- Kultúr
- vámos zoltán
- demencia
- alzheimer-kór
- időskori elbutulás
- film
- rövidfilm
- vári éva
- orosz ákos
- turi bálint
- törőcsik franciska
- elek ferenc
Ez a betegség mindenkinél lesben áll, mégsem foglalkozunk vele eleget

További Kultúr cikkek
-
Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától
- Verebes István súlyos döntést hozott, ami nagy anyagi áldozattal is jár
- Dobó Kata 1,19 milliárd forintból rendez filmet
- Ember Márk: Hajlamosak vagyunk a különbözőségeink alapján meghatározni magunkat
- Meghalt A Birodalom visszavág Palpatine császára
Amíg nem tapasztaljuk meg, addig szinte elképzelhetetlen, hogy milyen érzés egyik pillanatról a másikra kiszolgáltatottá válni, összezavarodni és félni, mert nem ismerjük fel a környezetünket, és arra sem tudjuk a választ, hogy miként kerültünk oda.
Az időskori demencia bárkit érinthet, ám kialakulásának okairól keveset tudunk, többek között azért, mert többféle betegség tünetegyütteséről beszélünk.
Mi van azzal, aki úgy hal meg, hogy közben még él?
Ha szokott elfelejteni dolgokat, ezt a cikket mindenképp olvassa el.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése alapján a Földön jelenleg több mint 55 millió ember szenved demenciában, ám ez a szám az előzetes becslések alapján 2050-re elérheti a 130 milliót is. A növekvő tendenciához képest meglepően keveset foglalkozunk még ezzel a jelenséggel, pedig a XXI. századot a demencia évszázadaként is emlegetik. Szeptember 21. az Alzheimer-kór világnapja, Vámos Zoltán erre az alkalomra készítette el A gyémánt út pora című rövidfilmjét, főszereplője, Vári Éva, egy demens nőt alakít.
Ez a jelenség nemcsak azért borzalmas, mert a beteg kiszolgáltatott állapotba kerül, miközben személyiségének alkotóelemei fokozatosan széthullanak, hanem azért is, mert mindez közvetlen környezetükre is hatással van. Ez első körben a családot érinti, ami mégiscsak védőhálót jelenthet, hiszen az érzelmi kötődés segíti az empátiát, ami megértéshez vezet és türelemre késztet a beteggel szemben.
A felejtés átka
De mi van akkor, ha a demens személy nincs olyan helyzetben, hogy családja gondoskodását élvezze? Ha idősek otthonába kényszerül, vagy egyéb betegségei miatt kórházi kezelésre szorul?
Nagyon úgy tűnik, hogy sokan kíváncsiak a válaszokra, ugyanis a film vetítésére kijelölt moziterem csordultig megtelt – így jobb megoldást nem látva a bemutatót lekettőzték, és a filmet egymás után kétszer is levetítették, hogy mindenki láthassa, aki eljött.
Vámos filmjében a központi szereplő egy idős néni, aki öregek otthonában él, de egy műtét miatt épp kórházban lábadozik. Férje és fia már nem él, egyedül van, súlyosan demens, nem érti, mit keres egy kórházi ágyon, haza akar menni. A nővérek türelmetlenül fogadják kirohanásait, millió dolguk között mérhetetlenül bosszankodnak azon, hogy kezéből mindig kitépi a branült. A fiatal rezidens doktornő (Törőcsik Franciska) a főorvostól (Orosz Ákos) kér segítséget a beteg megfelelő szedálása miatt.
Lehetett volna rabbi, de inkább orvosnak állt a filmrendező
Filmforgatáson járt az Index, Kossuth-díjas színésznőbe botlott.
A zene ereje
Az orvos, mint szakmájának legtöbb képviselője, a munkájának rendeli alá magát. Az életben érzelmei kuszák, kifogásokat keres, hogy meglátogassa édesanyját, ám a betegekhez kellő empátiával fordul. A demens néniben is az embert látja. Próbálja vele megkeresni a közös hangot, amit a Meseautó dalával talál meg. A zene megnyugtatja, otthonos komforttal tölti el a kétségbeesett nőt.
Ez a momentum Vámos saját élményéből táplálkozik, ugyanis a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában még orvostanhallgatóként odament egy idős nőbeteghez, aki nem volt hajlandó kommunikálni, csak meredten bámult maga elé. A medikus taktikát váltott: elkezdett énekelni, amire válaszul a néni tekintete kinyílt. Egymásra néztek, és onnantól létrejött köztük a kapcsolat.
Ez a türelem és kommunikáció, amit a filmben az orvos folytat a beteggel, arra irányítja a figyelmet, hogy miként segíthetünk demens embertársainknak, ismerőseinknek, családtagjainknak abban, hogy megőrizhessék méltóságukat és önértékelésüket egy ilyen mostoha helyzetben is.
A mindössze 29 perces, hiánypótló alkotás 2022. szeptember 28-tól nézhető a film hivatalos weboldalán.
(Borítókép: Takács Gergely / A gyémánt út pora)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
30 perce
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
2 órája
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Kultúr
Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától
Alkotmányellenesnek tartja a szabályozást.
9 perce
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
2 órája
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
4 órája
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
1 órája
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
3 órája
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
1 órája
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
3 órája
- Címlapon
Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja
A rendőrség eljárást indított.
37 perce
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33