Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM„Jézus, jöjj ma közénk” – kereszténység és stadion egy dalban
További Kultúr cikkek
A hazai keresztény könnyűzene krémje énekli az Ez az a nap! idei himnuszát. Azt sem tudtuk, hogy a „hazai keresztény könnyűzene” már egy létező fogalom, de ennek a ténynek a feldolgozását kicsit hátráltatja, hogy a kereszténységet lényegében egy stadionimázsfilmmel egészítette ki a Caramel és barátai nevet viselő formáció.
Az Ez az a nap! rendezvénysorozatot 2000-ben azzal a céllal hívta életre László Viktor, hogy legyen alkalom, ahol minden évben egy nagyszabású, felekezetközi rendezvény keretében lehetnek együtt keresztények és Istent keresők. 2020-ban már a Puskás Arénába tervezték az aktuális koncertet, ám a pandémia a 20. jubileumot két évig még konzerválta, így az eseményre idén kerül sor.
Két éve végül egy online ünnepséget tartottak, amelyre az esemény közleménye szerint „hatalmas volt az érdeklődés, s a programba több százezren kapcsolódtak be elsősorban hazánkból és a Kárpát-medencéből, de sokan követték az élő közvetítést a világ távolabbi pontjairól is”.
Július 23-án élőben tér vissza az esemény, amit a szervezők úgy jellemeznek, hogy a kortárs keresztény zene legnagyobb ünnepe. Kiemelt vendég lesz a Bethel Music és Michael W. Smith az Egyesült Államokból, valamint a Planetshakers Ausztráliából. Színpadra lép az Egyesült Királyságból Martin Smith, Tim Hughes, Graham Kendrick, Noel Richards, a London Community Gospel Choir és Noel Robinson.
A külföldi előadók mellett a hazai zenészek is fellépnek. Ott lesz Pintér Béla, Csiszér László, Prazsák László, Caramel, Oláh Gergő, Mező Misi, Gável András és Gellért, a Dics-Suli Band, a PZM, a Keresztkérdés, Hanna, Dobner Illés, a Golgota Dicsőítés, a Crux, az Új Forrás, a Hidden Kingdom és a Hermons.
A koncert nem csak stadiont és lelkivilágot ígér.
Mint írják, számos üzenet, bátorítás és tanúságtétel hangzik majd el és különböző felekezetekből érkező lelkészek és egyházi vezetők közösen imádkoznak nemzetünkért. A rendezvény végén pedig minden résztvevő egy különleges, díszkötetes Szentírást, az úgynevezett Jézus-Bibliát kap majd ajándékba.
Közelítve a koncerthez, megjelent az Ez az a nap! Stadion 2022 hivatalos dala, amelyet Molnár Ferenc Caramel szerzett és a stadionban fellépő énekesekkel együtt adja elő. Arra, hogy miért kapott a Puskás Aréna egy ilyen jellegű imázsfilmet, és miként lett egy stadion az „úr háza”, nincsenek válaszaink.
Mindenki hallgassa meg a számot, nézze meg a hozzá fogatott klipet, és fordítsa le magában a jelentést. Aki pedig évek óta cipeli magával a két éve húzódó koncertre vásárolt jegyeit, azok azzal számoljanak, hogy a jegyek ugyanazokkal a feltételekkel, ugyanazokra a helyekre érvényesek július 23-án.