Kapcsolódhat az agyunk közvetlenül az internethez?

Attól még, hogy a Brain Bar jövőkonferencia beköltözött két napra, nem szűnt meg az élet a Magyar Zene Házában. Sőt a ligetbe simuló épületre a fesztivál sátrai még fel is hívták a figyelmet, így szakadó eső ide vagy oda, rengeteg turista tért be az aulába.

Lányok, mosoly!

– adta ki az utasítást a nyolc évtizedet már biztosan átélt úr három, hasonló korú női csoporttársának. A jelenettől vigyorral az arcomon navigáltam át magam az esőkabátoktól manónak tűnő kisiskolás gyerekhadon, és elégedetten konstatáltam, hogy a rossz idő ellenére rengeteg ember gyűlt össze, hogy a jövő kérdésein, problémáin, kihívásain és esetleges szépségein elmélkedjen.

Látványra több ember volt, mint az első nap, pedig akkor sem voltunk kevesen. Ez egyrészt nagyszerű, viszont járt némi logisztikai problémával, ugyanis voltak olyan előadások, melyekre nem mindenki fért be. Viszont ha azt nézzük, hogy ez a konferencia mennyire tartalmas és építő esemény, ahová tanárok és diákok például ingyen jöhettek, még így is kevésnek éreztem az embermennyiséget. De talán pár év, és a sokszor üresen árválkodó stadionjaink egyikében lesz Brain Bar konferencia.

Kéne egy kis vitakultúra

Az első nap kifejezetten élménydúsan és informatívan telt, ám a második miatt sem panaszkodhatunk. Beszélgetések, előadások és performanszok váltották egymást a fesztivál különböző helyszínein, sőt még viták is.

Bár ez utóbbinak kultúrája Magyarországon kezd megkopni, a vita az egyik leginkább építő hatású emberi küzdelem, aminek hallgatójaként is rengeteget tanulhat bárki, persze csak akkor, ha a felek egymást tisztelve és érveiket ütköztetve csapnak össze.

A zöld kapitalizmus kérdésében Varró László közgazdász, a Shell globális szcenárióelemző csapatának vezetője, illetve Pogátsa Zoltán közgazdász, a Pogi Podcast házigazdája mérkőzött meg. Győztesként egyértelműen a hallgatóság távozott, ugyanis mindkét fél hasonló arányban adott elgondolkodtató információkat a közönségnek.

Korunk egyik slágerkérdése, hogy

jócskán megosztotta a feleket. Varró felhívta a figyelmet, hogy már minden más társadalmi rendszerről tudjuk, hogy nem fenntartható, tehát a kapitalizmus az egyetlen, amiről egyáltalán vitatkozhatunk. Szerinte a jelenlegi állapot nem tartható sokáig, tehát le kéne mondanunk az afrikai szamócáról, és csak eperszezonban kellene keresni a piros gyümölcsöt a polcokon, de megtalálhatjuk azt az egyensúlyi állapotot, amivel fenntarthatóan működhet társadalmunk. Pogátsa ezzel szemben úgy vélekedett, hogy a kapitalizmus egyáltalán nem lehet fenntartható, hiszen amíg nem hozzuk ki nullára a fogyasztásunkat, az üvegházhatás növekedni fog.

Érvek, ellenérvek, egyetértés

A vita érdekes pontja volt, amikor a felek nem perceken át beszéltek, hanem a mondatok pingponglabdaként cikáztak. Varró azt állította, hogy az elmúlt évtizedek adatait nézve látszik, hogy Európában csökkent a környezeti terhelés. Erre jött a válasz Pogátsától, aki ráirányította a figyelmet arra az aprócskának semmiképp nem nevezhető tényre, hogy mindezt azzal értük el, hogy

Igen ám, de „ellenfele” emlékeztette, hogy a villamosítás, illetve a technikai gépeink fejlődése sem elhanyagolható tényező. A labdát rendszerint Pogátsa csapta le gyakran ismételt mondatával, hogy csökkenteni valóban tudjuk a karbonlábnyomunkat, de amíg az a szám nem nulla, ugyanúgy növekedni fog.

