Molnár Áron színész nemrégiben egy Facebook-posztban tisztázta a Hadik-helyzetet, avagy mit keres a noÁr alapítója egy állami filmben? Mint fogalmazott: „A Hadik egy adófizetői forintokból készült film. A te és az én befizetett adómból készült el. A befizetett adó nem a kormány pénze. Nem kegyet gyakorol az állam, hanem a kötelességét végzi, amikor elkülönít a kultúrára adófizetői forintot”.
Akkor én lepaktáltam a kormánnyal azzal, hogy a Hadikban játszom?
– tette fel a kérdést.
A színész hozzátette: „akkor kötnék kompromisszumot, ha egy állami film forgatása alatt, után vagy közben befognám a számat. Egy magyar filmben ugyanúgy szerepelnie kell ellenzéki, mint nem ellenzéki színésznek, mert nem a pártpolitikai hovatartozás kell döntsön erről, hanem a szorgalom, az alázat és a tehetség”.
Molnár Áron azzal folytatta, hogy „a színész munkájához hozzátartozik a NER kulturális einstandja óta az is, hogy felkészül egy castingra. Az Elk*rtuk ékes példája ennek. Ha valaki úgy vett benne részt, hogy ideológiailag egyetért a kormánnyal, és vállalja a propaganda és a film hazugságait, az egy döntés. De azzal takarózni, hogy csak egy színész vagyok, aki eljátszik egy szerepet, ebben a rendszerben ez köpönyegforgatás. Ezért szereztem meg a Hadik forgatókönyvét már a casting előtt”.
Tudnom kellett, hogy ez is csak a NER propagandát tolja-e. Mert ha igen, akkor nem veszek részt benne. Az első forgatókönyv-változatát baromi izgalmasnak tartottam. A sztori elmeséli a történelmünk legnagyobb huszárcsínyét, a figurája pedig egy valódi kihívás volt.
A színész ezután azt taglalta posztjában, hogy miként került a filmbe. Mint mondta, Stephen Hawkingot egyszer arról kérdezték, hogy hogyan jött létre az emberiség, mire a tudós azt a választ adta, hogy véletlenül. Ő is így került bele a filmbe.
Annyira nagy a kapkodás, a fejetlenség a regnáló kormányban, hogy egyszerűen nem ment át nekik, hogy ki az a Molnár Áron. Hoppál Péter, volt kulturális államtitkár nyilvános kijelentése óta tudjuk, hogy ennek a rendszernek csak noÁr vagyok, aki utcai anarchistákat támogat
– fogalmazott, majd hozzátette: „A casting jól sikerült, viszont a producer fontos fontos kikötése az volt, hogy meg kell tanuljunk lovagolni. Látva a valódi lovasokat, soha nem fogom azt mondani, hogy megtanultam lovagolni, inkább csak rajta tudok maradni. Előtte ugyanis soha nem ültem lovon, de 5 nap alatt megtanultam berakni vágtába a lovat, így a lovas casting is sikerült, majd megállás nélkül készültem a filmre 3 hónapot”.
A színész azzal folytatta, hogy: „A Hadik olvasópróbája előtt csináltam a Nemzeti Színház igazgatójának az első videómat, amiben arra reagáltam, hogy úgy véleményezi a színészetemet, hogy semmiben nem látott”.
Miután kiderült, hogy »aha... ez az a Molnár Áron...«, bármennyire is akarták, a kormány egyik tagja sem tudott kivetetni a filmből, hiszen akkorra már aláírt szerződésem volt.
„Történelmi filmekre pártpolitikától függetlenül szükség van. Hiszen hihetetlenül gazdag a történelmünk” – állítja a színész. De megjegyzi, hogy a kokárda, a magyar zászló, egy történelmi film nem a regnáló kormány privilégiuma, pártpolitikától függetlenül kell hogy erősödjön a nemzeti öntudatunk.
Az én kérdésem az, hogy miért nem kapnak lehetőséget azok a filmalkotók, akik nemzetközileg is elismert rendezők? Mundruczó Kornél, Enyedi Ildikó, Reisz Gábor, Hajdu Szabolcs, Pálfi György vagy Herendi Gábor?
„A kultúra nemzeti alap. A művészet pedig mindig legyőzi a félelemre és vakhűségre épülő rendszert. Csak idő kérdése, hogy ez mikor történik meg” – írta, majd végül hozzátette: reméli, hogy posztjával tisztázta a kérdéseket és az anomáliákat a követői felé.
A Hadikról az Index kritikát is írt. Mint szerzőnk fogalmaz: „A mese időnkívüliségét erősíti a Molnár Áron által meghatározott huszár karaktere is. A több területen is aktív színész kétségkívül jókötésű és atletikus férfi. Úgy pattan fel egy lendülettel lova hátára, ahogy utoljára Gojko Miticstől láttam, aki sokunk gyermekkorát bearanyozta az NDK–jugoszláv közreműködésben készült indiános filmekben.
Még a kurucosan befont copfja is stimmel, tehát indián, huszár, meg minden, ami kell, de amikor a betyáros bajusza alól megszólal, váratlanul úgy érezzük,
MINTHA MÉG MINDIG A PESTI VÖRÖSMARTY GIMNÁZIUM JÓ ESZŰ, BÁR KICSIT TÚL ELEVEN NEBULÓJA ARTIKULÁLNA.
Nagyszerűen ugrál, gyönyörűen lovagol, jól áll neki a bajusz is, de ha beszélni kezd, oda a XVIII. század, eltűnik a tüzes huszár. Ha becsuknánk a szemünket, és csak hallgatnánk a daliás Gvadányi József szavait, már ott is teremne a harcmezőn a kelekótya Matyi A mi kis falunkból. Csodálatos, de nem egyszerű műfaj a hangosfilm.”
Hadik András, a vitéz lovas generális kalandjairól korábban Horváth Lili színésznővel és Szikora János rendezővel beszélgettünk az Index arútluK kulturális podcastjában. A Mária Terézia Berlint megsarcoló, kedvenc magyar huszárjáról szóló filmet március elejétől láthatják a mozinézők.
Szikora János a beszélgetés elején tisztázza, hogy a film címe nemes egyszerűséggel Hadik. Az is kiderül, hogy az alcíme: Lehetetlen küldetés. Ez angolra fordítva nyomokban tartalmazhat némi Tom Cruise-t, de nem ezért választották, hanem mert a rendező szerint ez a történet arról szól, hogy a lehetetlen is lehetséges.
Ami a film műfaját illeti, Szikora János szerint joggal használható rá a történelmi kalandfilm megjelölés, melynek a kalandfilm tagja a hangsúlyosabb. Ennek, mint mondja, forgalmazási okai vannak, ám ő a kosztümös jelzőt legalább ennyire fontosnak tartja.
Horváth Lili bevallja, hogy Mária Terézia jelmeze gyönyörű, nagyon súlyos, és kicsit meg is nehezíti a jellemábrázoló színészi eszközök érvényesítését.
(Borítókép: Molnár Áron Noár. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
