Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEgy utánzó műve lehet a világhírű festmény
A szakmában jártas szakértők már régóta pezdegették, hogy a Fiatal lány egy fuvolával című képet valójában nem is Jan Vermeer festette: most a National Gallery of Art is megerősítette, hogy a képnek nem a világhírű festő az alkotója. A probléma több tudományos elemzésnek és művészettörténeti kutatásnak köszönhetően oldódott meg – írja a The Washington Post.
A festményt Vermeer egyik utánzója festette, tehát nem maga a holland szerző – tette közzé a múzeum egy pénteki sajtótájékoztatón a kurátorokból, restaurátorokból és művészettörténeti szakemberekből álló csoport felfedezését.
A csoport kutatómunkáját a koronavírus-járvány tette lehetővé, a múzeumba ugyanis rendszerint azért jönnek a látogatók, hogy megnézzék a kiállított Vermeer-festményeket, ezért eddig nem távolíthatták el őket néhány napnál több ideig.
A múzeum hosszabb idejű bezárása azt jelentette, hogy és kollégái „egyedülálló lehetőséget kaptak arra, hogy mind a négy, az intézmény birtokában lévő festményt levegyék a falról, és hosszabb ideig vizsgálják a laborban” – közölte Marjorie Wieseman kurátor, a Nemzeti Galéria észak-európai festészeti osztályának vezetője.
Mások varrtak és megtanultak kenyeret sütni. Ez pedig a mi pandémiás projektünk volt
– viccelődött egy csütörtöki interjúban.
Jan Vermeer talán legismertebb műve a Leány gyöngyfülbevalóval, de a Tejet öntő nő vagy A festészet allegóriája is sokak számára ismerős lehet.