A szép a beszélgetésben az volt, hogy a felek ritkán mondtak egymásnak ellent, csupán két különböző oldaltól világították meg a problémát. A végeredmény abban a gondolatkörben csúcsosodott ki, hogy mi, akik ott ülünk, mit tehetünk egy fenntarthatóbb világért. Varró szerint fontos a fogyasztók hozzáállásának megváltoztatása, mert már most érezhető, hogy a fiatalabb generációk a kevesebb energiafelhasználást igénylő szolgáltatásokat és termékeket részesítik előnyben, így a piac reagál rájuk, viszont Pogátsa úgy gondolja, hogy mindez szép, jó és hasznos, de

folyamatosan nyomást kell gyakorolni a gazdasági szereplőkre, a politikai döntéshozókra. Abban megegyeztek, hogy ebben a kérdésben nem jön el az a „gyűrűkurás″ pillanat, amikor a tündék, törpök és emberek közösen megtalálják a megoldást Völgyzugoly fái alatt, hanem ez egy soktényezős probléma, ahol folyamatosan haladhatunk a cél felé.

Magunkat képviselni

Ha meghalljuk azt a szót, hogy jövőkonferencia, akkor elsőre a technikai fejlődés lépcsői, a tudományos áttörések és levegőben száguldozó autók ugranak be. Utóbbiról leginkább a filmek tehetnek, előbbi pedig teljesen magától értetődő; amire viszont kevésbé gondolnánk, ha a jövőről beszélünk, az a pszichológia. Pedig Brain Baron is egyre több előadást tartanak ebben a témában, amelyekre láthatóan rengetegen kíváncsiak.

Az aula egyik eldugottabb pontján egy kisebb csoportosulásra lettem figyelmes, és amikor becsatlakoztam az álldogálók soraiba, Késely Ajnát pillantottam meg, akivel Nagy Ildi beszélgetett. Ajna egy évvel ezelőtt az Indexnek adott mélyinterjúban felszabadító őszinteséggel mesélt mentális nehézségeiről, illetve előző edzőjével való problémáiról. Bátorsága nagyon úgy tűnik, hogy mindenkire inspirálóan hatott. A fiatal úszó azóta sem állt meg, a Brain Bar közönsége előtt is korát meghazudtoló összeszedettséggel mesélt azokról a felismerésekről, amiket magán tapasztal, de valószínűleg másoknak sem ismeretlenek.

A mellettem állók tátott szájjal hallgatták, ahogy a 21 éves lány a hullámmintás farmernadrágjában a lehető legnagyobb természetességgel mesélte, hogy mindazzal a tapasztalással, ami mögötte van, ma már úgy éli az életét, hogy egy napot akkor nyilvánít jónak, ha este a tükörbe nézve azt tudja mondani: magát képviselte, és nem mások elvárása szerint cselekedett aznap.

Azt gondolom, hogy akkor válok igazán felnőtté, ha a szabadságot választom, és ezért minden nap teszek is. Nem mások álmát akarom élni, hanem a saját életemet. Ha a napjaim legnagyobb százalékában boldognak érzem magam, akkor jó életem van.

Nagy Ildi kérésére hozott magával pár számára fontos könyvet az előadásra, amelyből az egyik Szlafkai Éva Élj kreatívan! című könyve. Ez az olvasmány azt tanította számára, hogy merjen kipróbálni dolgokat, merjen kudarcot vallani.

Nem sokkal később egy másik színpadon a Mélylevegő projekt két alapítója, Juhász Bettina és Pető Dorina folytatta a mentális egészség fontosságának fejtegetését. A két lány a közösségi médiában népszerűsíti a pszichológia fontosságát. Szerintük minden emberrel másképp kapcsolódunk, és bár fontos, hogy a problémáinkat megosszuk szeretteinkkel, a barátok és a családtagok – jó esetben – mindig a mi pártunkat fogják, ezért elengedhetetlen egy objektív szemlélő. De azt is hangsúlyozták, hogy a pozitív pszichológia is egyre elterjedtebb, ami azért fontos, mert

Amikor az mondták, hogy a rohanó világban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a pihenés is a produktivitás része, a közönség nagy százaléka egyetértő bólogatásban tört ki. Ebből is látszik, hogy építhető a jövő, de az akkor nem fog ránk omlani, ha egészséges emberek rakják le az alapokat. Talán itt lehet megfogni, hogy miért is ennyire fontos a mentális jólét.

