Az elmúlt hetekben szinte más bejegyzéssel sem találkozni a közösségi médiás (könyves) adásvételcsoportokban, mint a következő mondattal: Keresem Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című könyvét. (Bolti ár alatt, ezt fontos hozzátenni.) A könyv 2018-ban íródott, a napokban debütált mozifilm hatására azonban hirtelen minden könyvmoly ráugrott erre az egyszerre romantikus és elkeserítő hangulatú krimire.
A sok poszt bogarat ültetett a fülembe, így elhatároztam, hogy a film megtekintése előtt elolvasom a 458 oldalas regényt. Komoly elvárásaim voltak a könyvvel kapcsolatban, ugyanakkor legbelül tudtam, hogy a hirtelen felkapott olvasmányok népszerűsége nem mindig áll egyenes arányban a minőséggel, pontosabban azzal, hogy mennyire élvezetes a mű.
Ez alatt persze nem azt értem, hogy a Georgia államból származó írónő pocsék regényt vetett volna papírra, csupán azt, hogy tipikus egyszer olvasós, számomra néha unalmas és monoton hangvételű könyvet sikerült írnia. Szó sincs idegőrlő történetszálról, feszített tempóról, és a karakterek sem nyűgöztek le: könnyű szívvel merem kijelenteni, hogy a regény híre nagyobb, mint az értéke.
A regény középpontjában eredetileg egy gyilkosság áll, ugyanakkor sokkal nagyobb hangsúlyt kap a főhős felnövéstörténete. A gyilkossági szál csak rövidebb fejezetekben jelenik meg, a kötet végén azonban legalább száz oldalon keresztül a bűntett lehetséges részleteit tárgyalják, ez kissé kilóg a regény szerkezetéből. Olyan, mintha Owens megírt volna egy regényt, és hozzábiggyesztett volna néhány fejezetet, hogy logikus lezárást adjon a történetnek.
A kötet több idősíkon játszódik, mégis koherens képet kapunk a főszereplő Kya életéről gyermekkorától egészen haláláig. A regény tele van természettudományos kifejezésekkel és ismeretekkel, így autentikusan látjuk a cselekmény helyszínét, az ott élő emberek életvitelét, valamint a lápot körülvevő városok elidegenítő hangulatát is.
A regényt Csonka Ágnes fordította, akinek sikerült átadnia az eredeti szöveg hangulatát,
az olvasó szeme előtt pedig szinte megelevenedik a Lápi Lány világa. A könyv azonban a sok idő- és térbeli ugrálás miatt néha zavaró ütemben halad. A történet alapvetően érdekes és szépen megírt, ennek ellenére nem mindig annyira olvasmányos, hogy az ember ne tudja letenni.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
