Neves díjjal tüntették ki Tim Burtont
A díjat Monica Bellucci adta át. Tim Burtont meghatotta, hogy épp a „filmművészet szülőhelyén” vehette át ezt a rangos elismerést. A díjazott nehezen tudta leírni az érzést, ami hatalmába kerítette. Ennyi érzelem talán még sosem kavargott benne, ezért nehéz lenne őket szavakká formálni – mondta Tim Burton, megköszönve az elismerést, ami mindig is sokat jelentett számára.
![Tim Burton amerikai rendező átveszi a Lumiere-díjat 2022. október 21-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4582/45821/458211/45821110_4135e30638d3d14889f9c9fc381dc283_wm.jpg)
Tim Burton annak ellenére vált elismert rendezővé, hogy pályája indulásakor még senki nem számított a sikerére – írja az Euronews. A rendezőnek már gyermekkorában a szörnyfilmek voltak a kedvencei, és képes arra, hogy szépségesnek ábrázoljon valami olyat, amit az emberek többsége ijesztőnek vagy visszataszítónak tart – mondta Anais Gouny Gomez, előadó-művészeti hallgató.
Tim Burton munkássága azért különleges, mert minden alkotásába beleviszi a szívét, és érzékenyen ragadja meg azt is, ami rémisztő – vélekedett Lolita Waltrigny, egy másik művészeti egyetemi hallgató.