Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Van egy tó nem messze a fővárostól. Ikonikus filmet forgattak ott, nem is egy részt. A tó partján áll egy büfé, nem is akármilyen.
2010-ben, az Üvegtigris 3. részének bemutatója alkalmából az InfoRádió vendége volt Rudolf Péter. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Vígszínház igazgatója – aki ma ünnepli születésnapját – akkor arról beszélt, hogy mindenféle művészeti alkotásnak az az értelme, hogy elolvasva, megnézve, színházból kijőve jobb emberek legyünk.
Lehet, hogy csupán egyetlen percig tart a hatás, de szerencsés esetben elnyújthatjuk ezt az időt. Úgy gondolom, bármiféle fájdalmas vagy éppen vidám történetet mesélünk el, azt kell sugallnunk, hogy az életnek van értelme. Az adófizetők pénzén nem szabad olyan színházat csinálni, ami azt sugallja, hogy semminek nincs semmi értelme. Tudniillik akkor valószínűleg a filmkészítésnek és a színháznak sincs értelme, tehát a kör bezárult, ne tessék akkor megcsinálni
– mondta 12 éve.
Hogy az Üvegtigriseknek volt értelme, azt az idő fényesen bizonyította: a kultikus vígjáték hatására sorban nyíltak az országban az azonos névre keresztelt hamburgerezők, a forgatási helyszín zarándokhellyé vált a rajongók körében, a filmek dialógusai, mondatai pedig megunhatatlan szállóigékké lettek.
Tegye próbára emlékezetét, jöjjön a születésnapi Üvegtigris-kvíz!
(Borítókép: Részlet az Üvegtigris 3 című filmből. Fotó: Szuez Film Kft.)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!