Másik János Cseh Tamásról: Egy személy voltunk két arccal

A Pécs melletti Ördögkatlan Fesztiválon sikerült elérnünk. Az esemény egyik örökös „védőszentje” Cseh Tamás.

A másik Törőcsik Mari.

Mit játszott idén a fesztiválon?

Kétszer is felléptem. Nem egészen egy éve távozott el közülünk Január herceg, azaz Baksa Soós János, akinek a neve összeforrt a Kex zenekarral. Az ő emlékére adtunk egy koncertet, ahol fellépett az Új Zenekar, Bujdosó János, a 30Y, a Muzsik és Volkova, Kollár-Klemencz Laci, Beck Zoli, Vető János, Menyhárt Jenő, ifj. Sárkány Sanyi és én. Csütörtök estére én állítottam össze egy saját műsort.

Cseh Tamás is egy Kex-koncerten lépett fel először közönség előtt. Barátja, Baksa Soós János vette rá.

Igen, ott kezdődött el sok minden.

Látta a Kex vendégeként játszani, vagy a 25. Színházban hallotta először?

A színházban, ahol Márta Pistáékkal léptek fel, de később sokat mesélt Baksa Soósról és az indiánozásról is. Mi nemcsak kollégák voltunk, hanem barátok is.

Valamiért nem lett nagy durranás

Hány év szünet volt az első Levél nővéremnek lemez és a második között?

Tizenkilenc, de a folytatásra, Az igazi levél nővéremnek projektre már „csak” hat évet vártunk. Ezen jelentek meg azok a számok, amelyek az elsőre valami miatt nem kerültek, kerülhettek fel. Persze a három produkció között is nagyon sokat játszottunk együtt. Terveztünk még valamit, de közbejött a betegsége.

A Levél nővéremnek után sorra jelentek meg Cseh Tamás lemezei, és maga is folyamatosan dolgozott. Miért külön?

Így hozta az élet. Tamás tette a dolgát, zenélt, és még filmszerepeket is vállalt. Én készítettem jazzlemezeket, sokat játszottam külföldön, jártam az utam. A nyolcvanas évektől jött az underground is Víg Mihállyal, Menyhárt Jenővel. Közben folytattam a jazzt, kalandoztam a műfajok között, és egy sor filmzenét is írtam.

Mindeközben nem volt önben olyan érzés, hogy jó lenne megint együtt dolgozni?

Amikor ez felmerült, rögtön csináltuk is.

Figyelték egymás munkáit?

Gyakran előfordult.

Az ön Peepshow-mennyország című 1997-es lemeze szintén „kilóg”, teljesen más, mint amihez a magyar könnyűzene fősodra szoktatja a közönséget. Ez teljesen szubjektív mellékszál, de nekem ma is az egyik kedvenc lemezem. Arról mit gondolt Tamás?

Együtt olvastuk a megjelent kritikákat. Szerette. De ha már felmerült, én a Peepshow-mennyország előtt csináltam egy Trance Balance című lemezt a hasonló nevű zenekarommal. Az albumot harminchárom év után most jelenteti meg egy londoni progresszív kiadó, mert úgy gondolják, hogy ez a lemez a szürrealista világzene egyik csúcsa. Terjeszteni fogják az Egyesült Királyságban, az USA-ban és Japánban is. Valahogy felbukkant náluk, beleszerettek, és nem értik, miért nem lett ez a lemez hatalmas durranás annak idején Magyarországon.

Valószínűleg Cseh Tamást se értik, ami bocsánatos bűn, hiszen az ő lemezein rengeteg a magyar szöveg. Az önök barátsága sem lehetett egyszerű történet, hiszen Cseh Tamás maga se volt az. Ezt néhány éve meg is írta a Kaland barátom című dalban. A címben szereplő Kaland barát maga Cseh Tamás?

Igen.

Indiánok és a szabadság

A dalban megjelenik Cseh Tamás indián neve: Füst a Szemében, aki Kék Felhővel hajnalig vigad. Kék Felhő volt az ön indián neve?

Ezt a nevet Január hercegtől kaptam. Így mutatott be egy közös koncertünkön a közönségnek. Igen, ez lehet az indián nevem.

Volt is indiánozni?

Nem, gyakran beszéltünk róla, de valahogy sosem értem rá. De Tamás sokat mesélt erről is a turnékon.

Miért volt ennyire fontos Cseh Tamásnak, hogy évente legalább kétszer elbújjon a Bakonyban, és pár hétig indián harcosként éljen a barátaival?

A dalokon kívül ezzel tudta itt hagyni a világ, a magyar valóság földhözragadt részét. Nekem legalábbis ez volt a benyomásom. Az idealizált indián lét hősies, egyenes, független, van misztériuma és abszolút szabadsága.

Mindaz, amit most felsorolt, Cseh Tamás személyiségének ahhoz a részéhez tartozik, ami miatt sokan szerették, és szeretik ma is.

Ezért is csinálta annyira szenvedélyesen. Volt, hogy a turné közben valahol megálltunk, és ő nekilátott vesszőket vágni az út menti bokorról, mert azokból kiváló indián lóca készíthető. El is mesélte, hogyan készül egy ilyen alkalmatosság. Ilyenkor kicsit én is irigykedtem.

Milyen volt együtt dolgozni, dalokat írni és zenélni vele?

