Egyszer csak életre kelt, és megszólította

DSC1245
2023.03.06. 18:44
Izsó Zita költő és testvére, Izsó Nóra dalszerző-énekes voltak a VerShaker című YouTube-csatorna legutóbbi vendégei. Zoltán Áron színész műsorában Izsó Zita negyedik, Bekerített erdő című verseskötetét mutatták be, amely 2022-ben a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg.

A kötetbemutatón egyebek mellett kiderült, hogy Izsó Zita és testvére, Nóra sokadik alkalommal jegyeznek közös művet, egyebek mellett színdarabot is. Gyerekkorukban sok időt töltöttek együtt. Innen ered, hogy jól tudnak együttműködni, egymás gondolatait továbbgondolni.

Zoltán Áron elmondta, rá a költőnő A tengernek háttal című verse gyakorolta a legnagyobb hatást. Amikor olvasta, egyszer csak azt érezte, hogy a kötet egyes szám második személyben beszél hozzá. „Életre kelt, és megszólított” – fogalmazott.

Izsó Zita azt mondta, verseiben mindenkit és senkit sem szólít meg. Gyakran ír olyan verseket, amelyek nem vele történtek meg, de valamilyen módon kapcsolódni tud. Arra is volt példa, hogy férfi álnéven írt verseket. A kitalált szerzőt Karádi Mártonnak nevezte el. A műveket szépirodalmi folyóiratok is közölték, például az Élet és Irodalom és a Holmi (1989 és 2014 között létezett – a szerk.).

Vannak olyan nyelvek, mint a latin vagy a cseh, amelyben fontos, hogy nő vagy férfi mondja. A magyarban ez nincs így. És amikor a fordítók megkérdezik, van, hogy én sem tudom megmondani, hogy férfi vagy nő beszél

– fogalmazott Izsó Zita.

Mindegyik vers önálló univerzum

Zoltán Áron, a Vígszínház színművésze volt korábban az arútluK podcast vendége. Akkor többek között az általa elindított VerShaker YouTube-csatornáról kérdeztük: mitől nem lesz modoros egy költemény előadása, mit adnak nekünk a versek?

Kapcsolódó
Először nevetünk, aztán elkezdünk borzongani

Először nevetünk, aztán elkezdünk borzongani

A takarékoskodás jegyében éjfélkor el kell hagyni a Vígszínház épületét.

Elmesélte, hogy a versmondás nagy felvirágzása az 1960-as, 70-es évek tájékára tehető. A témában legutóbb Gáti József írt tankönyvet, azelőtt Ascher Oszkár, őelőtte pedig Ódry Árpád tette ezt, de a versmondás stílusa sokat változott az idők folyamán.

„Amit Ódry csinált, az ma sok szempontból inkább vicces, mint komolyan vehető, de ha meghallgatjuk Ady Endre Sírni, sírni, sírni című versét az ő előadásában, akkor először nevetünk, aztán elkezdünk borzongani.” Megjegyezte, hogy Gáti tanítványa Hegedűs D. Géza volt, aki pedig az ő mestere.

Hegedűs D. Gézától kaptam meg azt, ami az elmúlt évszázadokban érlelődött a magyar előadó-művészet versmondás kategóriájában.

Minden vers más, mindegyik önálló univerzum, nincs általános képlet, fogalmazott. Hozzátette: minden művel el kell tölteni bizonyos időt. Amíg az egyikkel éveket, addig a másikkal napokat vagy órákat, és a belefektetett idő után a vers szépen megnyílik a versmondó számára.

(Borítókép: Izsó Zita. Fotó: Kaszás Tamás / Dívány)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

16 perce

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Összetörte az apja szívét, mert nem akart koncertzongorista lenni

Összetörte az apja szívét, mert nem akart koncertzongorista lenni

A szívedre hallgass, ne az apádra!

12 perce

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

4 órája

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

10 órája

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Címlapon
A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés

A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés

Több régióban is rendkívüli állapotot hirdettek.

1 órája

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

4 órája

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03