„Mihail Romanov apa, férj és az orosz hadsereg 31 éves katonája. Idén tavasszal betört egy Kijev melletti lakóházba, ahol megölte a házigazdát és megerőszakolta a feleségét. A vizsgálat szerint a bűntény órákig tartott, és mindeközben az áldozatok kisfia, aki feltehetően Romanov gyermekével egyidős, a szomszéd szobában zokogott.

Május végén nemi erőszak és gyilkosság vádjával eljárás indult Romanov ellen a távollétében. Ez volt az első ilyen per Ukrajnában, de az orosz atrocitások kivizsgálása még csak most kezdődik.

tekintet nélkül a korukra és nemükre” – kezdi Putyin háborúja a nők ellen című esszéjét Sofi Oksanen, a világhírű finn írónő, majd több kirívóan kegyetlen, az emberiség elleni bűncselekmény kategóriáját bőven kimerítő erőszakos szexuális támadást is megemlít, amelyeket orosz katonák követtek el Ukrajnában. Bár nem jelöli meg információi forrásait, az állításokat saját hitelességével támasztja alá.

Írásában, amely október végén jelent meg angolul az UpNorth Magazinban, az orosz katonák által elkövetett nemi erőszak okait és történelmi hátterét is vizsgálja. Kiinduló tételként megállapítja, hogy a Nyugaton gyakran felmerülő „egyáltalán miért tenne ilyet bárki is” kérdésre egyszerű a válasz:

Az orosz hadseregnek nincs professzionális harci készsége. Egy álló célpontot könnyű megtámadni: a nemi erőszakhoz nem kell sem lőszer, sem haditechnika. Az azonban, hogy egy katona ilyen atrocitásokra is képes, sokkal többről árulkodik. Az effajta cselekedetek mögött az erőszak teljes ökoszisztémája áll.

Az erőszak mindig ugyanúgy kezdődik

Cikkében ezután Jonathan Glover brit filozófus és történész Humanity című könyvére hivatkozik, amely szerint az erőszakos cselekmények feltételeit mindenhol ugyanazok a mechanizmusok szolgáltatják.

„Első lépésként mind a Szovjetunióban, mind a hitleri Németországban dehumanizálták a megsemmisítésre ítélteket: állatokhoz hasonlították őket. A narratíva fő célja a másik oldal dehumanizálása, bárki is legyen az – az ukránok vagy éppen a degenerált, zűrzavaros, erkölcsi összeomlás veszedelmes forrásaként ábrázolt Nyugat.”

Ezután megállapítja, hogy a fegyverként használt nemi erőszak annál gyakoribb, minél alacsonyabb – ha egyáltalán létezik – az agresszor hazájában a nemek közötti egyenlőség szintje. A fentiek alapján úgy látja, hogy a nemek közötti egyenlőség oroszországi hiánya és az orosz hadsereg ellen felmerülő ukrajnai bűncselekmények vádjai összefüggnek.

Írását azzal folytatja, hogy Oroszországban az elmúlt években súlyosan csorbultak a szexuális kisebbségek és a nők jogai.

„Putyin háborúja a nemek közti egyenlőség, a nők és a homoszexuálisok ellen lépésről lépésre súlyosbodott. 2012-ben népszerűsíteni kezdte az általa hagyományosnak minősített értékeket, és kormányát is emellett kötelezte el. 

Oksanen megemlíti, hogy amikor 2017-ben napvilágot láttak a Harvey Weinstein amerikai filmmágnás elleni súlyos vádak, az orosz közvélemény hősként tekintett rá, sőt szívélyesen invitálták oroszországi látogatásra.

„Híres orosz színésznők álltak ki Weinstein mellett az áldozatokat hibáztatva, miközben a filmiparban dolgozó nők a nyugatival ellentétes véleményüket hangoztatták. Miss Oroszország, Kszenia Alekszandrovna így fogalmazott: „Oroszországban ilyesmi elő nem fordulhatna Vlagyimir Putyin elnöknek köszönhetően.”

Mindez alapvetően az orosz nagyhatalmi érdekeket szolgálja – állítja Oksanen, azzal folytatva, hogy amikor 2017-ben Oroszországban drasztikusan csökkentették a családon belüli erőszakért kiszabható büntetést, „a Krím félsziget már három éve megszállás alatt állt – ami egyúttal az Ukrajna elleni orosz háború kezdetét is jelentette”.

Sztálin óta az orosz nők dolga a szülés

Az írónő felsorol néhány történelmi tényt, amelyek más utat is kijelölhettek volna az oroszok számára:

„Oroszországban működött az első olyan európai bíróság, amely büntethetővé tette a családon belüli erőszakot. 1845-ben az orosz büntető törvénykönyv is kriminalizálta a házastárs elleni erőszakot, két fokkal súlyosabb bűncselekménynek minősítve, mint az idegenek bántalmazását. A Szovjetunió a világon harmadikként adott a nőknek választójogot vagy például abortuszhoz való jogot, ami egykor igen progresszív dolog volt.”

Ennek a folyamatnak Sztálin vetett véget, mivel a nők családon kívüli pozícióban való térnyerése csökkentette volna a születések számát, holott a Szovjetuniónak hatalmas hadseregre volt szüksége, és az iparosítás, az erőltetett kollektivizálás is nagy létszámú munkaerőt igényelt.

„A kérdést Szálin azzal oldotta meg, hogy bejelentette: a Szovjetunióban minden állampolgár egyenlő. Ennélfogva a családi élettel, így a családon belüli erőszakkal kapcsolatos védelmező rendelkezéseket mint szükségtelen passzusokat törölték a büntetőjogból” – foglalja össze az írónő.

