16:00, December 06.
Marokkó 0
Spanyolország 0
Education City Stadion Nyolcaddöntő
20:00, December 06.
Portugália 0
Svájc 0

Spiró György: Itt egy önálló, magyar cenzúra van

PAP 4447
2022.11.24. 20:22
Emlékestet szerveztek az Írók boltjában Kardos G. György tiszteletére. A meghívott vendégek Spiró György Kossuth-díjas író, drámaíró, irodalomtörténész, Kácsor Zsolt író, Benedek Szabolcs író és Vári György újságíró, kritikus, irodalomtörténész voltak, akiket Hegedűs Claudia kérdezett.

Kardos G. György regényíróként világhírű volt, amellett, hogy irodalmi színvonalú újságírással kereste meg kenyerét,  nyolc nyelven beszélt, nyelvtudását olasz és német televízióknál is kamatoztatta. Filmforgatókönyveket is írt, amelyek közül a Mese habbal, az Én és a kisöcsém, a Kérők és a Keménykalap és krumpliorr nívódíjat kapott.

A remekmű és az öncenzúra

1968-ban megjelent a világsikert arató Avraham Bogatir hét napja című regénye, amelyet 1971-ben a Hová tűntek a katonák?, 1977-ben A történet vége című regénye követett. A szépirodalmi életművét lényegében ez a trilógia alkotja. Spiró György kimagasló írónak tartja, akit mára elfelejtettek. Szerencsére az utóbbira némileg rácáfol az a tény, hogy az emlékesten megtelt az Írók boltja felső szintje, többeknek hely sem jutott: egyesek állva, mások a lépcsőn ülve hallgatták az emlékest főszereplőit.

– Szoktam vele beszélgetni – felelte Spiró György író arra a kérdésre, hogyan él benne Kardos G. György emléke. Később arról is beszélt, hogy szerinte Kardos G.-nek az ötvenes éveket kellett volna megírnia, amikor visszajött Izraelből, de nem merte. 

Ha magyar témához nyúlunk, valamilyen oknál fogva egy kicsit elveszítjük a bátorságunkat, mert olyan förtelmekről kellene beszámolni, amelyek a máig nyúlnak és amelyeket megírni életveszély. Mindenféle szempontból. Itt van egy cenzúra, egy önálló, saját magyar cenzúra van, ami, ha nem magyar témát írunk le, nem gátol bennünket. Ez a cenzúra egyébként Kertész Imrénél is működött, neki ugyanúgy meg kellett volna írnia az ötvenes éveket. Ez a két ember, aki megírhatta volna, de egyikük sem tette, mert Magyarországon élünk.

Vári György nem ismerte személyesen, mégis van Kardos G. Györggyel kapcsolatos személyes emléke 16 éves korából; autóbuszon utazott valahová, amikor az egyik megállóban megpillantotta Kardos G.-t. Az író ott álldogált, majd minden indulat nélkül, hosszan elnyújtva, de igen választékosan káromkodni kezdett. 

„Tudtam, hogy ő kicsoda, az Avraham Bogatir hét napját már olvastam tőle, ettől a produkciójától pedig tökéletesen le voltam nyűgözve” – elemezte kamaszkori élményét Vári György.

Spirónak ekkor az ugrott be az emlékest főszereplőjéről, hogy Kardos G. nagyon szeretett embereket felfedezni, de a hosszú kéziratoktól irtózott. Ezt Spiró meg is érti, bár egyszer  ő is odaadott neki egy hosszú kéziratot, amelyet olvasatlanul kapott vissza. Ez nem rázta meg, sőt, rájött, hogy ilyet többet nem tesz, mert belátta, hogy „az írókat békén kell hagyni, hadd dolgozzanak.” Az ő írását is csak a megjelenés után olvasta el Kardos, akkor viszont azt mondta: ez remekmű.

Te Spiringer – tette hozzá, mert így szólított –, nehogy azt hidd, hogy vagy valaki. Mondtam, hogy nem hiszem. Aki ezt hiszi, azután, hogy ír egy jó könyvet, elég hülye. Én nem voltam annyira hülye. De még ha valaki azt is hiszi, ez a megjegyzés őt is megfontolásra készteti. Szóval ennél okosabbat nem lehet mondani, miután valaki elolvassa egy tehetséges ember művét.

Vári György 2006-ban a Jelenkor című folyóiratba írt egy elemzést Kardos G. Györgyről, melyben úgy fogalmazott, hogy az Avraham Bogatir egy fordított teremtéstörténet – mondta el a jelenlévőknek Hegedűs Claudia. Vári át is vette a szót, és azzal folytatta, ha megnézzük a bibliai teremtéstörténet fázisait, azt látjuk, hogy a szöveg istene a teremtésen dolgozik, de közben elválasztásokat eszközöl.

„Valaminek a létrehozásához tereket kell teremteni, a káoszból rendszert. És a történet a visszasüllyedésről szól, arról, hogy az ember elveszíti a reményt, a személyes és történelmi perspektíváit. Most is úgy vélem, hogy a milliárd egyéb aspektusa mellett egy ilyen aspektusa is van a szövegnek. Van egy teremtéstörténet, illetve a könyv teremtett világának lassú felszámolása.”

