Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTele volt bakival A Dal harmadik válogatója
További Kultúr cikkek
Elsőként az X-faktor nyolcadik évadából ismert Szekér Gergő lépett színpadra. A Hol jársz? című dal nagyon személyes és fülbemászó szerzemény, az énekes viszont többször is hamis volt az előadás közben. Szerencsére a közepén kitisztult az ének, így a dal második fele már jól szólt.
A produkció közben a LED-fal bemondta az unalmast, de ez nem rontott az összképen.
A zsűri dicsérte Szekér Gergőt és dalát, leginkább a dalszöveg mélységét emelte ki.
Tiszavirág és 10 pontos Kamarás
Másodikként Bihary Kira adta elő Tiszavirág című dalát. A fiatal énekesnő hangja jól illik a jazzes pophoz, a különleges harmóniák és a refrén a dal erőssége, de az is biztos, hogy nem lesz mindenki kedvence. A zsűrinek viszont kifejezetten tetszett, gratulált az énekesnőnek ahhoz, hogy ilyen fiatalon ennyire kiváló zeneszerző.
Ezután a Marcell zenekar érkezett a színpadra. Énekesük, Oláh Marci a TikTokon lett ismert, amikor az utcazenéléséről több videó is felkerült a közösségi oldalra. A Felhők közt című dal igazi rádióbarát pop-rock nóta. Ferenczi György szerint az énekesnek még érnie kell, de a zenekarral nagyon meg volt elégedve.
Mező Misi ennél szigorúbban állt a bandához, ő úgy érezte, hogy a dalt nem tudták eljátszani, ezzel pedig becsapták a zsűrit.
A zenekar után Schultz Gellért és Tá.Dé közös szerzeménye következett. A Paraván című popdal Egri Pétert a Bee Geesre emlékeztette, Mező Misit viszont kiakasztotta a rossz prozódia.
A The Sharonz zenekar ötödikként lépett fel legújabb lemezük címadó dalával. A Dilemma fülbemászó refrénje biztosan napokig megy majd a fejemben, de a dal nem volt annyira ütős, mint a felvételen. A produkció után kiderült, hogy az egyik hangszer nem szólt, így a dalt a zenekar újra eljátszotta. A gitár megérkezése azonban nem sokat változtatott az előadáson, bár látszódott, hogy a banda sokkal magabiztosabban állt a színpadon. Wolf Katinak nem tetszett a szám hangszerelése, Ferenczi György ugyanakkor megjegyezte, hogy a zenekar nagyon jól kezelte a bakit.
A szünet után Kamarás Iván produkciója következett. A Jászai Mari-díjas színész Polinéz sanzon című dalával érkezett. A szerzemény engem leginkább a régi Táncdalfesztiválokra emlékeztetett. Ez Egri Péternek nagyon bejött, nála ez volt az első alkotás, amit egyből tudott dúdolni a produkció után, ezért első 10 pontját Kamarás Ivánnak adta. Wolf Kati szerint egy ilyen mű aligha lesz az ország dala, de a nóta a maga műfajában kiváló.
A zenélés jósága
A színész után Panka és Kristóf lépett a színpadra Nincsen semmi boldogságom című produkciójukkal. A népzenei elemekkel fűszerezett alternatív popdal az este egyik legjobb előadása volt. Mező Misi állva tapsolta meg a két fiatal zenészt, nekik adta első 10 pontját. Ferenczi György úgy érezte, hogy a dal második felében túl sok volt a dob és többet várt a hangszereléstől, ennek ellenére az ő első 10 pontja is Pankához és Kristófhoz került. A csapat összesen 39 pontot kapott, az eddigi legmagasabb pontszámot.
A harmadik válogatóban is volt metál, a From The Sky zenekar a szimfonikus és klasszikus zenét vegyíti a zúzással az Antarktika című dalában. A produkciójuk alatt az ének hamis volt, ez pedig sokat elvett az amúgy jó muzsikából. Ferenczi György kiemelte a zenélés jóságát, és a legjobb rockprodukciónak nevezte.
Utánuk Miviana érkezett A Dal színpadára. Az Égni kell kiválóan hangszerelt, különleges popdal. Miviana szerzőtársa Kiss Péter, a The Pontiac zenekar gitárosa, kettejük közös alkotása pedig tökéletesen ötvözi a vadságot és az énekesnő lágy személyiségét. Wolf Kati szerint jobb volt az élő produkció, mint a beküldött felvétel. Miviana 35 ponttal be is jutott a következő körbe, mellette Panka és Kristóf és Kamarás Iván is biztosan ott lesz az elődöntőben.
Utolsóként a Jazztelen zenekar lépett fel a Kaja meg szex című dallal. A csapat felforgatta a házat, az élmény nem különleges, de a maga műfajában kifejezetten élvezetes. Wolf Kati pedig simán elfogadta volna a bandát extra produkciónak is. 36 ponttal a Jazztelen is továbbjutott az elődöntőbe.
Extra produkcióként Koszi Janka és Takács Nikolas különleges duettjét hallgathatták a nézők. A megzenésített Petőfi-verset kiválóan énekelte a két előadó, a költő 200. születésnapjára készült alkotás hangszerelése egyszerűen gyönyörű.
A nézői szavazatokkal a From The Sky jutott tovább, ami megint bizonyítja, hogy a metálkedvelők nézik A Dalt.
A harmadik válogató nem volt annyira eklektikus, mint az előzőek, de persze most is akadtak produkciók, amik kilógtak a sorból. Jövő héten jön az utolsó válogató, azt pedig két elődöntő követi, amiben a bejutott dalok majd akusztikusan szólalnak meg.
(Borítókép: A From The Sky zenekar Antarktika című dalát adja elő A Dal 2023 televíziós show-műsor harmadik válogatóján 2023. 03. 25-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)