Stohl András nem félt felvenni a kesztyűt

Kevés az olyan időtálló mű, amely képes generációkat felnevelni, de azért akad egy-két mesekönyv vagy rajzfilm, amit a szülők gyermeki lelkesedéssel mutatnak meg porontyaiknak. Szerencsére már színházi előadásokban is találunk olyat, amire azok viszik el gyermekeiket, akik maguk is hasonló korban találkoztak először az élménnyel. Ilyen például a Kolibri Színház nagy sikerű Bors néni előadása, amin akár több nemzedék is nosztalgiázhat, vagy A dzsungel könyve a Pesti Színházban.

Hegedüs D. Géza még gyerekeinek olvasgatta Rudyard Kipling regényét, amikor felmerült benne a színpadi adaptáció ötlete. A Víg akkori igazgatója, Marton László azt tanácsolta neki, hogy keressen maga mellé szerzőtársakat, és lássanak neki. Hegedűs rendezőként felkérte Dés Lászlót a dalokra, Dés felkérte Geszti Pétert a dalszövegekre, és Békés Pál szövegkönyvével megszületett A dzsungel könyve, amit a színház 1996 óta folyamatosan játszik.

Maugli szerepében már több színész is megfordult, de Balut, Akelát és Kát 26 évig ugyanazok a művészek alakították: Reviczky Gábor, Borbiczki Ferenc és Méhes László. 

Új bőrök és arcok

Ám a dzsungel törvénykönyve, azaz a DZSTK kimondja, hogy mi az élet természetes menete, amibe a búcsú is beletartozik. Bár a három színész nem dobta el végleg a bokszkesztyűt, nem hagyta abba örökre a farkasvonyítást, és nem akasztotta szögre a kígyóbőrt, a vérfrissítés miatt egy fiatalabb színészgeneráció is beletanult, illetve beállt a szerepekbe. Stohl András medveként, Karácsonyi Zoltán farkasként, Medveczky Balázs pedig kígyóként ugrott be a kultikus előadásba.

De nemcsak ez a három állatbőr talált új gazdákra, Bagira szerepébe Kovács Patrícia, Sir Kán szerepébe Brasch Bence állt be, ahogy az emberek körében is több új arcot fedezhetünk fel. Maugliként Kövesi Zsombor, Túna szerepében Virágh Panna, Buldeóként pedig Ötvös András debütált.

Az élmény felnőtt fejjel is élvezhető, a poénok még mindig viccesek, a dalok fülbemászók, a szövegek ötletesek. Egyedül a Beindul a nagy pofonofon az a dal, amely közelít a veszélyes megítéléshez, de szerencsére még nem kebelezte be annyira a kultúránkat a PC, hogy egy dalt, ami arról szól, hogy a bölcs medve taslikkal motiválja az ADHD-s Mauglit a tanulásra, örökre eltöröljünk.

Kovács Patrícia született Bagira, már kisugárzásában, kinézetében és hangjában is van valami macskás folyékonyság, csak kicsit még erősítenie kellene a fekete párduc anyatigris vonásain. Brasch Bence Sir Kánként nagyon magára talált, és még úgy is beleadott minden energiát a szeptember 18-i előadásba, hogy ezzel párhuzamosan élete első rendezése, a Bálna debütált az Átrium színpadján.

Stohl András láthatóan élvezi, hogy felvehette a kesztyűt a megszokással, és Reviczky mellett ő lehet az, aki könnyekre fakasztja a nézőket. A karakterében néha kicsit sok az erőltetett, macisnak álcázott debil hang, de ez lehet, hogy csak a felnőttek fülének zavaró, a gyerekek ugyanis visítva kacarásztak rajta. Azért pedig plusz piros pont jár, hogy a szünetben nem ment haza, hanem megvárta a tapsrendet, és

Medveczky Balázs Maugliként már szerepelt az előadásban, ám most nem kisebb feladatot kapott, mint hogy életre keltse Ká, a kígyó karakterét. Méhes László után kifejezetten nagy vállalás lehetett ez a szerep, de Medveczky zseniálisan találta el azt a színt, amivel még kifejezi tiszteletét elődje előtt, ám belerakja saját magát is. Játékának minden pillanatát élvezet volt nézni.

A legnagyobb változást azonban Ötvös András jelentette. Eddig azok a színészek, akik Buldeót alakították, egy komolyan vehető, kicsit szigorúbb törzsfőnököt próbáltak prezentálni, amitől a szerep a legtöbb esetben szürkévé és feledhetővé változott. Ötvös András pedig hozta azt, amiért szeretjük. Olyan humorosan ábrázolta az őstahót, hogy a gyerekektől a szülőkig mindenki élvezte a játékát.

Két és fél évtized nagyon hosszú idő, de A dzsungel könyve bevált recept alapján működik. Orosz Klaudia jelmezeivel, Dávid Attila díszletében, Imre Zoltán koreográfiájával 1996-ban megszületett a csoda, amely a mai napig képes a színház szeretetére nevelni a fiatalokat.

(Borítókép: Gordon Eszter / Vígszínház)