Atombomba függött a bölcső felett

Ragyogó előadásokkal, sztárokkal ünnepli a San Franciscó-i Opera a fennállásának századik évfordulóját a 2022–2023-as évadban. A szervezők mindenre gondoltak az előkészületekkor, de háborúra és annak következményeire aligha. Az pedig végképp elképzelhetetlen volt, hogy a világirodalom és a zenetörténet egyik legismertebb szerelmi története politikai konfliktusokat okozzon.

De ha a zeneszerzőt Pjotr Csajkovszkijnak hívják, nemzetisége pedig orosz, akkor sok minden érthető. A zenerajongók nagy örömére azonban az aktuálpolitikai nyomás ellenére sem törölték az Anyegin bemutatóját. San Francisco még mindig hisz a kultúrkapcsolatok erejében.

Atombomba a bölcső felett

San Francisco a második otthonom, de zenei értelemben mindenféleképpen az első. A világ egyik legkiválóbb operája, ami példátlan művészi színvonalon szolgálja a közönségét

– nyilatkozta az olasz tenorlegenda, Luciano Pavarotti. De hogyan is kezdődött mindez?

1923-ban Gaetano Merola olasz karmester gondolt arra, hogy a város ideális hely lenne egy opera létrehozására, mert minden együtt van: vállalkozói kedv, innováció és a lakosság segítsége. Mindezek az erények ötezer bemutatót eredményeztek, klasszikusoktól a kortárs operáig. Világpremiereknek, amerikai ősbemutatóknak adtak otthont, mások mellett André Previn A vágy villamosa vagy Ligeti György Le Grand Macabre című művének.

Az immár házi szerzőnek számitó John Adams politikai tárgyú operái, mint a Nixon Kínában vagy a Klinghoffer halála, nagy feltűnést keltettek. És ki felejtené el Oppenheimer és Teller Ede vitáit az atombomba születéséről szóló Doctor Atomic című operában, a nagyon is aktuálissá vált, hatásos záróképpel: az atombomba a bölcső felett függ.

Számos világhíresség lépett fel San Franciscóban Elisabeth Schwarzkopftól Mario del Monacóig, Renata Scottótól Placido Domingóig. Büszkén mondhatjuk, hogy az opera sikeréhez magyar művészek is hozzájárultak. A teljesség igénye nélkül néhány név: Kónya Sándor, Bokor Margit, Székely Mihály, Marton Éva, Gulyás Dénes, Miklósa Erika. Nánási Henrik karmester pedig az utóbbi években három operát is vezényelt San Franciscóban.

Kevesen tudják, hogy 1945-ben ebben az operaházban tartotta első ülését az Egyesült Nemzetek Szervezete.

Csajkovszkij félig ukrán volt

Az évfordulóra izgalmas, sokszínű programmal készült az opera. Ismét volt ősbemutató, John Adams Antonius és Kleopátra című műve. A mexikói festő, Diego Rivera és Frida Kahlo viharos szerelmét a Frida és Diego utolsó álma dolgozza fel. Bemutatják a XX. századi francia zeneszerző, Francis Poulenc a hit próbatételeiről szóló operáját A karmeliták beszélgetései címmel. Természetesen nem maradhatnak el a népszerű klasszikusok, mint Verdi Traviátája, Puccini Pillangókisasszonya vagy Csajkovszkij Anyeginje.

Az Anyeginben minden együtt volt a sikerhez: Csajkovszkij megragadó romantikus zenéje, Puskinnak az opera alapjául szolgáló verses regénye, ami egyszerre az orosz élet enciklopédiája és egy örök érvényű, intim történet méltóságról és felszínességről, lehetséges és elrontott kapcsolatokról.  Tatjana legyőzve félelmét, őszintén megvallja szerelmét Anyeginnek, aki a boldogságot értelmiségi okoskodással veti el, majd fut utána, amikor már késő.

A hatásos minimalista színpadkép jól szolgálta, hogy minden figyelem az énekesekre irányuljon. A nemzetközi szereplőgárdából is kiemelkedett a Tatjanát alakító orosz szoprán, Jevgenyina Muraveva, aki a Salzburgi Ünnepi Játékokon tűnt fel, azóta a nagy operaszínpadok vendégművésze. A vonzó, fiatal művésznő, a szentpétervári Marinszkij Színház tagja nemcsak hangjával, hanem színészi játékával is kitűnt. Tatjana húga, Olga szerepében remekelt a szintén orosz – illetve manapság baskírnak mondott –, ugyancsak a világot járó Aigul Akhmetsina mezzoszoprán énekesnő.

