„Nádasdy Ádám 2016-ban újrafordította az Isteni színjátékot. Fordítása megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz: attól, hogy nem archaizálva, irodalmiasan, hanem mai, élő nyelven és – nem mellesleg – érhetően szólal meg, közel került a mához Dante világa, a dantei utazás pedig egyszerre lett megrendítő és szórakoztató.”
Az imént leírtakat a színházi est szórólapján olvashatjuk, az előadás után pedig még inkább igazat adunk a fentieknek, mintha kizárólag a könyvet tanulmányoztuk volna a Kultkikötőbe menet. A név megtévesztő lehet, az előadás nem egy kikötőben, hanem gróf Széchenyi Zsigmond Afrika-vadász és író egykori kúriájában, a Kulipintyó Villában volt, alig egy kőhajításnyira a magyar tengertől. Az épület elnevezése szintén csalóka meg egy kicsit paradox, de erről majd máskor.
(Ja, és Bajor Gizi is ezen a telken nyaralt egykor…)
Az Isteni színjáték – és három része, a Pokol, a Paradicsom és a Purgatórium, na meg azok további felosztása – kétségkívül a színjátszás történetének legtöbbet feldolgozott darabjai közé tartozik, amolyan örök klasszikus, hiszen minden korban és időszakban aktuális és örök érvényű igazságokat fogalmaz meg.
Nem volt ez máshogy a földvári Pokol esetében sem: modern köntösbe bújtatott művet adott elő Gyabronka József, aki már az előadás előtt tíz perccel fent ült a színpadon, és hol a közönséget szemlélte, hol pedig magába meredve – mintha csak a szöveget pörgetné utoljára végig a fejében – várta a kezdést.
Az Orlai Produkció és a Katona József Színház közös előadása egyszerre volt idilli és felkavaró.
Az elbeszélő költemény borzalmait átélő Gyabronka egyszerre személyesítette meg Dantét, az „idegenvezető” Vergiliust, a Pokolban sínylődőket és a francia tanítványt is, akinek aztán a komédiát tanította. Igazi lírai előadásmódnak lehettek szem- és fültanúi a nézők, néha úgy érezhették, egy versfelolvasó esten, semmint színházi előadáson ülnek. Ebben persze nincs semmi kivetnivaló, hiszen mégiscsak egy monodrámáról beszélünk, ráadásul az Isteni színjátéknak – elbeszélő költemény lévén – ez a klasszikus hangvétele: az egyszerre filozofáló és gyötrődő színész hol magának, hol a közönségnek, hol a történetbéli társainak címezte mondandóját.
Az alig másfél órás monodrámához elképzelni sem lehetett volna hangulatosabb környezetet: a balatonföldvári villa kertjében, a sötétedő ég, a csillagok és aranyosan pislákoló szentjánosbogarak tánca alatt mesébe illő körítést kapott a produkció. A pokol motívumát a reflektorfényre gyűlő denevérek, éjjeli lepkék és szúnyogok igazán aktuálissá tették – kinek mi a fóbiája.
Az előadás szövegét Török Tamara állította össze, a közönség pedig – a szűnni nem akaró vastapsból úgy tűnt – megvette a hétszáz éves költeményből a mába kikacsintó fordulatokat: a kortárs, néha vulgáris és köznapi szavakkal megspékelt mondatok sokszor megnevettették a nézőket, csakúgy, mint a színészt. Az obszcén kifejezéseken akarva-akaratlanul is elmosolyodó Gyabronka bebizonyította, hogy ő is csak ember.
(Borítókép: Horváth Judit)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
