Zsörti, akit mindenki a szívébe zárt

Csákányi László nélkül a felnőtt magyar népesség jelentős része el sem tudja képzelni Frédit, a nagyobbik kőkorszaki szakit. Jellegzetes hangjával már a Flinstone-család előtt meghódította a magyar közönséget, hiszen a Foxi Maxi rajzfilmsorozat főhőse, amely az ötvenes évek végén világsztárrá tette az amerikai William Hanna–Joseph Barbera-animátorduót, Magyarországon 1963 óta kizárólag az ő hangján kiáltja hitelesen hogy: óriási szenzáciooouuu, megjött Foxi Maxi!

De ő volt Mikrobi is, a Magyar Rádió 1969-től 1976-ig sugárzott, összesen nyolc évadot megélt tudományos-fantasztikus hangjátéksorozatának akusztikus sztárja is, nem szólva Szíriusz kapitányról, akinek a kalandjai tizenhárom évig futottak a Magyar Rádióban.

Dargay Attila klasszikussá vált rajzfilmjében Csákányi hangján tanítgatta a kis Vukot bölcs tyúktolvajmestere, Karak. Az egyik legnépszerűbb Disney-klasszikus magyar változatában pedig a Mauglit okító Balu intelmeit véste több generáció lelkébe Csákányi László ellenállhatatlanul kedves hangja.

Összetéveszthetetlen orgánumát nemcsak prózában, hanem énekelve is rajongásig szerette a közönség. Huszka Jenő eredetileg Feleki Kamill számára írta, ám végül Csákányi játszhatta el a Szabadság, szerelem című operettjében Melchior doktor szerepét, így őt tette országos hírűvé a Doktor úr, a maga szíve sose fáj című dal.

Kitörölhetetlenül véste be nevét a magyar kabaré történetébe, imádta a közönség a könnyed színházi szerepeiben is, ám ha pályája szerencsésebben alakul, ma a legnagyobb magyar karakterszínészként emlékeznénk rá.

Csúnyácska, de kihagyhatatlan

Csákányi László 1921. január 13-án született és 1992. november 3-án halt meg. Szülei a Trianon után Ausztriához került Németújvárról Magyarországra költöztek. Pénzügyőr édesapja biztos jövőt szánt fiának, és erre a papi hivatást tartotta megfelelőnek. Tízévesen be is íratta egy internátusba, ám épp emiatt vett gyökeres fordulatot a tehetséges kamasz sorsa. Iskolai színházlátogatáson látta először Huszka Jenő Gül Baba című operettjét, és úgy döntött, hogy nem az egyház, hanem a Thália papjaként vág neki az életnek.

Miután Szentgotthárdon leérettségizett, legyőzve a családi ellenállást, 1939-ben jelentkezett a budapesti Színiakadémiára, ahová fel is vették, bár mint maga mesélte, volt olyan tanárnője, aki nem szívesen engedte a színpadra, mondván: „Maga olyan csúnyácska.” Már az akadémiai évek alatt statisztált a Nemzeti Színházban, ahová a diploma után szerződtették.

Ekkor már filmszerepeket is kapott. „A filmesek nagyon jól fizettek, a napi gázsim kétszáz pengő volt. Amikor letettem az édesanyám elé, el sem merte venni. Ijedten kérdezte: »Mondd, kisfiam, becsületes úton szerezted ezt a pénzt?«”

A diploma után azonnal besorozták, ám egy ideig mint tartalékos tiszt is színészként dolgozhatott. Egy alkalommal nem szerzett potyajegyet katonai felettesének a Nemzeti Színházba, aki bosszúból elintézte, hogy a frontra kerüljön. Ez talán csak anekdota, azt viszont biztos, hogy a háború végén hadifogságba esett, és csak három év múlva térhetett vissza Magyarországra.

Honthy Hannával

Bár fogsága idején lágerszínházat szervezett, és egész jól megtanult oroszul, amikor munkára jelentkezett a Nemzeti Színházba, Major Tamás, az akkori igazgató szóba se állt vele. Csákányi László később elmondta, hogy valaki odaszólt, hogy ő fasiszta, ezért azonnal ki kell rúgni.