Nem engedett a szeretetből

– A zsenik a zseniket fel szokták ismerni – jegyezte meg Spiró, aki 1968-ban, amikor megjelent az Avraham Bogatir hét napja, még nem ismerte a szerzőt személyesen. 

Teljesen elképedtem, annyira magától értetődően remekmű. Ritkán adódik az ember életében, hogy egy kortárs ilyet írjon

— folytatta Spiró, majd elmesélte, hogy Kardos G. György halála után a Petőfi Irodalmi Múzeumban ráakadt Szerb Antalné és Lénárd Sándor levelezésére. Lénárd – aki egy brazíliai falucskában élt – fejébe vette, hogy az Avraham Bogatirt lefordítja németre, ezzel indult be a külföldi fordítások sora. A két író sohasem találkozott egymással, de csalhatatlanul felismerték egymást. 

Kardos G. György szinte minden kulturális elismerést megkapott, volt József Attila-, Déry Tibor- , Pro Literatura és Márai Sándor-díja, Aranytollal, a Munka Érdemrend arany fokozatával, illetve Krúdy Gyula-díjjal is jutalmazták. Spiró szerint mindenki imádta; a népiek és az urbánusok is, mert jelenség volt, de talán túlságosan is az, mivel azt sikerült megakadályozni, hogy Kossuth-díjat is megkapja. 

Mára teljesen el van felejtve, senki nem írja le a nevét. De ez semmit sem jelent, mert attól még, hogy valakinek a nevét tíz, húsz vagy harminc évig leírják, még simán eltűnhet a süllyesztőben. A remekmű ugyanis arról ismerszik meg, hogy el lehet olvasni. Nem kell erőlködni, olvastatja magát, mert a szerző tudja, hogy az irodalom mi célt szolgál: emberábrázolásról van szó, minden más teljesen mellékes. Gyuri olyan természetesen ábrázolt embereket, mintha az ismerőseit írta volna le. Lehet, hogy azok is voltak. A saját életéből vett történeteket ír le, mást nem is nagyon tudott, és nem is nagyon akart. És volt benne egy pici plusz: az emberség. Egyszerűen nem engedett a szeretetből, akkor sem, ha látta, hogy nem működik. Mindenkit szeretett, mindenkinek csak a jó vonásait akarta megörökíteni. Annak is, akiben csalódott.

Kardos G. György

1925-ben született Budapesten.

1944-ben a jugoszláviai bori munkatáborba hurcolták, ahonnan a partizánok szabadították ki. Ugyanebben az évben Palesztinába ment, ahol beállt a hadseregbe.

1951-ben visszatért Magyarországra és kőműves lett. 1955–1956 között a győri Kisfaludy Színház dramaturgja volt. 1956–1958 között a Magyar Rádióban dolgozott.

1958–1965 között és 1972–1974 között az Állami Bábszínház foglalkoztatta dramaturgként. Ebben a szakmában, továbbá konzultáló, szövegíró, darabszerkesztő munkatársként alkalomszerűen más társulatoknál is megfordult.

1990-ig mintegy másfél évtizedig, majd 1994-től az Élet és Irodalom, 1990-től pedig a Kurir munkatársa volt.

Kardos G. György 1997. november 22-én Budapesten hunyt el. 2000-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választotta. 2021-ben emléktáblát avattak egykori lakhelyének falán, a budapesti Irányi utca 8. szám alatt.

Az egyik kötetében Kardos G. felteszi a kérdést, hogy hol végződik az újságírás és hol kezdődik az irodalom, vetette fel Hegedűs Claudia, amire Kácsor azt mondta: szerencsés alkatnak mondja magát, mert a kettőt nem tudja elválasztani. A legnagyobb magyar írók a 20. század elején újságíróként is dolgoztak, interjúkat készítettek. Megjegyezte, Kardos G.-ben sem tudja elválasztani egymástól az írót és az újságírót, mert a tárcái, karcolatai és glosszái is remek írások. 

Kácsor Zsolt persze érti a dilemmát is: Több mint 30 éve írok tárcákat, az utóbbi hét évben, amióta a Népszabadság megszűnt, azóta megélhetésből írok tárcát. A Népszavának hetente kettőt, havonta pedig több más lapoknak is. Szóval nagyon jól tudom, hogy mennyire energiát vesz el egy novellától, amit három éve szeretnék elküldeni a Jelenkornak, de nem tudom megírni, mert a tárca olyan műfaj, amiben nem szabad hibázni. Rövid műfaj, és minden mondatnak feszesnek kell lennie, és az ember odakenheti rutinból, de senki nem akar hülyét csinálni magából, tehát jót kell írni. Ha pedig tárcaíró vagy, nem fér bele, hogy napokig írjál, és lehet, ezért nem született meg a bori regény. És az is lehet, hogy közben kibeszélte magából, de egy biztos: a tárcaírás nem tesz jót a nagy epikai műveknek.

(Borítókép: Spiró György a Kardos G. György-emlékesten 2022. november 22-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)



  • Hírek
  • Hírek