Tartalmas, de nem túl izgalmas az új Petőfi-kiállítás

A Károlyi-palota felújított tereiben megrendezett kiállítás az életrajz helyett a költő szövegeire fókuszál, a verssorokra épít, vagyis kilép a hagyományos Petőfi-értelmezésekből, a beharangozót idézve „a jól körülírható, az életmű ma is könnyen értelmezhető problémakörein keresztül vezeti végig a látogatót”. 

Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója január 13-án, a kiállítás sajtótájékoztatóján elmondta, bruttó 150 millió forint keretösszegből állították össze a tárlatot, a teljes fejlesztés, vagyis a közönség- és kiállítóterek, valamint a Károlyi-kert felújítása pedig 2 milliárd forintba került. Ehhez a magyar kormány – a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül – 1,8 milliárddal járult hozzá, a hiányzó összeget az intézményi költségvetésből pótolták. 

Kalla Zsuzsa, a PIM gyűjteményi főigazgató-helyettese hangsúlyozta,

A múzeum történetében először láthatók egy állandó kiállítás keretén belül a költő eredeti kéziratai – az érzékeny műtárgyakat legfeljebb három hónapig lehet kiállítani, így megfelelő környezeti viszonyok, valamint a kéziratok folyamatos cseréje szükséges majd. 

Mindannyiunk ismeretlen ismerőse 

A Petőfi-kultusz már a költő életében elindult: kortárs irodalomban soha senki ilyen mélységben és lendülettel nem mozgatta meg az irodalmi élet állóvizét – emelte ki Vaderna Gábor, a kiállítás irodalomtörténész-kurátora, hozzátéve, hogy Petőfi eltűnése után nemhogy alábbhagyott volna a kultusza, de a magyar nemzeti kultúra egyik legfontosabb elemévé vált. 

A kiállítás körbejárása és befogadása napokat vehetne igénybe, hiszen a többtucatnyi irat, műtárgy, azok ismertetői, a versek, az idézetek és képek mennyisége először sokkolja a befogadót. Ezt persze a kurátorok is hangsúlyozták, a kiállítást többször is érdemes meglátogatni, hogy az ember teljes mélységében megértse, átélje és magáévá tegye azt a tudásanyagot, amihez a tárlaton juthat. 

Vitathatatlan, hogy jelentős értéket képvisel ez a tárlat, ugyanakkor első ránézésre nem sokban tér el egy hagyományos művészeti-történeti kiállítástól: régi műtárgyakat mutat be, de modern látványvilágú, virtuális elemekkel tarkított, közönséget aktívan bevonó tárlatról aligha beszélhetünk, ezekből az elemekből jóval kevesebb látható, mint a beharangozó után várnánk. 

A tárlat az alábbi témák köré csoportosul:

Kötelék: A nyilvánosság előtt botrányhősként aposztrofált Petőfi szoros kapcsolatokat ápolt, ami az ebben a teremben kiállított relikviákból is kiderül. A költő Bem József mellképét osztogatta lelkesítésképp a tábornok csapatai között, de emellett Vörösmarty Mihály sakk-készletét is kiállították, csakúgy, mint Jókai hálósapkáját vagy Szendrey Júlia öltözékeit. Barátság, bajtársiasság, meghittség, szerelem hullámzott Petőfi társas kapcsolataiban és a teremben is.

Róna: A magyar képzőművészet örök érvényű toposza, a szabadság végtelensége és a haza versekben megformálódó tája. Egyik legismertebb alkotója kétségkívül maga Petőfi, aki a tájat nem is „ábrázolta”, sokkal inkább „lelki szemeivel látta”. A természet megélése a költő számvetése is önmagával, ami a Tisza című versben csúcsosodik ki. A romantikus tájat persze festményeken keresztül is bemutatja a tárlat.

Otthon: A bensőségek világa. Amikor Petőfi hazatér, a falusi, a mezővárosi otthon melegsége várja. Amikor Petőfi családot alapít, biedermeier városi környezetbe költözik. A magyar főváros éppen létrejövő kifinomult kultúráját és a vidék provinciálisból, elmaradottból polgárivá váló, átalakuló közegét Petőfi néha szembeállítja, alakja hol az egyikben, hol a másikban tűnik fel. 

Rémek: Petőfi életművében az egyén szabadságát, a politikai cselekvést, a polgári idillt rendszeresen járják át ismeretlen, földöntúli erők. A költő az önkifejezés mellett a meghökkentő újszerűség lehetőségét látja a titokzatos, a misztikus vonzásában. Az embert vonzzák és fenyegetik a titokzatos erők, a rémek, kísértetek, démonok, a borzongás, a temető, a halál.

Áldozat: Petőfi áldozatot vállal. Járja az országot, ontja a verseket, számára nem kérdés, hogy a közösségért való áldozat nemcsak teher, hanem kötelesség is. Petőfi közéleti, művészi, magánéleti, pályaválasztását illető vívódásai végigveszik a cselekvési lehetőségeket és azok személyes, gyakorlati következményeit.

Erő: Amikor végül eljött a cselekvés ideje, Petőfi képes volt tettekre váltani elveit. A márciusi forradalomban erőt mutatott. A pillanatnyi eufória után azonban hamar jött a kiábrándulás. A forradalmi események nyomán nemcsak a vágyott polgári világ kezdett megvalósulni, de az erőszak is elkerülhetetlennek látszott. Petőfi hol tehetetlenség miatt kiábrándult alkotó, hol erőszakot követelő radikális népfi. Tragikusan rövid élete végén kényszerűen nézett szembe a megbillenő világ apokaliptikus következményeivel.

Műremekek tárháza

A különböző súlyú témák egyenrangúsága – a mai irodalomtörténeti összefoglalókhoz hasonlóan – szándékosan közvetíti a töredezettség, fragmentáltság élményét. Petőfi tudatában volt annak, hogy közönsége érzékeli ezt az ellentmondást. Sokszínűségét bátran vállalta, valószínűleg nézetei széttartóságával is többé-kevésbé tisztában volt.

A tárlat a költő »tabudöntögető« gesztusait, melyek korának közvéleményét megbotránkoztatták, mai kontextusban értelmezi újra. A fergeteges szövegű paródiák, az (ön)ironikus próza és az eleve játékosnak szánt versszövegek gyűjteménye a Petőfi-életmű eddig kevésbé feltűnő humorát mutatja be – olvasható a kiállítás ismertetőjében. 

A tárlaton számos, közgyűjteményből származó anyaggal találkozhat a nagyérdemű: az eddig a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Kiscelli Múzeum, a Fővárosi Képtár, az egri Dobó István Vármúzeum és más intézmények raktáraiban rejtőzött műkincsek szakszerű restaurálás után kerültek át a Petőfi Irodalmi Múzeumba.

(Borítókép: Németh Kata / Index)