Online generáció

A legtöbb előadáson, bár vezetett beszélgetések zajlottak, a szervezők kihelyezett mikrofonokkal biztosították, hogy a közönség ne csak passzívan vegyen részt. Érdi Péter számítógépes agykutató speakerként is részt vett a konferencián, de rengeteg előadáson hallgatóként is jelen volt, és mindig élt a kérdezés lehetőségével.

Pogány Indulótól – aki egy mindössze 17 éves rapper, és aki szabályosan berobbant a magyar hip-hopba – azt kérdezte, hogy miként tudná TikTokon a lehető legjobban promotálni új könyvét. A fiatal előadó önazonos lazasággal fejtette ki, hogy ő például letörölte az alkalmazást a telefonjáról, mert nem ott keresi az értéket. Mivel éppen egy diákcsoport gyűrűjében ültem, fogösszeszorító szisszenések hangzottak el a TikTok-törlés hírére, de Pogány Induló stand upnak is beérő mondataival a meghökkentést hangos kacajokra váltotta.

Vele és Guld Ádám médiakutatóval Linczényi Márkó beszélgetett a Z generációról, amely azért is különleges, mert tagjai az elsők, akik a média uralta világban nőnek fel, és bizonyos kutatások szerint a több ezres virtuális közönség vagy közösség hatására kevesebb szoros valódi barátságot ápolnak.

A beszélgetés egy ponton a közösségimédia-platformok elemzésébe csapott át, bár ez egyáltalán nem vett el az előadás élvezhetőségéből.

A tudományok szerelmesei sem tértek haza a fesztiválról csalódottan, ugyanis Nuno Martins nanorobot-kutató egy mérhetetlenül izgalmas előadást tartott a nanorobotokról.

Ami tegnap még egy szürreális elképzelés volt, ma már a valóság

– mondta a kutató, aki mindeközben olyan videókat játszott le a közönségnek, amikben robotkarokat mozgattak amputált kezű emberek az agyukba ültetett nanorobottal, a tudatuk segítségével.

Martins egy kisgyerek lelkesedésével, mégis egy bölcs indián nyugalmával mesélt a technológiáról, ami egy nap talán lehetővé teszi, hogy az emberi agy közvetlenül kapcsolódhasson a felhőhöz, így a világ tudásának nagy százaléka magolás nélkül elérhető lesz olyan emberek számára is, akik a világ legszegényebb országaiban élnek. Bár Martins egyértelműen a lehetőséget látja ebben az elképzelésben, a közönség soraiból többen is kifejezték aggodalmukat már a feltételezéssel kapcsolatban is.

A tudósok feladata az, hogy feltaláljanak valamit, ami segítheti az életünket, az már az emberektől függ, hogy mindezt hogyan használjuk – mondta a kutató, aki példának a tüzet és a kést hozta. A tűz képes megsütni az ételünket, amit késsel szeleteltünk fel, de tűzzel felgyújthatunk dolgokat is, a késsel pedig ölhetünk.

Innovatív gondolkodókból a 2022-es Brain Baron sem volt hiány, a színes programkínálatban pedig minden látogató megtalálhatta azokat az előadásokat, amelyek a legjobban érdeklik. Az átlagosan negyvenperces beszélgetések önmagukban is sokat adtak, de gondolatébresztőként és ismeretterjesztőként egész biztosan sok ember számára nyitottak új ablakokat a világra.

Ez a szerkesztőségi anyag a Brain Bar támogatásával jött létre.

(Borítókép: Nuno Martins. Fotó. Brain Bar)