Az első Levél nővéremnek lemezt nagyon gyorsan, két hét alatt készítettük el Tamással és Bereményi Gézával. A másodikat sokkal nehezebben szültük meg. Mindhárman szuverén, meglehetősen öntörvényű lények vagyunk, de Géza gyakran mondta, hogy jobb a három, mint a kettő. Tudjuk a számmisztikából, hogy az egyes a teljes, a kettő a megbomlott egység, a három pedig újra egy. Innen van a szentháromság és még oly sok ismert hármas.

Ki nevezte el a hármasukat kreatív triónak?

Én szoktam használni ezt a kifejezést, amikor egy kicsit beszélek erről a korszakról. Pontosabban úgy fogalmaztam, hogy mi voltunk a hetvenes évek kreatív triumvirátusa.

Hogy érti, hogy „nehezebb szülés” volt a második lemez?

Párszor megakadtunk, volt, hogy abba is hagytuk a munkát. Tamás talán el is bizonytalanodott abban, hogy jó ötlet volt-e az újabb közös lemez, de akkora már ott álltunk egy csomó jó dallal. Itt tartott az ügy, amikor meghívott A turné című film bemutatójára, amit Bereményi Géza rendezett, és ő játszotta az egyik fontos szerepet. Amikor ott találkoztunk, azt mondta, hogy sajnálja a félbemaradt második lemezt. Erre azt válaszoltam, hogy itt állunk a kapu előtt, fejezzük be.

Tényleg? – kérdezte. – Tényleg – válaszoltam, és egy hónap alatt befejeztük. Mindhárman úgy éreztük, hogy jobb lett, mint az első.

Ebben volt a titok

A turnéban van egy felejthetetlen jelenet: Cseh Tamás véletlenül eltéveszti az ajtót, és egy szál törülközőben besétál a szobába, ahol Törőcsik Mari fekszik az ágyban. Mai szemmel is parádés. Ez a film is méltán lehetne klasszikus.

Ezek a dolgok változnak, a zenék, filmek esetében is gyakran megesik, hogy a későbbi korokban fedezik fel őket igazán vagy újra.

A barátság tehát a Levél nővéremnek lemez folytatása miatt lángolt újra fel?

Nem lángolt fel, mert ki se aludt soha. Ezzel a lemezzel is rengeteget turnéztunk, és közben rengeteget beszélgettünk. Útközben, a koncertek előtt és után olyasmiket is megosztottunk egymással, amikről másnak talán nem is beszéltünk. Időtálló barátság volt. Ha úgy hozta a sors, hogy valami miatt egy ideig nem találkoztunk, akár évek múlva is ott folytattuk, ahol annak idején abbahagytuk. Mintha egy nap se telt volna el közben.

Talán Géza fogalmazta meg egy színházi beszélgetésen, hogy különös varázsa volt a mi színpadi együttműködésünknek, ami őt is inspirálta. Egy személy két arccal. Ebben volt a titok. Nagyon jó volt egymással énekelni.

A madarak röptéhez hasonlítottuk, ahogy látszólag külön, mégis együtt írják le a saját íveiket a felhők alatt. Találkoznak, szétmennek. Ilyen volt a kapcsolatunk.

Másképp játszották ugyanazokat a számokat a turné különböző állomásain? Mennyire határozta meg az előadásokat a pillanatnyi hangulatuk?

Én a jazzből jöttem, tehát nagyon szeretek improvizálni. Meg is engedtünk magunknak némi rögtönzést, ha a helyzet azt kívánta, de mindig nagyon felkészülten mentünk a színpadra. Rengeteget gyakoroltunk, próbáltunk. Mindketten nagyon lelkiismeretesek voltunk.

A halála után lett igazán legenda

Ön szerint miért lettek több generáción átívelő, töretlen sikerűek a közös dalaik éppúgy, mint azok, amiket Cseh Tamás egyedül énekelt?

Ehhez kellett Bereményi Géza zsenialitása is. 

Azért lett szinte mindegyikből legendás dal, mert időtlenek, nem korfüggőek. Nem az aktuális divat alapján készültek, az üzenetük ma is ugyanúgy érvényes, mint amikor megszülettek, és érvényes marad talán az unokáink számára is.

Miért lett Cseh Tamásból legenda? Nem volt kiemelkedő gitáros vagy virtuóz technikájú énekes, mégis ő lett a „Csehtamás”.

Sajnos vele is azt történt, ami Magyarországon általános: a halála után lett igazán legenda, akkor támadt rengeteg barátja, hangoztatta fű-fa, hogy mindig is mennyire csodálta őt.

Neki azért már az életében is hatalmas rajongótábora volt. Mit tudott, amit más előadók nem?

Hatalmas szíve volt. Ez akkoriban sem volt általános, azóta pedig még ritkább. Az előadásmódja, az attitűdje, a humora, az önazonossága mind benne van abban, hogy a felvett dalain keresztül ma is tud szólni bárkihez. Különleges volt ebben a meglehetősen mostoha korban. Most is eszembe jut, ahogy lenézett a színpadról. Erre az ismeretségünk legelején is felfigyeltem.

Kicsit elesett, kamaszosan bizonytalan figurának tűnt, akiben ott volt a mindent tudó westernhős is. És tényleg nagyon szerették.

(Borítókép: Cseh Tamás és Másik János műsora Gyulán a Várszínházban 1995. július 5-én. Fotó: Ilovszky Béla / MTI)