Két aranyszőke, egy ezüstszőke és a habpatron

Ülünk a Marczibányi Téri Művelődési Központ büféjében. Illene tekintettel lenni arra, hogy mások is vannak rajtunk kívül, de aztán úgy alakul, pár perc alatt kizáródik a külvilág. Eredetileg az volt a terv, hogy a L’art pour l’art Légitársaság tagjaival beszélgetünk az azzá válásról, amiről, és ez az elképzelés azután nem is változott, de az asztalnál ülő négy ember egyszer csak úgy a semmiből elkezdett családdá válni.

Szépek és boldogok

Szászi Móni az örök anya. Ha nem a kezével, akkor a mosolyával vagy a szemével simogat. Ranschburg Jenő besorolása alapján a meleg-megengedő anya alaptípusa. Kedvessége lehengerel, ha a jelenlétében a vendég elhelyezkedik a fotelben, rögtön érzi, biztonságban van.

Pethő Zsolt a bölcs, támogató apa. Minden rezdülésével támogatja gyermekét és élete párját. Kicsit ritkán szól, inkább figyel, megfelelő helyen és időben szúr oda pár odaillő szót, majd hátradől, és csendesen mosolyog.

Stefanovics Angéla az örök gyerek. Igényli a figyelmet és a biztonságot. Egyszerre simul, naiv, tűpontos megfigyelő, folyamatos készültségben áll, pillanatok alatt mar és csíp, majd újra bájosan mosolyog. Szereti, ha cirógatják.

Dolák-Saly Róbert az imádott nagybácsi, aki mindenkiért odavan rajongásig szeretett családjában. Mindenkin rajta tartja szemét, ha kérik, szívesen megosztja egy élet felgyülemlett bölcsességét. Örül, hogy sorsa ilyen családdal áldotta meg, szeret köztük boldog lenni.

Szászi Móni sokáig nem érezte, neki másként van huzalozva az agya. Érti, érzi, kiválóan birtokolja írásban és szóban is a magyar nyelvet, de minden szóban, kifejezésben a színe mellett rögtön meglátja annak fonákját. Alighanem túl sok abszurdot itattak vele gyerekkorában, mert igen hamar a vérévé vált. A L’art pour l’art Légitársaság szellemi anyja, amit a többiek alighanem szívesen vesznek.

Évek óta úgy érzem, a helyemen vagyok, és ez nagyon jó

– mondja Móni.

Pethő Zsolt a legváratlanabb pillanatokban annyira csípőből tüzel, hogy arra lehetetlenség felkészülni. Az óvodában alighanem a szarkazmus volt a jele. A magas labdák nem érdeklik, a lehető legalacsonyabbakat szereti lecsapni. A zene számára alapvetés, őselem, ami nélkül lehet élni, de minek.

Stefanovics Angéla Jászai Mari-díjas színésznő, bár inkább tartja magát Jászai-díjas Marinak. Kerek szemekkel csodálkozik a világra, még ötven év múlva is képes lesz a színpadon hiteles gyereket varázsolni. Látszólag egy arca van, az viszont nagyon sok. Minden helyzetnek meglátja a visszáját, sarkaiból forgatja ki, miközben végig ott figyel, és árad belőle a művészi alázat. Nem ő találta meg a világot jelentő deszkákat, a színpad rántotta magához.

Dolák-Saly Róbert zenész, ami sokkal több mint muzsikus. A zenészek pontosan tudják a különbséget. Ízig-vérig frontember, minden pillanatban satuba fogja a közönséget. Figurái pengeélesek, gyarlóságukban szerethetőek, rajtuk magunkon nevetünk.

Ez a négy ember alighanem úgy kell egymásnak, mint egy falat kenyér.

