Steven Spielberg: Nem ez a hattyúdalom

2022.09.11. 11:36
Steven Spielberg a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tapsvihar közepette mutatta be a várva várt The Fabelmans című önéletrajzi ihletésű új filmjét, amely a 75 éves filmrendező elmondása szerint a leginkább támaszkodik személyes visszaemlékezéseire, mivel egész életében készült.

A The Fabelmans, amelyet Spielberg Tony Kushnerrel közösen írt, nagyban merít a rendező saját gyermekkorából – szüleiről is szól, akiket a filmben Michelle Williams és Paul Dano alakít, és a korai filmes pályafutását is megjeleníti.

A filmek álmok

A film elején egy félénk kisfiú áll a mozi előtt, aki első filmjét készül megnézni, miközben édesanyja azzal bátorítja őt, hogy azt mondja, „a filmek álmok”.

Steven Spielberg a színpadon a késő szombat esti vetítés után elmondta a közönségnek, hogy ezen a filmen nyilvánvalóan régóta gondolkodott.

Nem igazán tudtam, hogy mikor fogok erre rátérni. Nem azért, mert úgy döntöttem, hogy visszavonulok, és ez a hattyúdalom. Ne higgyetek el ebből semmit

– fogalmazott.

A rendező a Bloomberg szerint elmondta, hogy a Lincoln forgatása alatt beszélt először Tony Kushnerrel arról, hogy miről szól a The Fabelmans. Spielberg szerint a drámaíró olyan volt, mint egy terapeuta, miközben felidézte neki az emlékeit. A világjárvány idején határozta el, hogy pályafutásában először saját történetét fogja elmesélni a filmvásznon.

„Ahogy a dolgok egyre rosszabbra fordultak, úgy éreztem, ha már valamit hátrahagyok, össze kell szednem, mi az, amit igazán meg kell oldanom és ki kell pakolnom” – mondta Spielberg, és hozzátette,

ez a film számomra egy módja annak, hogy visszahozzam anyámat és apámat. A nővéreimet – Annie-t, Sue-t és Nancy-t – is közelebb hozta hozzám, mint valaha is gondoltam volna. Ezért megérte elkészíteni a filmet

– fogalmazott a rendező a premieren, amelyen nővérei is részt vettek.

A Universal Pictures a The Fabelmans című filmet november 11-én mutatja be New Yorkban és Los Angelesben, majd országos forgalmazásba kerül.