Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKijött az Indiana Jones 5 előzetese
2023. június 30-án mutatják be az Indiana Jones ötödik részét, melynek előzetesében Harrison Ford ismét eljátssza a halált megvető tudós szerepét, és időnként digitálisan visszafiatalítva úgy jelenik meg, mint fénykorában.
A filmsorozat ötödik része az 1960-as években játszódik, az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti űrverseny csúcspontján. Az előzetes nyitójelenetében Jones autók között ugrál, és motorozás közben pisztollyal lövöldöz.
„Nem hiszek a varázslatban, de életemben néhányszor láttam olyat, amit nem tudok megmagyarázni” – meséli Indiana Jones, miután találkozott a Mads Mikkelsen és Antonio Banderas által alakított gonosztevőkkel. A Fleabagből ismert Phoebe Waller-Bridge is feltűnik a keresztlányaként, Helenaként. Indy most is a nácikkal küzd meg, de ezúttal 1969-ben, New Yorkban, és ebben lesz segítségére keresztlánya.
Az írói és rendezői szerepet – amelyet korábban George Lucas és Steven Spielberg töltött be – James Mangold vette át. Steven Spielberg irányította a négy korábbi részt, most viszont Spielberg és Lucas egyaránt gyártásvezetőként vesz részt a filmben – írja a The Guardian.
John Williams, aki Az elveszett frigyláda fosztogatói óta minden Indiana Jones-film zenéjét szerezte, visszatér zeneszerzőként.
A 80 éves Harrison Ford azt nyilatkozta, hogy A végzet tárcsája lesz az utolsó Indiana Jones-filmje.
Igazán emberi történetet kell elmesélnünk, valamint olyan filmet, amelytől eldobod az agyad
– mondta egy szeptemberi Disney-kongresszuson. A film várhatóan 2023. június 30-án érkezik a mozikba.