kultúr cikkek
- Tényleg beszólt Vitray Tamásnak Szörényi Levente?
- Több ezer ember olvasott egyszerre, egy helyen, új magyar rekordot állítottak fel
- Népszerű előadásaitól kénytelen búcsút venni a Vígszínház
- Meghalt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező
- Depresszió és akut szorongás gyötörte az írót, miközben ezen dolgozott
Borza Teréz jellegzetes áttetsző és leheletfinom porcelánplasztikái mellett életműve meghatározó részét képezik rusztikus faktúrájú merített papír munkái, valamint az utóbbi évtizedben időtálló kőből – carrarai márványból, indiai gránitból, süttői mészkőből – készített köztéri szobrai. Az alkotóművész már korán elkötelezte magát a porcelán mellett: saját műhelyében sokáig kísérletezett, míg nagy méretben is elérte azt a transzparens vékonyságú héjat, amely mára a védjegyévé vált.
A rétegelést, elvékonyítást kézzel végzi, a letisztult, fehér színű felületeket pedig gyakran gazdagítja finom mintázattal úgy, hogy a még lágy állapotú porcelánba (hullám)papírt, textilt vagy rizsszemeket nyom, mely segédanyagok a magas tüzű kemencében való égetés során – áttetsző nyomot hagyva – eltűnnek. Ennek az ősi kínai módszernek az alkalmazásával tudja megragadni, sőt műveinek egyik meghatározó témájává emelni a fényt
– írja sajtóközleményében a Műcsarnok.
Különböző anyagok mestere
„Borza Teréz munkásságában a fény jelenségének plasztikai megragadása, a változatos matériákkal elért transzparencia szoros összeköttetésben áll a transzcendens jelentésrétegekkel. Több alkotása is konkrét szakrális tartalmakat jelenít meg, és két kiállításán kifejezetten vallásos tematikájú műveiből mutatott be válogatást: 2009-ben a Hegyvidék Galériában Hit-öröm címmel, később pedig a Vigadó kiállítóterében a Húsvét titka című tárlata járta körül a kereszténység legnagyobb ünnepének, a húsvétnak a témakörét.”
Borza Teréz művészetében már a nyolcvanas évek elejétől megfigyelhető a növényi vegetáció és a természeti jelenségek plasztikai ideájának érzékeny megjelenítése, amely első nagyszabású egyéni kiállításán szereplő munkáin is megmutatkozott. Az Ernst Múzeumban 1986-ban rendezett tárlaton mutatta be szétnyíló virágkelyheket idéző, áttört sziromlevelekből álló, hullámzó és fokozatosan elvékonyodó peremű porcelánjait (Virág, Virágzás), valamint az Hommage à Debussy című sorozatát.
A következő jelentős önálló kiállítását 1996-ban, Tavaszünnep címmel a Vigadó Galériában rendezte. Borza Teréz itt zöldellő pázsitra és filigrán, több irányba billenő fémpálcákra installálta hófehér porcelántárgyait. A természet újjáéledését, belső rendjét tükröző, a természettel mélyen együtt lélegző alkotások mellett az emberi lét egymást követő, illetve felváltó – sokszor mindennapos – állapotai és a lélek változásfázisai (Álom, Ébredés) váltak plasztikai valósággá.
A porcelánművész az 1990-es évek végén új anyaggal, saját készítésű merítettpapír-masszával kezdett el dolgozni, és az Újjászületés című, 2003-as tárlatán porcelánjai mellett a szintén organikus formavilágú papírmunkái közül is kiállított néhányat (Születés, Újjászületés), melyekbe a művész a fény áteresztése végett hálószerű pálmaháncsot applikált. Tojáshéjat vagy fészket idéző alakjukkal, illetve a címükkel (Feltörte, Kirepült, Elhagyott fészek) is utalnak a madárfiókák kikelésére, átvitt értelemben pedig a keletkezés és az elmúlás kettősségére.
Az alkotóművészt régóta foglalkoztatta a gondolat, hogyan ültethetők át porcelánműveinek esszenciális vonásai (légiesség, áttetszőség, finomság) egy időtállóbb, súlyosabb és ridegebb anyagba.
A fehér carrarai márványban találta meg azt a kőzetet,
amellyel – megfelelő megmunkálással – hasonló hatást tudott elérni, mint a porcelánanyag esetében.
A plasztikai munkákkal érintkező és éteri ragyogássá alakuló fény eszmei mondanivalót kölcsönöz Borza Teréz műveinek és emelkedettebb értéktartományba helyezi azokat, átlépve a határt képzőművészet és iparművészet között.
(Borítókép: Műcsarnok)