Legyen nemes, és döntsön egy univerzum sorsáról

A Dűne: Impérium nem az első társasjáték, amely Frank Herbert 1965-ös, nagy sikerű sci-fi-sorozatából merítette témáját, ugyanis már 1979-ben megjelent egy táblajáték, amelyet nem is olyan rég, 2019-ben felfrissítve újra kiadtak. Ám a társasok piaca folyamatosan növekvő terep, ahol bőven megfér egymás mellett egy több évtizedes klasszikus és egy újfajta, a modern kor divatjának megfelelő játékmechanizmusokat ötvöző társas.

Főleg igaz ez akkor, ha mindehhez az aktualitást egy új moziadaptáció szolgáltatja. Az 1984-es, David Lynch rendezte kultikusnak, ám tökéletesnek közel sem mondható Dűne-film után tavaly jelent meg a Timothée Chalamet főszereplésével készült új változat. A Denis Villeneuve-féle Dűne második részét épp most forgatják, többek között hazánkban, a premiert 2023-ra ígérik. De hogy megfűszerezzük a várakozás hónapjait, kipróbáltuk az Impériumot, amely meglepően jó társas lett, a könyv ismerete nélkül is élvezhető, egyszerűen játszható, pont ezért könnyen tanítható játék, ami mégis összetett annyira, hogy kellően változatos legyen.

A játékosok a nemesi (többek között az első regényből és a Villeneuve-filmből már megismert Atreides és Harkonnen) házak vezetőinek bőrébe bújnak. A karakterekhez vezérkártyák tartoznak, amelyek egyedi képességekkel rendelkeznek, ezt figyelembe véve és okosan kihasználva a kedvünk szerint alakíthatjuk a játékunkat. A vezérkártyákon kívül a táblamezőkön köszönnek vissza a Dűne univerzumának főbb szereplői, a fremenek, a Császár, a Bene Gesserit és az Űrliga. Az ügynökök itt történő elhelyezése növeli a befolyást ezeken a frakciókon belül, ami a győzelmi pontok egyik fő forrása. A többi mező a Dűne bolygó helyeinek állomásait jelöli, a lakott területeket és a sivatagot, amely az egész univerzum egyik legértékesebb forrását, a fűszert termeli.

A bolygón kívül kapott még helyet a tábla felső részén a lanstraad, az Impérium Nagy Házait képviselő testület és a Kereskedőházak Általános Fejlesztő Társasága is.

A kártyák egy vagy több ilyen területhez kapcsolódnak, és csak ott játszhatók ki. Sok területen a játék három nyersanyagának – víz, fűszer és solaris – egyikét is el kell költeni, hogy ügynököt tudjunk küldeni a területre, más helyeken pont ezekből az erőforrásokból szerezhetünk.

Mindemellett a tábla közepén kap helyet a csata, amely minden fordulóban más jutalmat kínál. Ha az ügynökünkkel olyan területre lépünk, ahol fellelhető az ütközet jelképe, katonai egységet küldhetünk a csatába.

A társas világa szépen tükrözi Herbert klasszikusát, a területek és az interakciókból származó összefüggések történethűek, a társas gyönyörűen van balanszolva. Minden győzelmi pontért keményen meg kell küzdeni, és játékostársaink lépései nagyban befolyásolják a mi döntéseinket is. Ezek társasmechanikailag remek dolgok, viszont ez a remek egyensúly csorbát ejt a Dűne világának legizgalmasabb részein: a fűszer értéke nem kimagasló, és az ármánykodás szerepe háttérbe szorul. Ezt az intrikakártyákkal próbálják kicsit megbolygatni.

Ami viszont kifejezetten jó húzás, hogy a kártyák egyszerre több funkciót képesek betölteni. A bal oldalukon lévő ikonok lehetővé teszik, hogy egy ügynököt olyan mezőre küldjünk, ahol az adott ikonok egyike található, de ha nem kijátsszuk a kártyát, csak felfedjük, az alsó keretekben lévő hatásukat aktiválhatjuk. Ez lehet erőforrás növelése a csatában, vagy csupán egy olyan befolyás szerzése, ami további kártyák vásárlására ad lehetőséget. Ez azért is fontos, mert minden játékos ugyanazokkal a kezdőkártyákkal kezd. Mindenkinek egy húzópaklija van, ezért kifejezetten nagy érték, ha ebbe izgalmasabb kártyákat is tudunk keverni.

Ez azonban azt jelenti, hogy zsonglőrködni kell a prioritások között, a pakliépítésnek, a kártyák kijátszásának, az ügynökök lehelyezésének és minden, a játék során meghozott döntésnek súlya van.

Emellett a másik játékos stratégiájának felismerése ugyanolyan fontos, mint a sajátunk megtervezése. Ellenkező esetben a tervünk abban a pillanatban felborulhat, amikor váratlanul elfoglalnak egy olyan helyet, amivel kalkuláltunk. Néha jobban megéri az ellenfelet elzárni valami elől, mint arra koncentrálni, hogy megszerezzünk valami számunkra kedveset.

Rengeteg irányba indulhatunk, ám az egyik út nem eleve erősebb a másiknál. Mindennek vannak előnyei és hátrányai. A Dűne: Impériumban átélhetjük a széles körű stratégiák alkalmazásának varázsát.

A játék tíz forduló után ér véget, vagy ha valamelyik játékosnak tíz vagy több győzelmi pontja van. A játék győzelmi pontrendszere kiegyensúlyozott, ez pedig biztosítja azt, hogy minden fordulóban meghozott döntésünknek ugyanolyan nagy legyen a jelentősége.

Nem nyerhetünk meg minden csatát, és a konfliktusba bevont csapatok az eredménytől függetlenül elvesznek. Ám ha nem is tudjuk behúzni az első helyet, stratégiától és jutalomtól függően néha nagyon megéri harcba szállni a második vagy akár harmadik helyért.

De még a legkomolyabban felépített stratégiában is számolnunk kell azokkal az intrikakártyákkal, amelyek legalább annyira gonoszak, mint az Unóban a plusz 4.

Az intrikakártyák olyan kártyatípusok, amelyeket nem lehet megvásárolni, csak megszerezni. Ez szinte külön erőforrása a játéknak, a kártyák tartalma pedig elég széles spektrumon helyezkedik el, győzelmi ponthoz segíthet vagy a csatába vonhat be csapatokat, esetleg teljes egységeket menekíthet ki.

A Dűne: impérium szóló módban és két játékossal is játszható, és bár az ideális játékosszám inkább három fő, az első két esetben is meglepően élvezetes játékélményt biztosít. Még akkor is, ha egyedül ülünk neki, valódi ellenfél érzését kelti a játék.

Összességében izgalmas, könnyen játszható, mégsem egyszerűen kiismerhető játékról beszélünk, amelynek hossza is felhasználóbarát, és már az alapjátékhoz kapható kiegészítőkkel megtoldva is kifejezetten remek társast nyerhetünk az Impériummal, amely a polcaink gyakran használt, így porosodásra alkalmatlan eleme lehet.

A játék magyarul a Reflexshop gondozásában jelent meg.

• Játékosszám: 1–4 fő
• Játékidő: 60–120 perc
• Korosztály: 14+

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)