Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMWesternt csinálnak A helység kalapácsából, itt egy kis zenés-táncos ízelítő
A tervek szerint 2023 januárjában mutatják be Petőfi Sándor komikus eposzának tévéfilm-adaptációját, A helység kalapácsát. A film az Elk*rtukot is jegyző Megafilm gyártásában, Kálomista Gábor producerkedésével készül a közmédia és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával. A rendező Dombrovszky Linda (Pilátus), a forgatókönyvíró Somogyi György.
A forgatás állítólag két hetet vett igénybe, a stáb 7 helyszínen – Nagyszékely, Lórév, Gyermely, Etyek, Mátyásföld, Visegrád, Tordas – forgatott. A Metropol ellátogatott a forgatás helyszínére, ahol a rendező azt nyilatkozta:
Megpróbáljuk filmes eszközökkel lekövetni a paródia műfaját: western és eastern műfajparódiát csinálunk a filmnyelv segítségével.
Ebből a bizonyos paródiából máris kaptunk egy kis ízelítőt, ugyanis megjelent a filmből egy dalbetét, amelyben Ember Márk énekli a Hortobágyi kocsmárosné című megzenésített verset.
Az autentikusnak semmiképp sem nevezhető környezet csöppet elemeli a nézőt attól, amit lát vagy hall. Bár ez még csak egy apró részlet a filmből, annyi biztos, hogy maximális nyitottságot igényel nézői részről ez a produkció. A probléma az, hogy a paródia műfaja nagyon vékony határon táncol a vicces és a kínos között, tehát az alkotóknak fel kell kötniük a nagymagyar cowboycsizmájukat, ha nem az utóbbi térfélre szeretnének átesni.
A helység kalapácsa főbb szerepeiben Zayzon Zsolt, Pindroch Csaba, Cserna Antal, Szervét Tibor, Györgyi Anna, Nagy Viktor, Hunyadkürti István, Ember Márk, Gubás Gabi lesz látható.
A film a Petőfi-bicentenárium alkalmából készül, amire a Petőfi Kulturális Ügynökség a Nemzeti Kulturális Alappal közösen több milliárd forintot szánt, amelyből 4,5 milliárd forint Rákay Philip Most vagy soha! című filmjének támogatására ment.