A folytatás egy évvel az eredeti történet után játszódik, és akárcsak az eredeti könyv, ez is fontos üzenetet ad át az olvasóknak arról, hogy mit is jelent valójában az ünnep.
A második könyv a How the Grinch Lost Christmas! (Hogyan veszítette el a Grincs a karácsonyt) dr. Seuss – eredeti nevén Theodor Geisel – egy nemrég felfedezett kéziratán alapul, és a szerző életművét jól ismerő Alastair Heim író és Aristides Ruiz illusztrátor dolgozik rajta.
Alice Jonaitis, a Random House Gyermekkönyvkiadó vezérigazgatója szerint a szerző rajongóit mindig is foglalkoztatta, hogy mi történt Grinccsel a későbbiekben.
A folytatás szeptember 5-én jelenik meg.
A Grincs (amely korábban Hogyan lopta el a Görcs a karácsonyt címmel is megjelent magyarul) csaknem tízmillió példányban kelt el Észak-Amerikában, de akárcsak a szerző többi művét, ezt is számos nyelvre lefordították. 1966-ban rajzfilm született belőle, 2000-ben Jim Carrey főszereplésével játékfilm, 2018-ban pedig számítógépes animációval készült produkció, amelyben Grincset Benedict Cumberbatch szinkronizálta.
Mit várhatunk a folytatásban?
Az eredeti mesében a Grincs megpróbálja tönkretenni Kikfalva lakóinak karácsonyát azzal, hogy az éjszaka közepén ellopja az ajándékokat és az ünnep kellékeit. De amikor Kikfalva népe karácsony reggelén mégis összegyűlik, és együtt énekel, a Grincs rájön, hogy a karácsony nem az ajándékokról és a finomságokról szól, hanem az együtt ünneplés öröméről.
A folytatásban a Grincs azzal akarja bizonyítani, hogy mennyire szereti az ünnepet, hogy ő akarja állítani a valaha látott leglátványosabb karácsonyfát, hogy ő nyerje Kikfalva karácsonyi díját. Amikor a terve kudarcot vall, megint a morcos Grinccsé válik, és egészen addig duzzog, amíg Cindy-Lou, a barátja nem emlékezteti arra, hogy a karácsony nem a győzelemről szól.