Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSoma Mamagésa: Húszévnyi munka volt, hogy megértsem az apámat
További Kultúr cikkek
Soma Mamagésa elsőként az édesapját említette. Mint mondta, az édesapja nagyon nehezen tudta kifejezni az érzelmeit, emiatt sok „apasebe” volt. Amikor felnőtt, megértette, mi volt ennek az oka, de ehhez húszévnyi belső munka kellett.
Felidézte: az édesanyja korábban elmesélte neki, hogy az apja eredetileg fiút várt. Az anyjának állítólag szó szerint azt mondta a szülőszobán:
Az első gyerek legyen, a második lehet lány is.
Soma Mamagésa azt mondta, hogy emiatt már a nemével sem nem tudott megfelelni apjának, és ebből adódóan iszonyú bizonyítási vágy volt benne az apja felé. Mint mondta, az édesapja nem volt a szavak embere, irritálták az érzések, és amikor közeledett felé, olyankor bezárkózott.
„Apa, hálás vagyok minden fájdalomért, küzdelemért”
A híresség ezután idézte fel, hogy édesapját az élete legvégén tudta megszeretni.
Amikor tavaly elment, drukkoltam neki, hogy itt tudja hagyni a testét. Azt éreztem, már nem szeret élni. De a haldoklás alatt megszerettem a lelkét. Amikor a 80. születésnapján meglátogattam, tudtam, hogy ez lehet az utolsó találkozásunk
– fogalmazott. Mint mondta, háromnegyed órát voltak kettesben. Tudta, hogy itt nincs helye semmiféle félrebeszélésnek.
Elmondtam neki, hogy apa, hálás vagyok minden fájdalomért, küzdelemért, amit a te érzelmi blokádod adott nekem. Ebből komoly tőkém lett. És ne haragudj magadra. Megértettelek és megláttalak téged.
Soma Mamagésa szerint az édesapja erre nem mondott semmit, csak üresen nézett, de biztos benne, hogy az üzenet eljutott hozzá.
Alkotói őrületbe torkollt Wahorn Andrással
A celeb arról is beszélt, hogy időrendben a következő férfi az öccse, Miklós volt az életében. Amikor gyerekkorukban a szülei veszekedtek egymással, ők mindig egymásba tudtak kapaszkodni. Ez határozta meg, hogy a gyerekei között kicsi korkülönbség legyen, hogy együtt nőjenek fel, és közeli szövetségesei, társai, támaszai legyenek egymásnak.
Az öt férfi egyikeként nevezte meg Wahorn András képzőművészt, akit a legrégebbi és legjobb barátjának tart, és már gimnazistaként is rajongott a zenéiért. Vele egy közös barátjuk révén ismerkedett meg Pomázon, és, mint fogalmazott: az első találkozásuk egy alkotói őrületbe torkollt.
Csak csodálni és hódolni akartam neki, de András észrevette a merészségemet, bátorságomat és vadkancaságomat. Már akkor csinált rólam egy fotósorozatot. Akkor elindult egy alkotói kapcsolat és barátság, amely a mai napit tart
– emlékezett vissza.
Soma Mamagésa kitért arra is, hogy Wahorn Andrást sokan támadták korábban, amikor az abúzussal kapcsolatban megnyilvánult. Mint mondta, akkor ő is meg akarta érteni, hogy Wahorn ostoba kommunikációjának mi volt a gyökere. Szerinte a barátja beleragadt a saját álláspontjába, hogy ő egy kamasz gyerek, akit elkapott egy tanárnő.
Meglátta, hogy nem csak az ő álláspontja van, és nagyon sokat tanult belőle
– vélekedett Wahorn András botrányos megszólalásáról beszélve.
Soma Mamagésa beszélt még egyetlen igaz szerelméről, a férjéről is. Azt mondta, rajta kívül nem volt más fajsúlyos szerelem az életében, olyan, amelyben mindkét fél egyenrangúan imádta volna egymást. A többi vagy aszimmetrikus viszony volt, vagy csak illúzió.
A teljes adás itt visszahallgatható: