Korábban beszámoltunk róla, hogy Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő újra Budapesten játszik, a Játékszínben lép színpadra. 2020 márciusában vizsgálatot indított a főváros a Vígszínház helyzete miatt, amelynek akkor épp Eszenyi volt az igazgatója.
A színház igazgatói posztjára kiírt pályázat lezárása előtt nem sokkal robbant ki a botrány, amikor több egykori társulati tag számolt be nyílt levélben az őket Eszenyi Enikő részéről érő verbális erőszakról. Emellett kiderült, hogy az agresszív vezetői kommunikáció vezetett ahhoz több esetben is, hogy felbontsák a szerződésüket a Vígszínházzal.
Az Eszenyi Enikő vezetési módszereit ért kritikák után kivizsgálnák, miként biztosítják a Vígszínházban a munkavállalók alapvető jogait, védik emberi méltóságukat és szakmai integritásukat.
2021 februárjában ugyan visszatért a színész-rendező Csengerre, valamint Kecskemétre is, azonban a botrány óta nem vállalt semmiféle szerepet Budapesten színházi darabokban – egészen mostanáig. Jelenleg a Csodálatos vagy, Júlia! című darabban játszik.
Azonban, mint kiderült, a magyar sajtónak soha nem lesz hajlandó nyilatkozni, vagyis ezzel utasíthatta el a Best Magazin megkeresését a HVG szerint. Korábban egy Facebook-oldalára feltöltött videóban azt állította:
Tudjátok, hogy régen nem adtam interjút, és tudjátok, bármit írnak, azt nem én mondtam
– közölte a lap.
Januárban Halász Judit Kossuth-díjas színész elmondta az Eszenyi-korszakról, hogy „nagyon rossz érzéssel töltötte el, fájdalmas néhány év volt. Egy kitűnő színésznőről beszélünk, aki nagyon sok nagyszerű dolgot csinált, és remélem, hogy fog is csinálni, de én nem szeretnék vele egy színházba kerülni többé.”
(Borítókép: Eszenyi Enikő 2017. szeptember 28-án. Fotó: Mohai Balázs / MTI)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!