Amerika legjobbjai előjöttek az alvilágból

A szerzőpáros először 2001-ben dolgozott együtt, azóta pedig elválaszthatatlanok. Az amerikai Brubaker írói karrierjét első népszerű sorozata, az életrajzi ihletésű Lowlife indította el, a képregények két nagyágyújánál, a DC Comicsnál és a Marvelnél is évekig dolgozott.

A brit illusztrátor, Sean Phillips 1980-ban kóstolt bele a brit képregények világába, és a Brit Invázió – amikor a brit művészek betörtek az amerikai képregényiparba – egyik ismert alakja lett.

A két alkotó közös képregényei több Eisner-díjat is bezsebeltek, az Alvilág 2007-ben, a The Fade Out pedig 2015-ben megkapta a Legjobb új sorozatnak járó trófeát.

A műfaj aranystandardja 

A páros legismertebb alkotása az Alvilág sorozat, amit 2006-ban indítottak el, és mai napig újabb és újabb részekkel bővül. A bűnügyi és krimi képregények először a Marvelhez tartozó Icon kiadónál jelentek meg, később átkerültek az idén harmincéves Image Comicshoz.

Sok év után Magyarországra is megérkezett Brubaker és Phillips párosa, hiszen a sorozat első három része, a Gyáva, a Lawless és A halott és a haldokló magyarul is olvasható a Vad Virágok Könyvműhely kiadásában.

Az Alvilág részei nem egybefüggő történetet mesélnek el, minden részben más-más karakter szemszögéből figyelhetjük a különböző bűneseteket, ezek néha összefonódnak.

• A fiktív város közös,
• az Undertow nevű kocsma és csaposa is újra és újra felbukkan,
• a történet pedig mindig kapcsolódik egy-egy múltbéli eseményhez.

Az első rész, a Gyáva tökéletesen indítja a sorozatot. Az olvasó egyből tudja, mire számíthat a későbbiekben. A neo-noir hagyományira építő sztorik és képi világ hangulatai egyből Martin Scorsese és Francis Ford Coppola klasszikusnak számító bűnügyi filmjeire emlékeztetnek.

Mint Scorsese és De Niro, Brubaker és Phillips egy bizonyos típusú történetmesélés páratlan mesterei

– áll Joe Hill író dicsérete a magyar kiadás hátulján.

Karakterdráma és társadalomkritika

A bűnügyi műfaj meghatározó elemei mind szerepelnek a képregényekben, mégsem tűnnek klisésnek és sablonosnak. A magányos főhősök nem eredendően gonoszok, generációkon átívelő bűnözés rabjai – akik, ha akarnának se tudnának elszakadni múltjuktól.

Brubaker sztorijai nem csak karakterdrámák, hanem társadalmi megfigyelések. A neveltetésből hozott negatív minták hatása, a rasszizmus, a szexizmus és a korruptság is megjelenik a sorozatban.

A sorozatot vizuálisan nem mondanánk különlegesnek, Phillips rajzai mégis tökéletesen illeszkednek Brubaker történeteihez. A szögletes, gyakran skiccszerű képek jól hozzák a műfaj hangulatát, az illusztrátor nem fél megmutatni a véresebb, durvább történéseket. Az oldalképek emlékeztetnek a zsáner filmes alkotásainak posztereire. Kiemelendő a meleg színek és neonfények használata, hiszen a képregényekben inkább a hideg, sötét tónusok dominálnak, így ezek a narancs és piros árnyalatok remek kontrasztot biztosítanak.

A sorozat kötelező a műfaj kedvelőinek, Scorsese rajongóinak és azoknak, akik egy kicsit el szeretnének rugaszkodni a szuperhősöktől, hogy a képregények új világát ismerjék meg.

(Borítókép: Ed Brubaker. Fotó: Joe Scarnici/Getty Images for Entertainment Weekly)