Kártyacsata a Művészetek Völgyében
További Kultúr cikkek
- Baleset történt a Nemzeti Színházban, kórházba vittek egy nézőt
- Emberi csontot fedeztek fel a híres műalkotásban
- 80 évig hányódott a nácik által ellopott Monet-festmény
- Döntse el ön, melyik volt a kétezres évek legjobb magyar regénye!
- Nagy bajban a magyar gyerekek: a családok negyedénél valami nagyon nincs rendben
A Művészetek Völgye hasonlóan a Balaton Sound, a Sziget Fesztivál, a VOLT, a Campus vagy akár a V4-fesztiválokhoz, megszünteti a készpénzes fizetési lehetőséget, illetve idén új feltételekhez kötötte az árusok helyszínbérlését – míg eddig egy előre meghatározott összegben állapodtak meg a kitelepülési díjról, mostantól ez az összeg a bevétel egy bizonyos százalékát jelenti majd. A hvg.hu cikkéből kiderül, hogy ezekkel a változtatásokkal nem minden árus elégedett.
A lapnak a Magyar Kézműves Szövetség azt nyilatkozta, hogy ez az összeg elérheti a bruttó bevételük akár 19 százalékát is, ez a pénzügyi konstrukció „tagságunk 95 százalékának vállalhatatlanná tette a részvételt”, ám az Indexnek a Művészetek Völgye azt nyilatkozta, hogy ez a százalék a bruttó bevétel 14 százalékát jelenti maximum, amelyben benne van a terminál bérleti díja, a Festipay és a banki költségek is. (Összehasonlítva: a Sziget Fesztiválon a bruttó forgalom 42 százalékát veszik el a szervezők.)
Mint megtudtuk, a Művészetek Völgye és a Magyar Kézműves Szövetség a cikk megjelenése után elkezdett tárgyalni egymással, de nem tudtak megegyezni, a tárgyalások megrekedtek. A fesztivál bízik benne, hogy jövőre megtalálják a kompromisszumot.
Felkerestük Oszkó-Jakab Natáliát, a Művészetek Völgye igazgatóját, hogy megkérdezzük a változtatások okáról, illetve arra is kíváncsiak voltunk, hogy az új feltételek elriasztották-e az árusokat a fesztiváltól.
Mint megtudtuk, az eddigi 176 kitelepülőből 5-8 árus van, akik az idén bevezetett százalékalapú feltételek, illetve a készpénzmentes fizetés biztosítása mellett meginogtak részvételi szándékukban. A fesztivál igazgatója elmondta, hogy végtelenül sajnálja azokat az árusokat, akiket az elmúlt évek nehézségei csődközeli állapotba kergettek, és tudja, hogy akadnak ilyen vállalkozások. Ám a Művészetek Völgye eddig is és ezután is külön figyelmet és energiát fordít arra, hogy a kitelepülő vállalkozások díját személyre szabja.
Ezeket a százalékokat (6–14 százalék között alakultak az idei díjak) több feltételt vizsgálva határozzák meg. Elsősorban az árusok előző évi összbevételét vették alapul, illetve a termékek előállítási költségeit. Ezenkívül a kitelepülések helyszínének elhelyezkedését is figyelembe vették, hiszen akik kevésbé forgalmas területen kaptak helyet, a várható bevételük és forgalmuk is alacsonyabb lesz, mint a fesztivál központi helyszíneire kitelepült árusoké.
Az egyik kollégám január óta több órát beszélgetett minden árussal külön, pontosan azért, mert a Művészetek Völgye egy közösség, a fellépőkön felül a kézművesek, árusok, vendéglátósok legnagyobb részével évek óta kapcsolatban állunk
– kezdi saját szempontjait sorolni Oszkó-Jakab Natália.
A korábbi években bemondás alapján, leginkább becsléseken alapult a részvételi díj,
mivel a kártyarendszer rögzíti a tranzakciókat, igazságosabb lesz a hozzájárulás a fesztivál költségeihez, ám azt fontos megemlítenem, hogy még így is alacsonyabb bevételre számítunk, mint az előző években. A célunk nem a díjak emelése volt.
Kíváncsiak voltunk, mi az oka annak, hogy kivezették a készpénzes fizetés lehetőségét a fesztivál területéről. Mint megtudtuk, ennek a döntésnek négy évre visszamenőleg voltak előzményei, ugyanis fokozatosan vezették be a kártyás fizetést a nagyobb vendéglátóipari egységektől kezdve a nagyobb kézműves árusokon át egészen odáig, hogy tavaly nyáron már minden kitelepülőnek tartania kellett bankkártya terminált is. Ettől függetlenül a fesztivál részére nagyon sok negatív visszajelzés érkezett a látogatóktól, hogy sok helyen mégsem sikerült kártyával fizetniük, mert azt a visszajelzést kapták, hogy nem működik a terminál, miközben a szervezők biztosítottak 24 órás szupportot, pont az ilyen kellemetlenségek elkerülésére.
Egy világjárvány után vagyunk, így a döntéshez hozzájárult az is, hogy a járvány miatt az érintéses fizetés egy biztonságosabb fizetési módnak minősül.
Ám az i-re a pontot végül az tette fel, hogy idén a fesztivál nem tudott megállapodni egy bankkal sem, akik ATM-et szállítottak volna a helyszínre, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden pedig nincsenek bankautomaták.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy mi a saját bankkártyahasználatot támogatjuk, teljesen mindegy, hogy ezt ki hogyan bonyolítja le. Persze ha valaki nem rendelkezik saját bankkártyával, akkor ott a Festipay lehetősége is.
(Borítókép: A Művészetek Völgye fesztivált hirdető felirat Kapolcson 2021. július 23-án. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)