A nagy váltás

L’art pour l’art Társulat 1986-ban alakult, akkor még Laár pour l'art Társulat néven, és, valljuk be bátran, az nem ma volt. Kisebb mozgások korábban is voltak a társulatban, Bálint Beát Nagy Natália váltotta a csapatban, majd Galla Miklós után Pethő Zsolt csatlakozott a Holló Színháztól, ami szintén abszurd humorban utazott. Nagy Natália kiválása után a már addig is a csapat körül dolgozó Szászi Móni érkezett.

Két ember azonban soha nem hiányzott a kvartettből, Dolák-Saly Róbert és Laár András. Egészen idén februárig, hiszen Laár András akkor távozott a csapatból, de a tagok ezt nem siették el bejelenteni.

Harminc év, az tiszteletre méltó 

– mondja Szászi Móni, aki szerint ezt méltósággal kell elengedni. Az okokról nem beszélnek. Dolák-Saly Róbert hozzáteszi, Galla Miklós távozása után soha egy rossz szót nem mondtak róla. Most sem mondanának. Ami a társulaton belül történt, az ott is marad.

A társulat egy darabig trióban folytatta, ahogy Pethő Zsolt mondja, ott marad Móni egy aranyszőke és egy ezüstszőke férfi között (ekkor Róbert picit kacag, sanszos, hogy a büfében lévők némelyike ezt orbitális röhögésnek hallotta).

Augusztusban jött a bejelentés, nem férfit hívtak be negyedik tagnak – mondjuk nem is volt ilyen jelölt –, hanem Stefanovics Angélát.

Ennek viszont hosszú távra, két évre visszanyúló története van.

Dolák-Saly Róbert az önálló estjeire szívesen hívott meg vendégeket. Ezek egyike Angéla lett (volna). A Covid-járvány keresztbe verte a tervet, vissza kellett mondani a meghívást, amit Robi szerint a színésznő meglehetősen rezignáltan fogadott.

Úgy éreztem, kész, vége, itt elvágtam magam, az életben nem áll velem szóba. Aztán mégis úgy adódott, hogy kinyílt a világ, ismét felhívtam. Igent mondott. Nem haragszol rám? Miért kellene?

– emlékszik vissza a párbeszédre Dolák-Saly Róbert.

A meghívás apropója pedig az volt, hogy Róbert felesége felhívta a figyelmet a legnagyobb videómegosztó portálon Angéla vlogjára, Anzselika Habpatronra.

„Felmentem az emeletre, bezárkóztam, de pár perc múlva az egész ház a röhögésemtől visszhangzott. Ez nagyon (itt változtattunk egy kicsit a szóhasználaton, mert azt mégsem írhatjuk le...) jó.”

A társulatba kerülés pedig úgy történt, hogy Róbert felhívta Zsoltot, és annyit mondott: Stefanovics Angéla.

Egymásra néztünk Mónival, és nem azt kérdeztük, hogy mi van, hanem annyit mondtunk, igen

– mondja Pethő Zsolt.

Kölcsönös tisztelet

Angéla ötéves volt, amikor az eredeti társulat megalakult, így nehezen állítható, hogy a kezdetektől figyelemmel kísérte a négyes munkásságát, de aki az abszurd humorra picikét is fogékony, az a mai napig nem tudja megkerülni a társulatot.

Kicsit féltem is a felkéréstől, hogyan tudok majd ennek megfelelni. Ez a finom, pengeélen táncoló humor egyedülálló az egész országban

– mondja Stefanovics Angéla.

Róbert szerint Angéla a tökéletes puzzle a társulat kirakósában, a többiek (az érintetten kívül) bőszen helyeselnek.

Sziklaszilárd amatőr alapokon nőttünk fel. Egymást rendeztük. Angéla színészi múltja új színt hozott, ami abszolút beleillik a munkánkba

– mondja Dolák-Saly Róbert.

Angéla azért elmondja, a társulatban nagyon más a munka, mint amihez hozzászokott. Sokkal kötetlenebb, lazább, mit az eddigi színpadi, filmbeli munkái, ehhez kicsit át is kellett állnia.

