Művész Tokióból, zene Budapest underground élvonalából
További Kultúr cikkek
-
Meghalt Tolnai Ottó
- El kellett hagyni az otthonukat, most az örökségüket mentenék meg
- Meghalt L. J. Smith, a Vámpírnaplók szerzője
- Nagy Ervin szerint felesleges hangulatkeltés Karácsony Gergely kijelentése
- „Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
A Magyar Zene Háza minden szegletében pezsgő élet várja a résztvevőket az Intermezzo Fesztivál 14 programból álló eseményén. A napközbeni szakmai programokon szó lesz a zeneipar jövőjéről, sound designról, illetve a digitális technológia adta lehetőségekről. Aki pedig már délután bemelegítené a lábát, az a korai óráktól szabadtéri dj-szettekre bulizhat. A nemrég friss dallal jelentkező, korábbi Grammy-díjas producerrel dolgozó OIEE pörgeti a lemezeket, ahogy a Slow Village-ből ismert ONE-AB is helyet kap a pult mögött. A house és a hiphop mellett a techno szerelmesei a Freakin’ Discóból ismert Csizmás András, vagyis Filipvarial szettjére mozoghatnak, és Galactic Jackson is érkezik kezében a tőle megszokott bakelitekkel.
Az első nap élőzenei programja a jazzhop világa felől érkezőket szólítja meg. A zip és az Orlando x Dom Beats jazzalapú rapzenéje indítja az estet, őket a jelenleg vezető underground formáció, a nemrég Németországot és a MENT showcase-fesztivált is komoly sikerekkel megjáró Jazzbois követi. Június 24-én a Speiz Boiz vezet át a hiphop bólogatásából experimentálisabb világokba, amit a JÜ és a magyar pszichedelikus goa legnagyobb neve, az Óperentzia zár. A művészeti ágakat összehozó programon az elektronikus zenei fellépők műsorát, az élőzenei koncertek programját a MOME tervező szakos hallgatói által megálmodott egyedi vizuális hangulat teszi teljessé.
A Magyar Zene Háza egyik legkülönlegesebb terében, a Hangdómban egyedi, erre az alkalomra készített installációk várnak minden érdeklődőt, amelyeket az EJTECH csapata szállít a látogatóknak, akik már Berlin és Tokió múzeumait is egyedivé varázsolták.
Ha valaki pedig nemcsak hallgatni szereti a zenét, de az éppen aktuális trendekre is kíváncsi, annak érdekfeszítő választás a kétnapos Manage it yourself! kerekasztal-sorozat. Antal Levente (lo-fi kiadó), Biczó Andrea (Budapest Park) és Fehér Gábor (Bohemian Betyars) az első napon a zeneipar elmúlt két évéről, az online események térhódításáról és modern menedzsmentkérdésekről beszélget, a második napon pedig hangok felépülésén keresztül a sound designról fognak értekezni.
Az Intermezzo Fesztivál részletes programja a Magyar Zene Háza weboldalán olvasható.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
tegnap, 06:00
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04