Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEgyedi Petőfi-lapszám a Fedél Nélküliektől
További Kultúr cikkek
A Menhely Alapítvány és a Petőfi Kulturális Ügynökség közös sajtóeseményen mutatta be a Petőfi Fedél Nélkül című tematikus lapszámot. Az eseményen részt vett Kepe Róbert, a Fedél Nélkül felelős szerkesztője, aki a lap 746. számáról elmondta: a Petőfi Fedél Nélkül egyedi borítót kapott, a poszterré kihajtható alkotás Futaki Attila festménye.
A Petőfi-lapszám nagy lehetőséget teremt, hogy a hajléktalanság szélesebb körben beszédtéma legyen – mondta Kepe Róbert felelős szerkesztő az Indexnek. Reméli, hogy a különkiadás által sok új olvasóhoz elér az újság. A következő két-három hétben a terjesztőknek jó lehetőség, hogy az utcán extra bevételhez jussanak.
A Fedél Nélkül újságnak volt némi törlesztenivalója Petőfivel szemben. A legnehezebb időkben, a kétezres évek elején ugyanis az ő verseivel töltöttük meg a lapot
– mondta Kepe Róbert az Indexnek.
A felelős szerkesztő úgy véli, a költőóriás munkássága és a lap élete között van némi párhuzam.
Ha nem is tudunk olyan karrierlehetőséget biztosítani szerzőinknek, mint Petőfié volt, aki legalulról hatalmas magasságokba tudott jutni, de rendkívül nagy tehetségű embereket találtunk, kiemelem Leé József személyét, több szempontból is mutat párhuzamokat, többek közt ő is tíz évig alkotott – azért is dolgozunk, hogy az ő verseit is mindenki megismerhesse
– fogalmazott.
Ő az út önmagunk és a jövendő felé
A közreműködők számos példányt dedikáltak is, így az árusoknál minden tizedik lap szignózott. A budapesti értékesítés mellett március 15-én több más településen, így Debrecenben és Pécsett is hozzá lehet majd jutni a laphoz. Pap László, a lap egyik értékesítője a szívének legkedvesebb Fedél Nélkül-történetét osztotta meg a hallgatósággal – azt, hogy mennyi figyelmet és törődést kapott egy pártól, ami a szeretethiányos gyerekkora miatt különösen nagy hatással volt rá.
Pap Petőfi Nemzeti dalával zárta mondandóját, hozzátéve, hogy ő a szabadságot választotta 26 évesen. Mint mondta, nagyon várja már, hogyan fogadják majd a lapot a vásárlók Budapesten, Debrecenben, Pécsett és más településeken.
Juhász Anna irodalmár saját Petőfi-képének alakulásáról mesélt. Nagy hatással volt rá édesapja, Juhász Ferenc, aki Petőfi életművéről ezt írta:
Neki minden sora fontos, egész élete tündökletes. Petőfi: a nemzeti önismeret alapja, de ő egyben a magunk-megismerésének és a magunk-megtisztulásának alapja is. Nincs nála tisztább költő és nagyobb-hitű ember. (...) Petőfi: a forradalom és az ifjúság, az emberiség legszebb álma. Aki az ő verseit veszi a kezébe, sohase felejtse: ő az út önmagunk és a jövendő felé.
Balogh Ákos Gergely, a Petőfi Kulturális Ügynökség tartalom- és üzletfejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy a Tilos Rádió mellett a Fedél Nélkül a rendszerváltoztatás körül induló médiamárkák legkarakteresebb sikertörténete, sajátos üzleti modelljének köszönhetően pedig mára a hagyományos lapterjesztéssel vetekedő lapárusító hálózattal bír.
Balogh szerint a lapszám az életünk sokszor kezelhetetlennek tűnő magasságairól és mélységeiről szól, amire Petőfi sorsa látványos példákkal szolgál. A költő ráadásul az egész Kárpát-medencét, a magyar nemzet minden rétegét összeköti a jelenlétével. Balogh abban bízik, hogy a Petőfi Fedél Nélkül lapszám egy „nyomtatott ellenforradalom és szabadságharc” nyitánya lehet.
A lapszám megszületéséhez többek között Berkes Csilla, Futaki Attila, Juhász Anna, Mezey Katalin, Nyáry Krisztián, Nyulász Péter, Ókovács Szilveszter, Oláh Ibolya, Papp Attila Zsolt, Seres Gerda, Skrabski Fruzsina, Szálinger Balázs, Tóth Máté, Verebics Ágnes és Zoltán Áron járult hozzá munkájával.
(Borítókép: Nagy Tamás / Index)