Néhány hónapnyi nélkülözés és bizonytalanság után a Pesti Színházban, majd az Úttörő és az Ifjúsági Színházban állhatott ismét színpadra, később a Fővárosi Operettszínházban olyan nagyságok partnereként, mint Honthy Hanna, Rátonyi Róbert, Latabár Kálmán, bizonyította be, hogy méltó a szakma és a közönség elismerésére.

Az pedig már országos sajtóhír lett, amikor 1963-ban Várkonyi Zoltán, a Vígszínház direktora szerződtette a társulatába. „Szomjaztam a prózai szerepekre” – nyilatkozta erről Csákányi László.

A Vígszínházban az Amerikai Elektra premierje volt az első, számára is emlékezetes alakítása. Ő maga erről így számolt be:

Volt ebben egy függöny előtti monológ, melyet egy részeg matróz mond el. Többnyire ki szokták hagyni az előadásokból, de Várkonyi eljátszatta velem. Vannak, akik ma is emlékeznek erre a tízperces »magánszámra«, pedig olyan művészek játszottak O'Neill darabjában, mint Latinovits, Ruttkai Éva, Sulyok Mária és Kiss Ferenc.

Azt is mesélte, hogy kollégái elnevezték Zsörtinek, mert mindent szóvá tett, ami a színpadi munkáját hátráltatta, ami megnehezítette, hogy művészként a maximumot nyújtsa. Ide sorolta azokat a szerzőket, akiknek a darabjait silánynak tartotta, és az olyan rendezőket is, akiknek művészi felfogásával színművészként nem tudott mit kezdeni.

Emlékezetes előadásokban játszhatott ma már legendásnak számító színészóriásokkal, ám egy idő után úgy érezte, hogy nem kap tehetségéhez és munkabírásához méltó feladatokat. Várkonyi sem tudta meggyőzni arról, hogy maradjon, így 1971-ben átszerződött a József Attila Színházba. Ezt a lépését élete végéig bánta, úgy érezte, ha nem távozik, előbb-utóbb megkapta volna a méltó szerepeket.

A József Attila Színházból három év után Tabi László hívta át a Vidám Színpad társulatába, ahol haláláig dolgozott.

A legnagyobb kisember

Lánya, napjaink egyik meghatározó színművésze, Csákányi Eszter óriási színésznek tartja édesapját, és tudja, mennyire fájt neki, hogy kevés nagy drámai szerepet kapott.

„Igen, voltak nagy sikerei, de mégis, amikor már idősen, némileg megkésve eljátszhatta a Karamazovot, A vád tanúját, vagy Schönt a Luluban, és tényleg zseniális volt ezekben, akkor derült csak ki, hogy mennyi lehetőség herdálódott el a vargabetűivel” – emlékezett édesapjára egy interjúban.

Pedig Csákányi László univerzális tehetségét nemcsak a közönség, hanem a színházi szakma, sőt a kritikusok is elismerték. A Radnóti Miklós Színházban mutatták be a Szingapúr, végállomás című kortárs magyar színdarabot 1988. január 8-án. Alakítása előtt minden kritikus meghajolt.

Csákányi „fegyelmezett és megrendítő. Egy szituáció híján megtámasztatlan részeges, szétesett öregembert játszik, kényes egyensúlyt tartva komikum és tragikum között, egyszerre keltve szánalmat és viszolygást. Hitele van, akár egy szociofotónak” – írta róla például Koltai Tamás.

A hivatalos szakmai elismerések közül a Jászai Mari-díj mellett az érdemes és kiváló művészi címeket vehette át. Csákányi Eszter, aki azért nem jutott be a Színművészeti Főiskolára, mert valaki úgy döntött, hogy ebben az intézményben nem nevelnek színészdinasztiákat, saját Kossuth-díját Csákányi László fényképe mellé állította. Édesapja ruhatárát a Katona József Színháznak ajándékozta, de szemüvegeit kincsként őrzi, és időnként saját szerepeinél is felhasználja.

(A cikk megírásában óriási segítséget jelentett az arcanum.com pompás digitális archívuma.)

(Borítókép: Csákányi László 1989. április 9-én. Fotó: Kallus György/MTI)