Átalakították a Megyeri hidat

2022.12.23. 21:27
A Magyar Közút figyelmeztette a közlekedőket.

A Magyar Közút immár második alkalommal alakította át karácsonyfává az M0-s autóúton található Megyeri hidat az ünnepi szezon alatt – áll a szervezet közleményében.

Azt írják, hogy a tavalyi év sikere után rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, így nem volt kérdés, hogy idén is ezzel az egyedülálló látványossággal készülnek a karácsonyra. Energiatakarékossági okokból idén csak az alap díszvilágítását felhasználva váltott zöld színre a híd, de cserébe ezúttal mind a két pilont átszínezik két hétvégén át.

A 35 emelet magas Megyeri híd pilonjai első körben 2022. december 23–26. között, vagyis péntek, szombat, vasárnap és hétfő este váltanak zöld színre. Sőt, az első három napon mindkét pilon mindkét oldalára karácsonyi csúcsdíszt is kivetítenek a szakemberek

Zöld színű híd

A második hétvégén pedig december 30-tól egészen az új év első napjáig, vagyis január 1-jéig lesz zöld színű a híd. A kijelölt napokon napnyugtától másnap hajnalig, azaz a már megszokott alap díszvilágítás ideje alatt bárki megcsodálhatja majd az ország legnagyobb karácsonyfáit.

A közútkezelő munkatársai arra is felhívják a figyelmet, hogy

aki nem csupán a Megyeri hídon áthaladva szeretné szemügyre venni az ünnepi díszvilágítást, semmiképpen se álljon meg a leállósávban, mivel azt kizárólag műszaki hiba esetén lehet használni

Hangsúlyozzák, az autósok az érintett napokon óvatosan, a követési távolságot betartva, a többi közlekedőre figyelve haladjanak át a hídon, ezt a pályán található digitális kijelzőkön is külön jelzik majd.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

tegnap, 18:31

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.

tegnap, 18:35