Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA jazz nemzetközi képviselői jönnek Budapestre idén ősszel
Van annak egy hangulata, amikor egy hűvös, téli estén átlépünk egy hangulattól izzó küszöb kapuján, hogy a kabátot egy pohár italra cserélve, élő zenét hallgatva feledkezzünk el a hétköznapokról. Erre a célra tökéletesen alkalmas a Budapest Jazz Club (BJC), amely változatos programokkal szolgálja a zenekedvelő közönséget.
A Budapest Jazz Club világsztársorozatában már megszokott világklasszis amerikai zenészek mellett ősszel izgalmas, nemzetközileg jegyzett európai zenekarok is helyet kapnak a színpadon.
A Németországban elsők között jegyzett, magyar származású Peter Lehel október 1-jei koncertjén a formáció nemrégiben megjelent Sea of Love című lemezét mutatja be. A több mint húszéves fennállással és tizenöt megjelent lemezzel büszkélkedő formáció főként a zenekarvezető szerzeményeit szólaltatja meg.
A szaxofonos kompozícióra elsősorban John Coltrane és Bartók zenéje volt hatással, ami jól mutatja, milyen izgalmas és újszerű zenei kalandokban lehet része a hallgatóságnak. Az utolsó részletig kidolgozott darabok kellő teret engednek a zenésztársak szabad improvizációinak is.
Október 12-én a friss, kísérletező, a free jazz harmóniavilágát funkos ritmusokkal ötvöző lengyel társulás, a Konikiewicz Trio első alkalommal mutatkozik be Magyarországon. Október végén, 20-án Ester Wiesnerova és zenekara előadásában hallhatjuk a hagyományos jazzfelállás helyett a bőgő és szaxofon mellett ütőhangszerekkel és hárfával kísért énekhangot megszólaltató formációt. November 1-jén a hazai közönség nagy kedvence, a tappinggitár tengerentúli nagykövete, Trace Bundy jubileumi koncerttel várja tíz éve hűséges és persze új rajongóit is.
Az őszi kavalkádot egy világsztár-produkció zárja, november 7-én a Grammy-díjra is jelölt Scott Kinsey és a nemzetközileg jegyzett basszusgitáros, Hadrien Feraud mellett a doboknál az egyik legkeresettebb hazai jazzexportcikk, Borlai Gergő virtuóz játéka hallható.
A részletes programot a BJC hivatlos weboldalán olvashatja.