Egy fesztivál, ahol a muskátlis teraszon alapoznak a fiatalok

„Következik Kapolcs, kérem, hogy mindenki nézzen szét, ne gazdagítsanak telefonokkal, töltőkkel vagy más kütyükkel” – mondta be a buszsofőr, majd a véletlenszerű csapatokból verbuválódott furcsa osztálykirándulás látszatát keltő utasok nevetgélve kezdtek mozgolódni az üléseken.

A körülöttem ülőktől elcsíptem egy rövid párbeszédet:

Ez már az?

– fogalmazódott meg a kérdés egy lelkesnek tűnő fiúban, amint az ablakon keresztül felfedezett egy cirkuszi sátrat Vigántpetenden.

Ahh, igen. Ez már az!

– felelte a mellette ülő lány, hangjából pedig nyugalom és öröm egyvelege volt kiolvasható.

A Művészetek Völgyére alapvetően ez a két reakció jellemző: azoké, akik még nem ismerik, de izgatottan várják, hogy őket is bekebelezze a Balaton-felvidéki fesztivál semmivel össze nem hasonlítható hangulata, illetve azoké, akik ezen már átestek, és pontosan tudják, hogy mire számíthatnak. Kicsit olyan a második típus bőrében lenni, mint amikor a kedvenc filmünket megmutatjuk a legjobb barátunknak, és bár pontosan tudjuk, hogy tetszeni fog neki, azért a film helyett eleinte az ő arcán keressük a remélt reakciókat.

Tehát Budapesttől a Pest-Buda Udvarig vezetett az utunk, és bár a Művészetek Völgye már több napja tart, az a jó egy tíznapos fesztiválban, hogy sosem késő becsatlakozni. A programok alapvetően három községben vannak szétosztva, Taliándörögdön, Vigántpetenden és Kapolcson, a területek között ingyenes Csigabusz közlekedik.

A falvakat átszövő dimbes-dombos területek, amelyeket hatalmas fák ölelnek körül, emlékeztetnek arra, hogy a zöldnek millió árnyalata van. Barangolva az utcákon több olyan dolgot tapasztalhatunk, amit a hétköznapokban sosem, például a meseszerű házak teraszán a muskátlik mögött kamasz fiúk pihennek rá az esti mulatozásra, a patakparton emberek tömegei heverésznek, és ez az az időszak, amikor az autók elveszítik hatalmukat, hiszen az embertömegek áramlása mellett az úttest másodlagos szereplővé válik.

A Kőbánya Udvarban a Middlemist Red hangol, és pont amikor elkezdik a koncertet, elered az eső. Nem az a monszunszerű mennyiség, amiről évszakot neveznek el, hanem nyári zápor, ami permetként hűsít a melegben, és inkább jólesik, mint bosszant. Ennek megfelelően az emberek nemhogy kevesebben, de egyre többen állnak a színpad előtt, és megtisztelik a srácokat azzal a figyelemmel, amit megérdemelnek. A zenekar ugyanis eszméletlenül jól játszik, nem csoda, hogy

A Kaláka Udvarban nem sikerült bejutnom a Zenés Versimpró programra, ahol Lackfi János, Lovasi András és Gryllus Dániel alkotott, így Lovasi esti szólófellépésre háromnegyed órával korábban érkeztem – de már akkor is alig találtam helyet. Egy mögöttem ülő úr a várakozás elég hosszú percei alatt a Klasszik Lasszó nevű formációról mesélt a partnerének, amelynek egyik ismert dala egy Fonográf-feldolgozás. Bár vasárnap nem tudtunk részt venni a Klasszik Lasszó koncertjén a völgyben, nemrég a Várkert Bazárban meghallgattuk a zenekart, így fejben együtt dúdoltuk a Társasjáték című nótát a lelkes úriemberrel.

Lovasi egy olyan dallal kezdett, amelyet feleségének, Földes Eszter színésznőnek írt, a címe: Két össze nem illő ember. Azaz kezdett volna, de három másodperc után belesült, ugyanis a nóta trágár változata jutott csak eszébe. A zökkenőktől nem mentes kezdés a következő dalokra is rányomta bélyegét, Lovasi sokszor akadt meg a zenélésben, ám érdekes módon ezek a bakik kölcsönöztek előadásának egyedi hangulatot. Olyan volt, mintha a zenész egy kerti partin kapta volna elő a gitárját, hirtelen eltűnt a színpad, megszűnt a határ az előadó és a közönség között. Hiába rozsdás a torpedó, a rögtönzött stand up műsor és évtizedek szeretete most is felrobbantotta a hangulatot.

Új Kispál-számot is hallhattunk, legalábbis egy dalt, amely Lovasi szerint egy új Kispál-szám lehet, mert a zenekar jelen pillanatban még nem tudja, de ahogy fogalmazott:

Mutattam nekik, és azt mondták, hogy jó lesz.

Gyerekként is bagoly akart lenni

A Művölgy persze nem csak zenéből áll, Apollón görög isten majdnem összes területének lehet hódolni. Na jó, talán a gyarmatosítás és az íjászat kivételével.

A Momentán Udvarban DJ Yamina került a Momentán Társulat radarjára. A lemezlovassal arról beszélgettek, hogy miként lehet az éjszakában élni, bulikat csinálni és a sztereotípiákra fittyet hányva mindezt józanul megélni. Illés Viktória ugyanis eleve nem él ilyen szerekkel, de mivel pánikbetegséggel küzd, így még tudatosabban kerüli a tudatát módosító anyagokat.

Miközben Yamina arról mesélt, hogy már gyerekként is bagoly akart lenni, mert sosem értette, ki találta ki, és főleg miért, hogy éjszaka aludni kell, a társulat tagjai néha megállították a beszélgetést, és jeleneteket improvizáltak. Az egyik ilyen alkalommal azt nézhettük végig, hogy milyen volt a kilencvenes években bóléval házibulizni, szemben a mai partikkal, ahol ehhez képest durvult a helyzet. Márpedig úgy tűnik, durvul, a lemezlovas állítása szerint ugyanis pályája eddigi nyolc éve alatt is erős változásokat tapasztalt.

Akármennyire is nyitott szemmel jártam, azért a völgyben ennek a bizonyos durvulásnak még kezdeti jeleit sem véltem felfedezni. A Harcsa Veronika Udvarban a Mayberian Sanskülotts zenekar koncertjén még totyogós gyerekek is rohangáltak a babzsákok között, pedig a buli este tízkor kezdődött. 11-kor pedig a Pest-Buda színpadán az Európa Kiadó zenélt, és a közönségben lényegében minden generáció képviseltette magát.

Ez egy nagyon régi zenekar, nem?

– kérdezte a mögöttem álló lány, aki, becsületére legyen mondva, végigbulizta a koncertet, de hát ugye „A régi fiúk régen tudják, az újak pedig megtanulják”.

Már csak a Judit és a Hamisgulyás nevű fiktív zenekar hiányzott az estéből, ugyanis A besúgó című sorozatban Szőke Abigél karaktere ebben a bandában játszotta el az Európa Kiadó Mocskos idők, illetve a Mayberian Sanskülotts Akarat című számát.

Holnap mennék haza, de veszek még egy jegyet, és maradok

– mondta egy lány kicsit sem meglepett barátnőinek a Csigabuszon, amikor már elég sokan az ideiglenes otthonunkba tekeregtünk. Ez az a mondat, ami kicsit sem ritka egy átbulizott Művölgy-nap után.

(Borítókép: Fekete Tibor Kristóf)