Érkezik a Deadpool harmadik része

A Deadpool első két részében már emlegették Farkast (Wolverine-t), és a második rész végén Jackman fel is tűnt – idézte fel a BBC.
Reynolds most a Twitterre feltöltött videóban örvendeztette meg rajongóit a hírrel, hogy folytatódik a szuperhős-paródia. A videót egy nap alatt több mint 25 millióan nézték meg.
A felvételen Jackman is feltűnik a háttérben, amint átsétál a kanapén ülő Reynolds mögött.
„Hé, Hugh, nem akarod még egyszer eljátszani Farkast?” – kérdezi tőle a kanadai színész. Mire Jackman azt válaszolja: „De, persze, Ryan.”
Hard keeping my mouth sewn shut about this one. ⚔️ pic.twitter.com/OdV7JmAkEu
— Ryan Reynolds (@VancityReynolds) September 27, 2022
Jackman először a 2000-ben bemutatott X-Men-filmben játszotta Farkast, majd később több produkcióban alakította a karaktert. Legutóbb a 2017-ben James Mangold rendezésében készült Logan – Farkas című filmben játszotta el, és akkor úgy tűnt, az volt az utolsó fellépése Farkasként, hiszen meghalt a végén, és Jackman többször is arról beszélt, hogy ez volt a hattyúdala a szerepben.
A Deadpool 3 2024. szeptember 6-án kerül az észak-amerikai mozikba Shawn Levy rendezésében, aki korábban Az Adam-projekt és a Free Guy című filmeket forgatta Reynoldsszal.
(Borítókép: Ryan Reynolds 2022. június 22-én. Fotó: Arnold Jerocki/Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
2 órája
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
5 órája
- Kultúr
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
2 órája
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
3 órája
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
7 órája
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
6 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
15 órája
- Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
7 órája
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
7 órája
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
2 órája
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
10 órája
- Címlapon
Karácsony Gergely: Párbeszéd-képtelenség uralkodik a pártok között a fővárosi témákban
A főpolgármester elárulta, milyen Pridera számít az idén.
27 perce
- Címlapon
Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be
Nagy István ismertette a korlátozásokat.
2 órája