Beck Zoli és Bereményi Géza is Cseh Tamásra fog emlékezni

DSOKI20190621219
2023.01.11. 17:55
A Vecsei H. Miklós, Szabó Balázs és Ratkóczi Huba által életre hívott estet a Magyar Zene Házában mutatják be január 22-én, a zenész születésnapján, a magyar kultúra napján.

A Zsámbéki Nyári Színház közleménye szerint az előadásban Cseh Tamás és Bereményi Géza 15 dala lesz hallható, és megelevenedik a gitáros-énekes élete is Bérczes László Cseh Tamással közös beszélgetőkönyve nyomán. A nagyjából 100 perces műsor nyílt próbáját Zsámbékon tartják január 20-án.

A január 22-i bemutatón a Magyar Zene Házában Beck Zoli és Bereményi Géza is az est vendégei lesznek.

Mint hozzáteszik: az előadás a Várkert Bazárban is látható lesz február 27-én, a későbbiekben pedig szerepel majd a zsámbéki színház nyári műsorán. 

Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni Bereményi Géza szövegeire. Másik Jánossal készített első lemeze 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel. A 2009-ben elhunyt zenész életében több mint ezerkétszáz dalt írt. Az éneklés mellett több filmben is szerepelt, 2001-ben portréfilm is készült róla, Fonyó Gergely rendezésében.

Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével, 1998-ban Pro Urbe Budapest Díjjal ismerték el. 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki műfajteremtő előadóművészi teljesítményéért.