- Kultúr
- magyar zene háza
- veszprém-balaton 2023
- európa kulturális fővárosa
- európai unió
- porga gyula
- györgy lászló
- baán lászló
- batta andrás
- káel csaba
- kenyeres kinga
- kőrösi orsolya
- prőhle gergely
Nem csak Kis Grófóval lehet szélesíteni a kultúrára kíváncsiak táborát

További Kultúr cikkek
-
Medveczky Balázs sajnálja, hogy kivágták az erotikus jeleneteket a Hunyadiból
- Milliókat nyerhetünk a YouTube-on, amihez most elég egy jó ötlet és kitartás
- Helen Mirren szerint túlságosan szexisták a James Bond-filmek
- Átfogó vizsgálatot rendelt el a minisztérium a Magyar Állami Operaházban
- Meghalt a Dráma a tengerparton című film rendezője
A beszélgetést megelőzően Porga Gyula, Veszprém megyei jogú város polgármestere tartott egy beszédet, amit azzal kezdett, hogy hisz abban, az Európai Unió egyik legsikeresebb projektje az Európa Kulturális Fővárosa (EKF). Amit nem szabad elfelejtenünk, hogy 2023-ban nem egyedül Veszprém nyerte el ezt a rangot, hanem a várossal együtt pályázó régió is. Porga szerint 120 önkormányzat vállalta velük együtt ezt a kalandot, méghozzá anyagi elköteleződéssel, ami egy euró per lakost jelent egy évben.
A polgármester szerint a XX. század a megapoliszoké volt, a XXI. század pedig, meggyőződése, hogy a középvárosoké lesz, és a jövő olyan városoké, mint Veszprém.
Az ünnep örömében nem szabad elfelejtenünk, hogy a szomszédban háború zajlik, nekünk is számolnunk kell, pörög a gázóra, bizonytalan és nehéz helyzet ez. De a gazdasági kihívások, bizonytalanságok mellett lett egy lehetőségünk, ami ebben a nehéz helyzetben is fel tud emelni
– zárta beszédét Porga Gyula, aki a felvetésre, hogy mit jelent veszpréminek lenni, két példát hozott. Először azt, hogy amikor az 1700-as években Veszprémben egymaroknyi lakos élt, a piaristák létrehoztak egy iskolát, mert tudták, hogy ezzel alapozhatják meg a térség jövőjét. Illetve azt, amikor az első világháború alatt a városban maradtak, azzal töltötték idejüket, hogy közadakozásból létrehozzanak egy zeneiskolát.
A nagyvárosokról középvárosokra terelődött hangsúlyt György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára is megerősítette, aki Csák János miniszter helyett ugrott be a konferencián beszédet tartani. Az államtitkár első körben a fogalmakra keresett definíciót, hogy mit is jelent pontosan a kultúra vagy akár az innováció. Kiemelte többek között Philip Zimbardót, aki úgy fogalmazta meg, hogy a kultúra egy társadalom személyisége.
Majd egy saját „élet fája”-hasonlattal fogalmazta meg, hogy mit gondol a kultúra és a fejlődés viszonyáról.
Szerinte nem mindegy, hogy mit tartunk fontosnak a múltunkból. Ha a gyökerek erősek és szerteágazók, akkor lehet stabil a fa, ami így ellen tud állni a viharoknak. Ami ebből kinő, a törzs, az értékrendünk, ami meghatározza, hogy mit és miért tartunk fontosnak. A felfelé mutató hajtások pedig az előremutató felfedezések, amik támogatják a jövőt, de stabil gyökérzet és erős törzs nélkül nem lehet csak ezekre építeni.
Majd a kultúra fájából csónakot ácsolt, és meglovagolta a trendhullámokat, ami Korda György és Balázs Klári újonnan felkapott slágerét jelenti, és a következő idézettel zárta beszédét:
Veszprém, lobog a szélben a szélzsák.
Az ezt követő kerekasztal-beszélgetésen Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezetője, Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, a Müpa vezérigazgatója, Kenyeres Kinga, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója, Kőrösi Orsolya, a Robert Capa Központ ügyvezető igazgatója, az Európa Kulturális Fővárosa Monitoring Testületének magyar kormány által delegált tagja és Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója vett részt, a beszélgetést Winkler Nóra vezette.
Batta András azzal a gondolattal ragadta magához elsőként a mikrofont, hogy kifejtse, ha már a kultúra és innováció viszonyáról beszélgetnek, ezt valószínűleg nem is tehetnék jobb helyen, mint a Magyar Zene Házában, ami ennek a kettő fogalomnak a gyakorlatba ágyazott szerelemgyereke. Kifejtették, hogy ez az épület reprezentálhatja a törekvést, hogy hűek maradjunk a kulturális örökségünkhöz, ám mindezt olyan formában tegyük, ami megnyitja az utat a fiatalokhoz is, halad a korral.
Ugyanis a beszélgetésen részt vevők mindegyike egyetértett abban, hogy a megújulás elengedhetetlen, és keresni kell nemcsak a fiatalokhoz, hanem azokhoz is az utat, akiknek nem feltétlenül a hétköznapjaik része a kultúrafogyasztás.
Kenyeres Kinga például saját felmérésük alapján összegzett adatokat sorolt, amikből leszűrhető, hogy jóval kevesebben választják az operát vagy a jazz-zene hallgatását, mint a mozit, persze az arányok nem ugyanazok Budapesten és más városokban. Szerintük a kérdés az, hogy ezt a két közeget miként lehet egymáshoz közelíteni.
