Felmentem az öltözőbe, bámultam magam elé, majd fél órán keresztül zokogtam

A deszkákon hat srác tolta nagyon keményen. Akkor rendezték idáig az utolsó Csokifesztivált, ahová a lányomat kellett lefuvarozni a barátjával. Ők eltűntek a forgatagban, magam maradtam a nagyszínpad előtt. A közönség őrjöngött, üvöltötték a dalok refrénjeit, egykori zenészként illő volt hát belehallgatni, mi kapja el ennyire ezeket a fiúkat és lányokat az augusztusi esőben.

Nagyjából ugyanaz, ami ott és akkor a Paddy and the Rats egyik lelkes hazai hívévé tett. A kelet-európai ír kocsmapunk, ami így leírva idétlenül hangzik, de mégis benne volt a mi Lajtán inneniségünk, a pogózásra hívó zúzással együtt. Az valamennyiükön látszott, képzett zenészek, megfelelő alázattal és rombolásig feszítő energiával.

Egy évvel később beütött a pandémia, a zenekar kényszerpihenőre vonult. Tavaly év végén feljátszották a legújabb zenei anyagukat, és mire igazából újból nekilendülhettek volna, az együttes életét egy szörnyű tragédia árnyékolta be:

Elvesztéstől a túllépésig

Ha folyamatosan nem is, de Kristóffal az első miskolci interjú után időnként tartottuk a kapcsolatot. Amikor híre ment, hogy Bernie nélkül 2022. március 6-án az Akváriumban megtartják az első idei koncertet, nem volt kérdés, ott a helyünk. Ennyire zavartan, néha a szétesés határán még nem játszottak a srácok. És pont ettől volt hiteles. Ilyenkor még mindig egy kicsit a tagadás fázisában vannak azok, akik nem is annyira a barátjukat vesztették el, hanem egy olyan embert, aki szinte családtag. 

Az elmúlt tíz évben annyit ültek együtt turnébuszokon, annyi időt töltöttek együtt, röhögtek, ittak, civakodtak, hülyültek, hogy az emlékkoncerten óhatatlanul kinéznek a helyére, hátha egyszer csak előbukkan, hogy bocs, srácok, kicsit durva tréfa volt, de mostantól nyomjuk megint.

Kristóf nem tagadja, folyamatosan a sírás szélén volt.

Egyszer a koncert elején jött egy pillanat, amikor leálltam, és éreztem, ha itt most nem kerekedek felül magamon, vége a bulinak. Átkapcsoltam robotüzemmódba, és lenyomtuk. A végén a színpad szélén a többiek már sírtak. Felmentem az öltözőbe, bámultam magam elé, majd kitört belőlem minden, fél órán keresztül zokogtam.

Amikor erről beszélgetünk, megint vörösödni kezd a szeme. Még mindig előfordul koncert közben, hogy arra figyel, mennyivel másabbá vált a hangzás. Amikor csak öten álltak a színpadon, érezhetően üresebben szóltak a dalok.

Nyár elején bevették kiegészítő zenésznek Varga Zoltánt, akivel már hosszú évek óta dolgozik együtt a csapat, számtalan dalt rögzítettek már a stúdiójában. Az együttműködés annyira sikeresnek bizonyult, hogy pár hete Varga Zoltán már teljes értékű hatodik tagja az együttesnek. Persze még tanulják egymást, egyelőre öten vannak, akik ismerik egymás minden mozdulatát, egy tekintetből beugrik, miben kell segíteni. Ezt nem lehet pár hét alatt megtanulni.

Persze megváltozott a felállás. Bernie egy második frontember volt, így is álltunk fel, kicsit balra tolódtam elöl a középtől. Zoli most a szintijével hátul van a dobosunk, Pongi mellett. Bernie helye üresen maradt, ezért eltolódtam kicsit jobbra, és Sam is beljebb jött

– vázolja fel az új hadrendet Paddy O’Reilly.

Bernie még mindig hiányzik, de egyre inkább elfogadják, nélküle zúznak tovább.

Búcsútól a drogbáróságig

2017-ben jelent meg a Riot city outlaws. Azóta közel öt év telt el a From Wasteland to Wonderlandig. A Napalm Records 2018-ban jelentkezett, hogy külföldön kiadnák a Riot cityt. Ezt kicsit furcsállták a srácok, de belementek. Majd a külföldi kapcsolattartóval egy kicsit bonyolulttá vált a helyzet, és az együttes úgy gondolta, akkor most ezt a szálat elengedik.

A  Covid-járvány alatt megkerestek, hogy egy teljesen más felállással, egy új csapattal folytatnánk-e az együttműködést. Ennek az eredménye a mostani lemez

– mondja Kristóf.

A Covid az útkeresésről szólt. Kezdtek olyan dalokat írni, amik eltértek attól, ahogy a Paddy and the Rats több mint tíz évvel ezelőtt szólt. Ahogy a frontember mondja, kicsit belefáradtak a kocsmapunkba. Már nem találtak benne új kihívást, muszáj volt másfelé tekintgetni.

Az új hangzó anyagról az After the rain tulajdonképpen Bernie emlékdala lett, amihez egy gyönyörűen megkomponált klip is készült.

