Interaktív előadás készül az István, a király rockoperából

PAP 1597
2022.09.30. 06:06
A rockopera 40. évfordulója alkalmából Novák Péter rendező szeretné bevonni a közönséget a produkcióba, a Magyar Nemzeti Múzeum pedig különleges kiállítást szentel Szent István kultuszának.

A Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi-termében tartották meg az István, a király című ikonikus rockopera 40. évfordulója alkalmából a sajtótájékoztatóját, amin Novák Péter rendező, L. Simon László, a múzeum főigazgatója, valamint a rockopera két szerzője, Bródy János és Szörényi Levente szólalt meg. Az eseményen bejelentették a készülő előadást és kiállítást, fontos szerepet kapott Szent István kultusza és a darab negyvenéves sikere.

Már a helyszín is különleges, ugyanis a terem falán látható címerek között található Fejér megye címere is, amelyen az a történelmi pillanat látható, mikor Szent István király felajánlja az országot Szűz Máriának.

1083-ban, amikor Szent Istvánt szentté nyilvánították, elindult egy nagyon tudatos folyamat, amelynek mind a mai napig részesei vagyunk, amit ma úgy hívnánk, hogy kultuszépítés

– mondta L. Simon László a megnyitón.

A főigazgató szerint Szent Istvánból olyan karaktert sikerült formálni, amely meg tudja jeleníteni az egész magyarságot. L. Simon szerint a kultuszépítés utolsó csúcsműve a majdnem negyven éve bemutatott István, a király, így a Magyar Nemzeti Múzeum úgy döntött, hogy 2023-ban, a rockopera 40. évfordulójának alkalmából egy különleges kiállítást készítenek Szent István kultuszából és annak kiépüléséről.

Rockopera, kultusz, sör és gyógyvíz

A kiállítás 1083-tól napjainkig próbálja bemutatni a kultuszépítés fontosabb állomásait, különböző tárgyakkal – ezek a Nemzeti Múzeumban és a társmúzeumokban megtalálhatók. Azt is bemutatnák, hogy a hétköznapokban hogyan jelenik meg Szent István személye. Ilyen például a Szent István sör és gyógyvíz is. A kiállítás zárórészében a rockopera fontos pillanatait, tárgyait, díszletelemeit, fényképes és filmes dokumentációkat láthatják majd a látogatók.

A sajtótájékoztatón résztvevők ízelítőt is kaphattak a tárlatból, bemutattak egy Szent István csontereklyetartót a 18. századból, de a múzeum gyűjteményében fellelhető, az István, a király rockoperával kapcsolatos tárgyakat is megtekinthettek.

A zene is előtérbe kerül, a kiállítás nyitóestjén a Nemzeti Múzeum kertjében koncertet tartanak, azon Feke Pál is részt vesz. Másnap ez az előadás a nagyközönség számára is látható lesz, így indul a 40. évforduló programsorozata. Majd a koncertet országjáró turnéra indítják.

L. Simon Lászlót és Novák Pétert is gyermekkori emlékek fűzik a rockoperához, azt mindketten meghatározó műnek tartják.

Teljesen mindegy, hogy ebben a hazában miképpen gondolkodunk politikáról és közéletről, mindenen képesek vagyunk összeveszni, de egy dologban egyetértünk: az István, a király korszakos mű, nemzedékek számára meghatározó élmény, és sokunk számára igazán nagy alkotás. Van valami végre, ami összeköt bennünket, aminek mindannyian örülhetünk

– mondta a múzeumigazgató.

Novák Péter gyerektáncosként már tizenhárom évesen ott volt a Királydombon, hiszen édesapja, Novák Ferenc volt az ikonikus István, a király előadás koreográfusa. Most ő rendezi a jubileumi előadást. Azóta táncolt és énekelt is különböző előadásokban, később rendezett is István, a királyt. Szerinte az utókor eldönti, hogy ezek milyenek voltak.

Lehetsz István, lehetsz Koppány

A sajtótájékoztatón Novák Péter felsorolta a rockopera legmeghatározóbb rendezéseit, ezek közül igazán különleges lesz, az a jövő augusztusi jubileumi előadás.

Gondolkodtunk azon, hogy egy ilyen kerek évforduló miként ünnepelhető méltón, és mi van akkor, ha ennek az előadásnak most először a közönség a főszereplője

– mondta a rendező.

Egy interaktív produkció készül, a közönséget beengedik a küzdőtérre úgy, hogy közöttük három színpad helyezkedik el.

Lesznek István- és Koppány-jegyek, különböző merchandise eszközök, amelyekkel állást lehet foglalni, és így lehet részt venni a produkcióban.

Novák Péter azt szeretné, ha a biztonságtechnika engedi, hogy a nézők egy táncháztalálkozóhoz hasonló élményt élhessenek át. A produkció a jelenben játszódik.

A rendező a szereposztásról még nem tudott nyilatkozni, csak annyit mondott: izgalmas lesz. Az előadás 2023. augusztus 18-án és 19-én lesz látható a Papp László Budapest Sportarénában.

Az előadás és a programsorozat egyelőre még nem kapott állami támogatást, de L. Simon László bizakodva tekint a jövőbe, hiszen szerinte ez olyan alkalom és produkció, ami megérdemli a segítséget. 

A jubileumi előadás producere, Rosta Mária is jelen volt a sajtótájékoztatón, aki Novák Péter szerint „az utolsó producer, akit még érdekel a minőség”.

A sajtótájékoztató második felében a szerzőpáros beszélt a darab keletkezéséről, amit eredetleg egy dupla nagylemezre írtak. Ez Szörényi Levente szerint meghatározta a mű hosszát és struktúráját, hiszen a két lemez két-két oldala mindössze csak húsz percet bírt el, így kénytelenek voltak ehhez igazodni.

A filmesek azt mondják, a legjobb múzsa a határidő, itt pedig a legjobb múzsa a bakelit oldala volt

– mondta nevetve Szörényi Levente.

Ez a dupla lemez inspirálta később az előadásokat, ami Bródy János szerint minden egyes rendezésben újjászületik, hiszen nincsen eredeti, szerzők által elképzelt koncepció.

Emlékszem, a bemutató után a nagyon elismerő dicséretekre akkor azt mondtam, hogy nagyon örülök, hogy mindenkinek tetszik, de majd, ha harminc év múlva emlékezni fogunk erre az előadásra, akkor sikerült valami értékeset létrehoznunk. Itt állunk most negyven év után, és egy újabb nagyszerű előadás készül

– mesélte Bródy János.

A szerző szerint a darab nagyon jól bemutatja azt, hogy a haza és a haladás közti tragikus konfliktus már az államalapításnál kimutatható volt és azóta jelen van az országban. A rockopera szerinte azt bizonyítja, hogy ezt a konfliktust csak a művészet erejével lehet feloldani.

Aki ezt a darabot látja és nézi, az a tapasztalatom szerint mindig hihetetlen jó érzéssel távozik, különösen akkor, amikor a két főszereplő, István és Koppány a végén együtt hajol meg

– mondta elérzékenyülve Bródy János. 

(Borítókép: Papajcsik Péter/Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

38 perce

  • Kultúr
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné

A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné

Szemtelenül szórakoztató lett A rezidencia.

32 perce

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Meghalt Muskát László

Meghalt Muskát László

A színházi szakember 77 éves volt.

március 23., 16:54

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

2 órája

  • Címlapon
Húsz milliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húsz milliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

11 perce