Az sem véletlen, hogy a miniszterelnök úr Kis Grófóval, nem Batta Andrással népszerűsítette magát a választási kampány előtt
– reflektált Prőhle Gergely, aki megjegyezte, azért is tartja fontosnak ezt a beszélgetést, mert egy konzervatív berendezkedésű politikai rendszerben nem jellemző az innováció, főleg egy olyan helyen, ahol
Bartók Béla is nehezen csúszik már át, inkább megállunk Liszt Ferencnél.
Márpedig Prőhle szerint nagyon fontos feladat, hogy átadjuk kulturális értékeinket, megfogalmazzuk saját identitásunkat, ám mindezt úgy, hogy az figyelemfelhívó legyen, de még ne polgárpukkasztó.
Azt is kiemelte, hogy Magyarország jelenlegi megítélése miatt nagyon fontos, hogy a világ lássa a sokszínűségünket,
Prőhle szerint ez politikai és gazdasági érdekünk is.
A gondolatra Káel Csaba is rácsatlakozott azzal a kijelentéssel, hogy ez valóban fontos, mert szerinte az emberek csupa rossz dolgot képzelnek az országunkról, ám amikor idelátogatnak, rendszerint megdöbbennek, hogy mennyire jó itt élni.
(Borítókép: A Magyar Zene Háza. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Medveczky Balázs sajnálja, hogy kivágták az erotikus jeleneteket a Hunyadiból
Hiszen „akkoriban is szeretkeztek az emberek”.
2 órája
- Kultúr
Megtapinthattuk Frida Kahlo ecsetjét, John Lennon selyemsálját
Bécsbe költöztek a Hungarikonok.
március 26., 17:30
- Kultúr
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság
Azt mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni”.
március 26., 20:35
- Mindeközben
Nagy Feró keményen beszólt A Nagy Duett zsűrijének: „Először is: ki az a Szabó Zsófi? Nem ismerem!”
1 órája
- Mindeközben
A Nagy Ő korábbi szereplője, Péntek-Gyulai Virág: „Bekaptam a legyet, ahogy mondják, nincs mit szépíteni”
3 órája
- Kultúr
Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását
A régóta várt folytatásra 22 évet kellett várni.
március 27., 06:48
- Kultúr
Ilyen Bangert még nem kapott a magyar nemzet
A goblinok már a garázsban vannak.
március 26., 19:25
- Kultúr
Tízéves rekordot döntött meg a múzeum, őrzi vezető helyét
Ádáz verseny folyik a látogatókért.
március 27., 06:13
- Kultúr
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
március 26., 18:31
- Mindeközben
Szakad a TikTok népe Aurelio videóján, aki a „roma Albert Einstennek” kiáltotta ki Gáspár Győzőt, nem véletlenül
4 órája
- Címlapon
Putyin üzent Grönlanddal kapcsolatban: Moszkva figyel és készül
Erőpróba az Északi-sarkvidéken, az orosz elnök kijelölte a határokat.
8 órája
- Kultúr
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat
Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.
március 27., 09:34
- Kultúr
Meghosszabbították a Munkácsy-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban
Húsvéti ajándék az érdeklődőknek.
március 27., 09:42
- Címlapon
Lecsapott a TEK Veszprémi Jimmyre, a balatoni alvilág ismert alakjára
Az otthonában ütöttek rajta.
2 órája
- Kultúr
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
március 27., 10:05
- Kultúr
Először szerepel együtt a színpadon Básti Juli és Mucsi Zoltán
Garantált a sírás.
március 25., 09:34
- Kultúr
Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely tényleg a világ leggyávább főpolgármestere.
március 27., 12:03
- Kultúr
Lipcsében mutatják be négy magyar író új köteteit
Hamarosan megnyílik a lipcsei könyvvásár.
március 25., 09:03
- Címlapon
Vlagyimir Putyin döntött, 160 ezer sorköteles férfi behívását rendelte el
A sorkatonaság minden 18 és 30 év közötti állampolgárra vonatkozik Oroszországban.
1 órája
- Címlapon
Napvilágot látott a felmérés Trumpról, aminek senki sem fog örülni az amerikai kormányban
11 órája
- Kultúr
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?
Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.
március 26., 07:45
- Kultúr
Gérard Depardieu bíróság előtt: Mindig is azt mondták, hogy oroszos természetem van
Elismerte, viselkedését egyesek durvának tarthatják.
március 25., 12:29
- Címlapon
Az anya egészsége foroghat kockán, ha nem jókor szül
Az Index új cikksorozatában feltárja, mi az ideális korkülönbség a testvérek között.
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor bevetette a titkos fegyvert, és nem a poloskázás volt az
Mérföldkövek kapujában.
3 órája
- Kultúr
Megérkezett az egyik legjobban várt Star Wars-sorozat új évadának kedvcsinálója
Az Andor második, egyben utolsó évada is bővelkedni fog az izgalmakban.
március 26., 06:21
- Kultúr
Egy fesztivál, amely a szörnyű körülmények között élő gyerekeken is segíteni akar
Új esélyt adnának nekik az élethez.
március 25., 09:50
- Mindeközben
Előzetest kapott a Black Mirror új évadának mind a hat epizódja, amiből kettő folytatás lesz
12 órája
- Címlapon
Érkeznek az olcsóbb használt termékek, erről mindenkinek érdemes tudnia
Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója szerint jók a szektor kilátásai.
6 órája
- Kultúr
Bejelentették a Sziget Fesztivál újabb fellépőit
FKA Twigs, Little Simz és az Empire of the Sun is köztük van.
március 25., 10:12
- Címlapon
Vérzéses lázat terjesztő kullancsok jelentek meg Magyarországon
A csípés fulladást okozhat.
22 perce