A kiszámíthatatlan művész, aki mindig saját művészetének tárgya marad

A Mai Manó Ház Napfényműterme a délutáni lemenő nap sugaraiban pompázott, amikor összegyűltek az újságírók a Drozdik Orsolya (művésznevén Drozdik Orshi) A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995 című tárlat sajtóbejárásán. A megnyitó beszédet Rényi András művészettörténész mondta. Külön kiemelte, hogy maga a művész a megnyitón nem kíván beszélni, inkább a tárlaton számíthatunk a történeteire. Ekkor a művész gyorsan közbeszúrta, hogy ő elég kiszámíthatatlan, így azt sem lehet előre tudni, mi történik majd a teremben. Ez később be is bizonyosodott, amikor is Boros Lili kurátor beszéde alatt felcsendült Amanda Lear I am a Photograph című dala, amely nagyban inspirálta Drozdik munkásságát. A dal hatására egy performance vette kezdetét, amelynek során felolvasott néhány verset a kiállítás apropóján kiadott kötetéből. Erre valóban nem számított senki, talán még ő maga sem.

A nő mint saját vágyainak tárgya

A kiállítás címében nem véletlenül szerepel az 1975 és 1995 időintervallum. Drozdik legelső fotóit az akkori Magyar Képzőművészeti Főiskolán, az 1974–1975-ös tanévben készítette. Különleges technikákat használt, például táncosokról készült fotókat fotózott le újra, majd ezeket performance-ai során magára vetítette, ezáltal a teste is a mű részévé, illetve képhordozó felületté vált.

Budapesten ezen a kiállításon kerül először bemutatásra az 1975–1978 között készült Szempillantás és sóhajtás című sorozata. A legfőképpen önarcképekből álló gyűjtés a fotóelőhívások közben használt, a fotó tónusát meghatározó tesztcsíkokon készült. 

Az egyik teremben a művész verseit állították ki, aminek tiszteletére a helyiség falait élénk rózsaszínre festették.

Drozdik életművében nagy szerepet kapnak olyan kérdések, amelyek a női léttel kapcsolatosak. Erősen foglalkoztatja például az, hogy a nők vágyai általában a férfiak által meghatározottak, illetve megfogalmazza saját tapasztalatait arról, hogy milyen nehéz ettől elszakadni. Nyíltan vállalja ellenszenvét a patriarchális társadalmi berendezkedéssel kapcsolatban, ezért műveiben is inkább női alakokat mutat be.

Edith Simpson kitalált élete

A tudományos világban alulreprezentált nők, a női alakok hiánya miatt kitalált egy XVIII. századi fiktív tudóst, akinek az Edith Simpson nevet adta. Később ajánlókat is írt róla különböző intézmények számára, amelyben a pszeudoperszóna életművének kiállítását javasolta, választ azonban egyik levélre sem kapott. A tudományos világ maszkulinitását bemutató képek, illetve a férfiak által létrehozott és uralt tárgyakat ábrázoló fotókat az emeleten állították ki. 

A művek értelmezéséhez kétségkívül sokat hozzáadott a tárlatvezetés, különösen az, hogy maga a művész vezette a bejárást, egyenesen tőle hallottuk műveinek történetét. Drozdik Orsolya kiapadhatatlannak tűnő szenvedélye az életéhez és saját művészetéhez kapcsolódóan olyasvalami, ami napjainkban igen sokak számára meghatározó, inspiráló lehet.

(Borítókép: Drozdik Orshi a kiállításmegnyitón. Fotó: Szabó Réka / Index)