Kiemelkedő régészeti leleteket láthattak az érdeklődők Kurultajon

2022.08.16. 12:29
Először szerepelt kiállítással a Magyar Nemzeti Múzeum a 2022. augusztus 12–14. között Bugacon rendezett Kurultajon.


A magyarság – és egyben egész Európa – legnagyobb hagyományőrző rendezvényén lovas és gyalogos hagyományőrzők százai vettek részt. A Nemzeti Múzeum igazodva a Kurultaj tematikájához és a több mint 150 ezer vendég érdeklődéséhez, a hun, avar, besenyő, kun népek és természetesen a honfoglaló magyarok Kárpát-medencei régészeti hagyatékának legszebb darabjait mutatta be az itt felépített kiállításán.

A kiállítás kiemelkedő régészeti lelete a várpalotai hun üst volt, amelynek belső oldalán talán még az üstben főtt étel nyomai is láthatók. 

A múzeum hiteles hely, feladata, hogy az általa őrzött régészeti emlékeket bemutatva hozzájáruljon, hogy a hagyományőrzők egyre szebb és kifinomultabb, egyre hitelesebb viseleteket készíthessenek, a vendégek pedig megismerjék a Kárpát-medence régészeti-történeti értékeit, így erősítve a helyhez való kötődésüket. Az előadósátorban a MNM kollégái mind a hat kiállított tárgyhoz kapcsolódóan egy-egy történetet is elmeséltek az érdeklődő vendégeknek, bemutatva a múzeumi kutatások legújabb eredményeit.

A kiállítás helyszínéül szolgáló jurta közepén egy életfa-installációt állított fel a múzeum, amelyre a látogatók (egy-egy levelet a fára feltűzve) felírhatták gondolataikat a világról. Eleinte inkább az üzentek így a többi látogatónak, később már a felnőtt vendégek is papírra, falevélre vetették gondolataikat. A kiállítás két napja alatt majdnem négyezer látogató fordult meg a múzeum sátrában.