Járai Máté és a placentamaci

DSC5351 másolat
2022.11.05. 12:59
Je suis síkideg – mondja Járai Máté, aki a Márkó és Barna Síkideg podcast mára szinte visszajáró vendége. Ebben az adásban is hozta a tőle várható magasfeszültséget, és olyasmiken idegeskedett, mint a méhlepényből készülő placentamaci, a teregetés vagy a hintaágyak elhibázott ergonómiája.

Ezen a héten volt halottak napja, ezzel kapcsolatban pedig felmerül egy komoly neurózis. A sírokon a műanyag virágok milliószor élénkebben mutatnak, mint elszáradt, valódi társaik. Ezzel kapcsolatban felmerült a pazarlás és az, hogy Máté egy dologban nem tud kompromisszumot hozni. Ki nem állhatja az üveg szívószálakat, hiszen a műanyag szívószálnak éppen az a lényege, hogy az ember el tudja rágicsálni beszélgetés közben. Barna a fémverzióktól készül ki, nem bírja elviselni, amikor a fogához koccan.

Járait borzasztóan fel tudja húzni, amikor egy étteremben az ott dolgozók saját szórakoztatásukra üvöltetik a magnót.

Nyilván megérti, hogy a pincérek unatkoznak egész nap, de ő ilyenkor rendszeresen megkéri őket, hogy vegyék halkabbra. Azt pedig el se tudja képzelni, cserébe mit tesznek az ételbe, amit rendelt. Márkó szerint valamiért ezeken a helyeken mindig ingyenes Spotify-előfizetés van, ezért még a reklámokat is végig kell hallgatniuk a vendégeknek. Mondjuk, Máté a rádiótól még idegesebb. Főleg, ha éppen Eros Ramazzotti szól, vagy, ne adj’ isten, Eros Ramazzotti és Tina Turner duója. Volt, hogy megkérte, kapcsolják ki az olasz énekes zenéjét, majd mulatós népdalokat raktak be helyette. Ekkor már villát akart szúrni a saját nyakába.

Barna azon borul ki, hogy miért kell minden egyes technológiai eszközbe icike-picike, de annál nagyobb fényerejű LED-izzót tenni. Egy ártatlan telefontöltőtől kezdve az elektromos fogkeféig minden világít, ami éjjel, mint Szauron szeme, nem hagy aludni. Máté azt javasolta Barnának, hogy leukoplaszttal ragassza le a kis fényeket, nagyszüleink ugyanis ezzel javítottak meg mindent. Hasonlóan jelentéktelen dologtól síkideg Márkó is. Mégpedig a kerti hintaágyaktól.

Ha valaki beül az ember mellé, kellemetlen szituációkat szül, hogy vajon meg kell-e lökni, és akkor majd Márkó felnőtt férfiakat hintáztat maga mellett?

Aztán a gerendák richtig úgy helyezkednek el, hogy sehol se kényelmes, és mindig nyomni fogja a fenékcsontot. Máté mindenkire irigy és mindenkire féltékeny, akinek van kerti hintaágya, de éppen ezek miatt sose venne magának.

Máté sokat mesél arról, mit okoz majd a színészeknek és a színházi szakmának, hogy az energiaválság miatt télre bezárnak a színházak. Járai azt mondja, kénytelen ez a világ is adaptálódni az új helyzethez, és lehet, hogy nyáron kell majd játszaniuk. Zárásként Márkó egy kellemes témát hoz. Talált egy honlapot, ahol arra adnak ötleteket, mit csináljon az ember a méhlepénnyel.

Miközben a placenta valóban értékes és fontos, az oldal elég bizarr megoldásokat is javasol. Ilyen például a macikészítés.

Ezt a „kényelmes” megoldást kifejezetten a „ravasz anyáknak” javasolják, akik nem akarják megenni a méhlepényt. Pontos leírást adnak arról, hogy kell készíteni placentamacit. Járai szerint traumatikus lehet, ha egy gyereknek a saját méhlepényéből készült placentamacival kell aludnia.

(Borítókép: Linczényi Márkó, Járai Máté és Turai Barna. Fotó: Gerencsér Tamás / Index)