Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMCseh Tamás és Törőcsik Mari vigyáz a katlanra, ahol az ördög is szeretni való
További Kultúr cikkek
A már bőven kamaszkorú nyári kulturális oázis egy lófrálásból született. Bérczes László lófrált kedvesével az akkor még létező POSZT-on, azaz a Pécsi Országos Színházi Találkozón a város egyik közterén, amikor felhívta Márta István, hogy abban az évben pénzhiány miatt elmarad a Művészetek Völgye. Ez a fesztivál amúgy ma is létezik, nem létezik viszont a Bárka Színház, amely történetünk idején még nagyon is eleven volt, és akkoriban már vagy hét éve rendezték meg a Művészetek Völgyében, jelesül Pulában a Bárka kikötő nevű kapolcsi szatelitprogramot. Színházzal, meg mindennel, ami csak jó és oda való. Bérczes László reakciója a hír hallatán saját magát is meglepte: úgy döntött, hogy akkor megcsinálják másutt, amit Pulába szántak.
Akkoriban épp Pécs városa készült az Európa Kulturális Fővárosa cím viselésére, és a bemelegítő időszakban szántak volna egy kis pénzt a pulai jelenlétre is. Nem is tűnt hát lehetetlennek, hogy abból a pénzből sokkal közelebb, Dél-Baranyában legyen egy kulturális esemény.
Így történt, hogy 2008 nyarán az EKF segítségével öt, tehát nem ötven- vagy kétszázötven millió forintból Nagyharsány, Palkonya, Kisharsány települések, valamint a Vylyan borászat teraszán megszületett az első Ördögkatlan.
Az elsőnek Cseh Tamás volt a védnöke, a dalnok halála után Törőcsik Mari nyitotta meg a fesztiválokat. Azóta is ők az Ördögkatlan védnökei, ami nem pusztán jelkép, mert Bérczes László meg van róla győződve, hogy ők ketten haláluk után is óvják ezt a fesztivált. Ebben nincs semmi misztikus, hiszen mércét jelentenek, mégpedig magasat, amihez a katlanosoknak igazodniuk kell.
Idén is lesz Mozart és 30Y, Kiscsillag és Both Miklós, Kollár Klemencz László és Hiperkarma, traktor szépségverseny és ünnepélyes lekvárfőzés.
Ott lesz pár tündérkirálynő, mint Udvaros Dorottya, Básti Juli és Pokorny Lia, és azon se lepődjenek meg, ha valamelyik faluban összefutnak Thuróczy Szabolccsal.
Egyszer sem hagyta ki a katlant Mucsi Zoltán és Scherer Péter Nézőművészeti Kft-je, jönnek a budapesti bábosok, spanyol akrobaták, mexikói művészek és még sokan mások.
A beszélgetésen szó esett arról is, hogy
- miért ördög és miért katlan,
- hogy kerül Nagyharsányba narancsliget,
- mit kezd egymással három Beck,
- kik és hogyan idézik meg Január Herceget,
- mely kortárs írók jönnek, és milyen római leletek maradnak,
- szívesen várják L. Simon Lászlót is, hiszen ott lesznek a Nemzeti Múzeum régészei,
- mi az a Csikófuttató, ahol egyéb csikók mellett a freeszfés a kaposvári és határon túli színészpalánták váltogatják egymást,
- valamint miért nem adomány, hanem befektetés, ha az állam támogatja ezt a kulturális fesztivált.
Az arútluK vendége ezúttal Bérczes László, az Ördögkatlan Fesztivál alapítója. Ha valaki lemaradt volna a legutóbbi podcastról, amelyben Farkas Veronika Zsoldos Péter-díjas műfordítóval beszélgettünk, itt meghallgathatja.
(Borítókép: Bérczes László. Fotó: Zöld Fanni / Index)