Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAkadémikusok tiltakoznak Karsai György elbocsátása miatt
További Kultúr cikkek
- Majdnem műkincségetés lett a vége, de szerencsére valaki észbe kapott
- Az ő kezükben a jövő nemzedéke, munkájuk most mégis másfajta gyümölcsöt hozott
- Az államtitkár még a Bibliát is átíratná
- Se pénz, se párbeszéd, kifakadt a 75 éves szakmai szervezet
- Az Eurimages támogatásával készül rajzfilm Szabó Magda regényéből
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége elfogadhatatlannak tartja, hogy Karsai György egyetemi tanárt, doktori iskolai vezetőt, egyben az Akadémia címzetes tagját a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora 2022. augusztus 26-án indoklás nélkül elbocsátotta – írta a szervezet közleményében.
„Karsai György több mint negyedszázadon át az SZFE szellemi arculatát meghatározó oktató volt. Néhány hónap múlva tölti be 70. életévét, amikor a hatályos jogszabályok szerint egyetemi tanárként nyugdíjba kell vonulnia, és ami után professor emeritusi kinevezés illette volna meg. Karsai György eltávolításának ténye és megalázó körülményei a magyarországi egyetemi, tudományos és művészeti közösség szakmai normáinak súlyos megsértését jelentik” – olvasható a közleményben.
Karsai alkalmatlannak tartotta Vidnyánszkyt és Rátótit is a pozícióik ellátására
Karsai György 1996-tól tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hivatalosan 2014 óta vezeti a Doktori Iskolát. Rátóti Zoltán rektor augusztus 26-án közölte vele, hogy a továbbiakban nem számítanak a munkájára.
A klasszika-filológus, színháztörténész, irodalomtörténész végzettségű szakember bírálta a 2020-as modellváltást, amikor az intézmény heves tiltakozások között alapítványi fenntartásba került.
Akkor Rátótinak küldött nyílt levelében többek között arra emlékeztetett, hogy Vidnyánszky Attila és köre hívatlanul érkezett az SZFE-re. A Nemzeti Színház igazgatóját a kuratórium vezetésére alkalmatlannak titulálta a Doktori Tanács.
Karsai György számolt az elbocsátásával, ami ellen semmit sem tehet, hiszen alapítványi fenntartású intézménnyé vált az SZFE. A klasszika-filológus Rátóti Zoltánt is teljesen alkalmatlannak tartotta a rektori pozícióra, és ezt az egyetem szenátusa előtt sem rejtette véka alá.