Oksanen írásában arra is rámutat, hogy ezen a téren a glasznoszty sem hozott javulást. Mihail Gorbacsovot idézi, aki 1987-ben, a peresztrojka évében a következőt nyilatkozta: „Gyermekeink és fiataljaink magatartási, erkölcsi, kulturális és termelékenységi problémái közül sokat részben a meggyengült családi kötelék és a családhoz való hanyag hozzáállás okoz. Ez annak az őszinte és politikailag motivált vágyunknak a paradox hatása, hogy a nőket minden tekintetben egyenlővé tennénk a férfiakkal. Ma, a peresztrojka idején már megpróbáljuk kezelni ezt a hibát.”

Putyin mindezeken túl azért is üldözi a nemek közti egyenlőségi mozgalmakat, mert meg akarja akadályozni, hogy a fiatalabb generációk és a nők hozzáférhessenek a hatalomhoz – állítja a finn írónő.

A nőgyűlöletet a központi kormányzat támogatására mozgósítják, ezért az ukrajnai háború generációk és nemi szerepek közötti háború is egyben.

Ráadásul mintha futótűzként terjedne Oroszország közvetlen szomszédságában a női politikai forradalom – folytatja Oksanen, és hosszú listát közöl a balti államok, Finnország és Ukrajna női politikusairól.

„Ezek a nők bebizonyították, hogy a politikai hatalomnak női arca is lehet. Oroszországban viszont más a helyzet, a Kreml nem engedheti, hogy az oroszok azt képzeljék, a hazájukban bármi ilyesmi lehetséges.”

Majd megemlíti, hogy Oroszországban Putyin és az ország többi befolyásos embere, oligarchája sem viszi magával a feleségét vagy a barátnőjét, ha a nyilvánosság elé lép, mert nem osztják meg a nőkkel a nyilvános teret. Ezzel szemben Ukrajnában már a 2013–2014-es tüntetések során megjelent a női aktivizmus, és mára az ukrán védelmi erők mintegy 25-30 százaléka nő.

„Meggyőződésem, hogy Ukrajna haderejéből válhat a nemek közötti egyenlőséget legjobban megvalósító hadsereg a világon. Nagyon sok ukrán nő vesz részt az ország védelmében, és már most rengeteg a női veterán. Több üvegplafont is sikerült áttörniük, magas rangú tisztek vannak közöttük, és ma már az ország számos egyéb területén is nemi kvóták vannak érvényben. Abban az évben, amikor Oroszország enyhítette a nők elleni erőszak büntetési tételét, Ukrajna kriminalizálta ugyanezt az erőszakot, és jelen pillanatban minden eddiginél több nőt vontak be az ország törvényhozásába. Érdemes itt megemlíteni a nemek közötti egyenlőség megvalósításának egyik legújabb lépését, az azonos neműek házasságának legalizálását is” – emeli ki Oksanen.

A szexuális erőszak ősrégi háborús fegyver

Ez a fegyver időtlen idők óta létezik, mert olcsó és hatékony. Jövő ideje van. A hatótávolságát nem kilométerekben, hanem generációkban mérhetjük. Évekre, évtizedekre traumatizálja az áldozatot és szeretteit. Traumatizálja a jelenlévőket is, a bűncselekmények szemtanúit. Szétzilálja a közösségeket és a családokat, szétválasztja a házastársakat, csökkenti a születési rátát. Megváltoztatja az áldozat identitását

– folytatja Sofi Oksanen, majd újabb történelmi tények bevonásával állítja párhuzamba a Szovjetuniót a putyini Oroszországgal:

„Észtország megszállása során a szovjetek egyik eszköze a szexuális erőszak volt.

Az orosz háború forgatókönyve pontosan ugyanaz, mint a szovjeté.”

Oroszország szándékait az orosz katonák beszélgetései is elárulják – sorolja tovább érveit, amelyeket egy félelmetes példával támaszt alá:

„Számtalan olyan bizonyító erejű telefonhívást sikerült lehallgatni, amelyben orosz katonák a feleségükkel, barátnőjükkel beszélnek az ukrán nők megerőszakolásáról. A Nyugaton legismertebb ilyen beszélgetés egy 27 éves orosz katona, Roman Bikovszkij és felesége, Olga Bikovszkaja között zajlott. A beszélgetés során a feleség nevetve biztatta férjét ukrán nők megerőszakolására. Megnyugtatta, hogy nincs azzal semmi gond, feltéve hogy a férje óvszert használ. A házaspárnak gyermeke is van. Bikovszkij felesége és fia az oroszok által megszállt Krímben él.

Olga Bikovszkaja a lehallgatott telefonbeszélgetésekben nem bátorít népirtásra, a szavai mégis háborús bűntettre buzdítanak. A házaspár Putyin uralma alatt nőtt fel, sosem tapasztalták meg a Putyin nélküli világot” – vonja le következtetését az írónő, majd komor összegzéssel fejezi be cikkét:

„Az orosz katonák azt tesznek Ukrajnában, amit csak akarnak, mert meg vannak győződve arról, hogy tetteik büntetlenül maradnak. Azt hiszik, hogy majd szabadon hazatérhetnek, hiszen oroszok. Ezen elképzeléseik megkérdőjelezése nők és gyermekek generációinak jövőjét fogja meghatározni az egész világon.”

A szerző nemzetközi hírű kortárs finn író. A Sofi Oksanen-idézeteket Nagy Márta fordításában közöljük.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Ulf Andersen / Getty Images)