A terv az volt, hogy Észak-Írországban forgatunk. Megvoltak a helyszínek, a szállás, a repülőjegyek, aztán indulás előtt három nappal kórházba kerültem

– mondja Kristóf.

Tulajdonképpen életmentő műtétet hajtottak rajta végre, hiszen az énekes perforált vakbéllel került az egészségügy oltalmazó szárnyai alá. A többórás műtét sikeres volt, de emiatt kútba esett az eredeti projekt.

A kiadó szeretett volna előjönni az anyaggal, és megértették a műtétet meg azt is, hogy a lábadozás is a velejárója egy ilyen történetnek, de őket meg szorította az éves munkaterv, menni kellett.

Végül a Balaton-felvidéken, az Ipoly vidékén, a Börzsönyben összesen tizenöt helyszínen állt össze (és most erősen befigyel a szubjektum) az utóbbi legalább két évtized legszebb, legmegrázóbb és ezzel együtt leglíraibb klipje.

A történet annyi, hogy több mint húsz év után összeállunk, és egyszer még utoljára zúzunk egy hatalmasat Bernie emlékére

– meséli Kristóf.

A dal felvételében Bernát még közreműködött. Nem az ő emlékére íródott a szám, de tökéletesen arról szól, miként éljük meg veszteségeinket, azok hiányát, akikhez igazán kötődtünk. 

A másik véglet a lemezen a Matadora, aminek a klipjéhez akár Martin Scorsesét is felkérhették volna. A kolumbiai drogbáró végnapjait elmesélő sztorit Tenerifén vették fel. A sztoriban szereplő két lányt egy modellügynökség ajánlotta ki.

A Pongi csaját játszó nő a forgatás előtti nap visszalépett, a telefonját sem vette fel. Éjjel őrült módjára telefonálgattunk, végül sikerült megmenteni a helyzetet 

– avat be a kulisszatitkokba Kristóf.

A frontember hozzáteszi, tényleg csodálója Martin Scorsese munkásságának és általában a gengszterfilmeknek. Bár alapjában nem ezért írták a számot, de a forgatáskor ki nem hagyta volna, hogy egy nő fenekéről szippantsa fel a kokót. Szinte azonnal beütött a cucc.

Édesítőszer volt, fel is marta az orromat 

– mondja a csak a szépre emlékezem jegyében Paddy.

Csökken a lendület

A rock ’n’ rollból igazán kiöregedni nem, csak kihalni lehet, de a kor haladtával érződik, már nem ugyanannyi energiát emészt fel egy másfél órás buli. Mindenkinek családja van, kell oda is az idő és a figyelem.

Évekkel ezelőtt szinte minden harmadik napon színpadon voltunk, lenyomtunk száz-százötven koncertet. Most már évi negyven-ötven elég lesz.

Kristóf hozzáteszi, azért kell a harmadolás, mert ha felmennek, akkor szét kell szedni (halkan megjegyzendő, nem pont ezt a szót használta, de most egy kicsit szofisztikál a szerző) a színpadot.

A kreatív energiák pedig továbbra sem szunnyadnak. Olyannyira, hogy Oravecz Kristóf jelenleg egy rockoperán dolgozik. A sztori természetesen kalóztörténet, a szöveges részek mellett pedig a Paddy and the Rats dalai szólnak majd. Az, hogy mely számok, egyrészt titok, másrészt pedig Kristóf fejében sem állt még teljesen össze. 

Az idő kicsit szorít, a szinopszis már megvan, év végéig kell leadni a kész anyagot. Ráadásul úgy, hogy az angolul ütő dalok szövegeit át kell írni magyarra, ezért a történetvezetés miatt az is előfordulhat, hogy a sok éve bejáratott dalok némileg talán másról fognak szólni, mint az eredetiek.

Kristóf maga is kíváncsi arra, hogy szólalnak meg a dalok magyarul és más torkából, mert nem titok, a Paddy and the Rats frontembere írta eddig is az együttes számára a zenei alapok túlnyomó többségét, és a minden szentnek maga felé hajlik a keze alapján elsősorban a saját hangjára. A karaktereket az együttes tagjairól formálta – mindenkién azért kicsit változtatva –, és megmaradnak a művésznevek is.

A projekt külön érdekessége, hogy miután lesz szerelmi szál is a történetben (mert milyen kalóz már az, aki nem esik olyankor szerelembe, hiszen a zord külső nem feltételezi a romantikus érzelmek teljes hiányát), ezért lesznek olyan dalok, amelyek női hangon szólalnak meg. 

Még nem dőlt el, Paddy maga vállal-e szerepet a darabban, saját bevallása szerint leginkább rendezőként működne közre. Budapesti játszóhely már van, ahol színre viszik a rockoperát, de még nem publikus a hol.

Miután két gyerekem van, Patrik most megy iskolába, a lányom pedig másfél éves, ezért rendesen benne vagyok a mesék világában. Elkezdtem írni magam is, nem kizárt, hogy mesekönyv lesz belőle

– mondja végül Kristóf, és hozzáteszi, egy kiadó már érdeklődik utána.

(Borítókép: Oravecz Kristóf. Fotó: Szabó Réka / Index)