Pethő Zsolt rögtön siet hozzátenni, hogy a kísérlet rosszul is elsülhetett volna, de Angélában megvan a társulat alapvetése, a kötelező stílusérzékenység, a hasonló húrokon pendülés képessége.

Szászi Móni szerint az új tag érkezése művészi értelemben hatalmas feszültséget hozott, enélkül szépen lassan bealudnának, és rónák a felesleges köröket.

Újra vibrál az egész

– jelenti ki Róbert.

A munka felgyorsul

A nyár végi bejelentést követően új lendületet kapott a munka. Miután Laár András elvitte magával a karaktereit, át kellett gondolni, kik és hogy kerüljenek a csapatba.

• Stefanovics Angéla például bejelentette: kell egy ornitológus a társaságba.
• Pethő Zsolt meg is jegyezte: Jó, de minek? Mert nincs? Jaaaaa, akkor legyen!

Így született meg dr. Keselyűné Dögevő Virág, aki ornitológusként olyan állatokról szakért teljes erőbedobással, mint a kacsacsőrű emlős vagy a kardszárnyú delfin.

Ahogy mondják mindannyian, együtt rezeg a csapat. Összeállt egy műsor, októbertől játsszák is, pár nap múlva a Marczibányi téren is fellépnek. Jegy már nincs.

A jelenetek 20 százalékban a régiek, mert van, amit át tudnak és akarnak vinni, de rengeteg az új. Szeretnek egymásnak is jeleneteket írni, ha mindenki nevet, akkor a műsorba kerül.

Ami átalakulóban van. Mi beraktuk azt, ami nekünk tetszik, innentől a közönség szerkeszt

– mondja Zsolt. A gyakorlatban ez azt jelenti, amire vevő a közönség, az marad, ami háromszor nem igazán viszi át a lécet, attól búcsút vesznek. Nincs idő az érzelgősségre, ilyen ez a popszakma.

Az improvizálás – ami miatt olykor percekig áll az előadás, mert a szereplők a rötyögés miatt képtelenek a folytatásra – megmarad. Pethő Zsolt elmondja, Boborjánnal közös jeleneteik alatt nem azért van nála a szöveg, mert nem tudja, mi következik, hanem mert amikor Robi rögtönzései miatt nagyon más irányba megy a jelenet, akkor a végén odaviszi hozzá a papírt, és együtt silabizálják ki, honnan is kéne folytatni, hol kapott gellert a történet. Alighanem ezt a módszert olykor Angélánál is lehet alkalmazni, vérében van az impró, és nem fél alkalmazni.

Ami nem változik

Sok minden változhat a L’art pour l’art Légitársaság életében, de a zene nem.

Zenében is önellátók vagyunk. Szemérmetlenül írjuk a dalokat

– mondja Dolák-Saly Róbert.

Ezzel kapcsolatban Pethő Zsolt megosztja Anti bácsi Azt álmodtam, guggoltam a tóba’. / Hogy miér’, azt most nem is hoznám szóba felütésű dalának a keletkezését. Ez a mű konkrétan egy előadás közben született. Róbert alig várta a soros jelenetének a végét, szaladt ki a takarásba, és bőszen írt.

Nekem kellett rohangálnom utána, hogy Robi, gyere már a színpadra. Bejött, letudta a jelenetet, majd újból inalt ki tovább írni. Az előadás végére megszületett a dal.

Dolák-Saly Róbert még elmondja, akkor lehet tudni, hogy a munkájukkal adtak valamit, amikor a szövegeik egy része átszivárog a köznyelvbe. A Besenyő család dalának egyik sora a szegedi egyetem tábláján landolt például, így szól: Ki él, és nem boldog, az téved.

Ma már, ha ezt leírják valahol, ránk hivatkoznak. Ezért is megéri csinálni

– búcsúzik Róbert.

(Borítókép: Dolák-Saly Róbert, Stefanovics Angéla, Szászi Móni és Pethő Zsolt. Fotó: Kaszás Tamás / Index)