Ellensúlyozásképpen viszont egy szokatlan, politikai töltetű írást közölt a műsorfüzetben az Anyegin ukrán vonatkozásairól, de a szerző figyelmen kívül hagyja az orosz és ukrán történelem, kultúra különös összefonódását. A jelenlegi állapotot vetíti vissza a XIX. századra.

Az esszé szerint Csajkovszkij félig ukrán volt, aki többször megfordult Kijevben, baráti kapcsolatokat ápolt Tarasz Sevcsenko ukrán költő- és festőművésszel. A társadalmi problémákra érzékeny Csajkovszkij pedig az Anyegin kórusjeleneteiben a szegény, kisemmizett ukrán parasztoknak állít emléket. Az írás így összegez:

Az Anyegin kapcsán feltehetjük a kérdést, hogy az orosz imperializmus miként ferdítette el az ukrán valóságot, rekesztette ki őket az elismertek csarnokából, helyezte törvényen kívül nyelvüket, tagadta meg történelmüket – miközben leereszkedően értékelte dallamos melódiáikat.

A feketére sminkelt arc rasszista

Az ukrán–orosz háborút követő kulturális harcban San Francisco csak epizódszerepet játszott. New York és Los Angeles lett a főszereplő, hiszen a két szupersztár orosz művésznek, Valerij Gergijev karmesternek, a szentpétervári Marinszkij Színház igazgatójának és Anna Netrebko ünnepelt szoprán énekesnőnek, a New York-i Metropolitan Opera sztárjának tündöklése és bukása ezekhez a városokhoz köthető.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy 2004-ben interjút készíthettem Netrebkóval San Franciscóban. Az akkor még feltörekvő sztár kedves, természetes fiatal nő volt, aki nem győzte kifejezni háláját a Marinszkij Szinház igazgatójának, Valerij Gergijevnek.

1994-től vagyok a Marinszkij tagja, igaz, előtte is ott dolgoztam mint takarítónő. Miután 1993-ban megnyertem a Glinka-énekversenyt, ismét jelentkeztem Gergijevnél, aki nem értette, hogy miért vele akarom megbeszélni a takarítás problémáit

– emlékezett az indulásra. Arról nem beszélt, hogy Gergijevet és őt is közeli kapcsolat fűzte Vlagyimir Putyinhoz, aki Szentpétervár polgármestereként rengeteget tett azért, hogy a Marinszkij Színház visszanyerje régi fényét. Anna Netrebko egymás után kapta a Metropolitan Operában a nagy szerepeket, az amerikai sajtó és közönség pedig magasztalta.

Hasonló népszerűségnek örvendett a hallatlan energiájáról híres karmester, Valerij Gergijev, de ő inkább a nyugati parton, Los Angelesben szerzett magának rajongókat. „Szentpétervár zenei cárja” – írta a Los Angeles Times 1994-ben. A karizmatikus, egzotikus „Val” a Los Angeles-i elit partik kedvence volt. Egy milliomos végrendeletében hamvainak egy részét Gergijevre hagyta.

2022 februárjától, az orosz invázió kezdete óta mind Netrebko, mind Gergijev persona non grata lett Amerikában. Mindketten elítélték az ukrán háborút, de nem voltak hajlandók hazájuk hivatalos politikáját és Putyint megtagadni.

Netrebkót és férjét, az azerbajdzsáni tenort, Yusif Eyvazovot Európában más kellemetlenség is érte. 2022 nyarán a veronai fesztiválon Verdi Aidáját énekelte Anna Netrebko, és a szerepnek megfelelően sötétre maszkírozták. A „fekete arcot” az amerikai színes bőrű Angel Blue szoprán rasszista megnyilvánulásként elítélte, és lemondta fellépését Veronában.

Ez úgy felháborította Netrebko férjét, hogy Twitter-üzenetében undorítónak nevezte Angel Blue kijelentését. Feltette a kérdést, hogy akkor nem érzett rasszizmust az amerikai énekesnő, amikor két héttel azelőtt egy ukrán szoprán énekelte az Aidát, ugyancsak feketére festve?

Peter Gelb igazgató elítélte Yusif Eyvazovot, mondván, a New York-i Metben nincs helye rosszindulatú megjegyzéseknek. Még fontolgatják, hogy milyen lépéseket tegyenek ellene.

(Borítókép: San Francisco Opera)