Férfiakat megszégyenítő kiállással írt és bírt Nemes Nagy Ágnes

A tárgyias líra megújítójaként fémjelzett Nemes Nagy Ágnes költeményeiben háttérbe szorítja a személyességet, ugyanakkor előtérbe kerül a hétköznapi dolgok és tapasztalatok objektív, félreérthetetlen megközelítése: versei tömör, mégis tűpontos szó- és nyelvhasználattal írt, néhány sorba sűrített univerzális igazságok.

Súlyos versekben taglalja a második világháború és a hatalom borzalmait, de férfias attitűdje ellenére a női létet taglaló költeményei is jelentős részét teszik ki a kánonnak. Műveiből süt, hogy Nemes Nagy nem költőnőként, hanem költőként hivatkozott magára, a férfiak uralta magyar poétikai univerzum (el)ismert tagja szeretett volna lenni nemtől függetlenül. Az Újhold folyóiratot megalapító Lengyel Balázs feleségeként is nehezített pályán mozgott, maszkulin megfogalmazása és hangzásvilága azonban kiemelte őt férfi pályatársai közül. 

Különös megközelítés

A PIM új kiállítása az életmű mentén haladva Nemes Nagy „tájképeit” veszi sorra:

A költő látásmódja, a környezetre irányuló fokozott koncentrációja nemcsak a huszadik század második felének irodalmára gyakorolt nagy hatást, hanem a kortárs magyar lírára is. A vers forrásaként szolgáló „névtelen érzelem” nem a költőhöz tartozik, és nem is a külvilághoz, hanem e kettő viszonylatában jön létre, a látvány megnevezésének gyakorlatában.  

„Verseinek beszélője a megismerés igényével fordul a táj és annak részletei felé, amelynek érzékelésében és értelmezésében a figyelem tudatos használata és a látott tárgy nyelvi megragadása önismereti belátásokkal is szolgál” – olvasható a kiállítás beharangozójában.

Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója február 24-én, a kiállítás megnyitóján Nemes Nagy Ágnest párhuzamba állította Polcz Alaine-nel, akinek az életéről a szomszédos teremben szintén a napokban nyílt kiállítás. 

Két olyan női alkotó előtt tisztelgünk, akik megélték – és nőként élték meg – a háború értelmetlen, pontosabban értelmen túli borzalmait, és még ezek után is meglátták a szépet és jót

– fogalmazott, majd kiemelte, hogy a huszadik század eme szakaszában már rég kevés a rilkei útmutatás, miszerint az ember maga változtassa meg az életét. Nemes Nagy Ágnes szerint ennél már többre volt szükség: művészetében lebontotta a heideggeri eszméket, és az emberiesség feltámasztására ösztönzött. 

„Az érzékeltetés és az érzékelés öröme nélkül nincs költészet, az ember pedig akkor támad fel, amikor az érzékelést újra megtalálja” – hangsúlyozta Demeter Szilárd az életműre hivatkozva.

Kis terem, nagy hatás

A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításai nem a méretükről híresek, ez a Nemes Nagy-tárlat esetében sincs másképp: tulajdonképpen egyetlen teremben kap helyet az életműtöredék. Megannyi fennmaradt fényképről mosolyog vissza a szőke írónő; persze a kor szellemében csak fekete-fehér fotókat láthatunk a falakon, a hajszínt elég elképzelni. Nemes Nagy Ágnes arcai így is kibontakoznak ezeken a felvételeken: látjuk a szende tekintetű kislányt, a szerető feleséget, az írónőt, a szerkesztőt. 

Relikviák, személyes dokumentumok, brosúrák, igazolványok és emléktárgyak is megjelennek a kiállításon. A tematikához kapcsolódva Nemes Nagy Ágnes néhány grafikáját, krétarajzát is kiállították: fenyvesek, dimbes-dombos tájképek bizonyítják, hogy a költő képzőművésznek sem volt utolsó. A grafikák minden bizonnyal a verseket ihlető tájképek vizuális emlékei.

A legnagyobb hangsúly természetesen a versek kapják. A falakon eredeti kéziratok, nyomtatott idézetek és verssorok, teleírt füzetek, kopottas, ám felbecsülhetetlen értékű kötetek váltogatják egymást. Köztük a költő első kötete, az 1946-ban megjelent Kettős világban, amely a feszültséggel telített köztes állapotot és létszemléletet hordozza magában. 

Lírájának jelentős részében a szemlélet tárgya tájként tűnik fel, amelynek látványát rendkívül pontos és érzékletes képek teremtik meg az olvasóban. Napforduló című kötetét például a Fák nyitja meg: a vers címében megnevezett élőlényekre vonatkozó, többszörösen megismételt „tanulni kell” kijelentés a dolgok lényegének megragadására, megértésére és kimondására irányuló alapvető költői törekvést sűríti magában.

A költő az Újhold folyóirat megszűnését követően egészen második, Szárazvillám című kötete megjelenéséig nem publikálhatott: a rákényszerített hallgatás állapota, valamint az 1950-es évek diktatórikus közegének hangulata az 1957-es kiadványon is érzékelhető. 

Eredeti példányban szerepel többek között a Múzeumi séta, az Amerikai állomás és az Egy pályaudvar átalakítása is. Utóbbi versen már érzékelhető a költő megváltozott szemlélete és nyelvhasználata. A költeményről sok érdekességet megtudhatnak az érdeklődők a kiállításon, például:

A gyűjteményes kötetében publikált Egy pályaudvar átalakítása ciklusban a műnemek között az álló prózavers műfaja válik dominánssá, amely lehetőséget teremt a szövegek többszólamúvá válására. A versbeszélők a világ teljességének megragadása helyett apróbb, banális jelenségeket azonosítanak környezetükben, amelynek átlátása már nem magától értetődő. A stabil nézőpont kimozdul, a tér részeivé váló és abban mozgó beszélők számára a látás, a tudás és az emlékezés bizonyossága is megkérdőjeleződik.

A városi környezet (elsősorban Krisztinaváros), az építés és a pusztulás közötti állapotban, az idő által megmunkált helyszínekben a személyes életút, a történelem és a földtörténeti korok távlatai sejlenek fel. 

„A szövegek az idő rétegeinek térbeli összekapcsolásával, valamint az urbánus táj és az abban felbukkanó vagy azt lassan visszahódító élővilág kapcsolatának megmutatásával vetnek számot a személyes és az egyetemes létezés egymáshoz fűződő viszonyával.”

A kiállítás mind látványvilágban, mind méretben szerény, ugyanakkor tagadhatatlanul óriási jelentőséggel bír – kivált, hogy tavaly volt a centenárium, Nemes Nagy Ágnes neve pedig ismét felmerült a köztudatban.

Az október 1-jéig látogatható kiállítás kurátora Kenderesy Anna, művészettörténésze Osztroluczky Sarolta, a látványterv Kemény Gyula munkája, míg a grafikai arculat és tipográfia Bogdándy Gáborhoz köthető.

(Borítókép: Németh Kata / Index)